2013-07-24 21:04
A Fradi mali-libanonija
A Fradi leigazolta a 20 esztendős mali támadót, Ulysse Diallót. Mit csinál a jó magyar focidrukker a hír hallatán? Először felteszi a költői kérdést: kiket és hogyan képeznek a hazai akadémiák, ha az ország nagymúltú, egyik legpatinásabb együttesének megint a messzi távolból, a libanoni bajnokságból kell igazolnia? Majd , ha kedve van és ideje engedi „ráguglizik” a játékosra és – összezavarodik.
Munkatársunktól „Szerda délután mindenben megállapodtak egymással a felek, így eldőlt, hogy a 20 esztendős Ulysse Diallo a Ferencvárosi Torna Clubban folytatja a pályafutását” – szól a fradi.hu, a klub hivatalos weboldalának közleménye, majd így folytatódik: „Ulysse Diallo rendkívül nehéz körülmények között nőtt fel, de a futball révén ki tudott törni a mélyszegénységből. Az afrikai labdarúgó már roppant fiatalon légiósnak állt, és tehetségét bizonyítandó 20 esztendős korára már a libanoni élvonal gólkirályának mondhatta magát 18 találattal. Diallo képességei Ricardo Moniz szakvezetőnek is feltűntek, aki egy másfél hetes próbajátékot követően javasolta a tehetséges ék szerződtetését.”
Nos, lássuk a világhálót, mivel a klubhonlap – azon kívül, hogy hamarosan megjelenő interjút ígér – elég szűkszavúan mutatja a játékost. A névjegye alapján 1992. szeptember 26-án, Maliban (Bamako) született, támadó, korábban a Sabab Szahel (libanoni) játékosa volt. Egy francia nyelvű írás alapján azonban Kongóban, Brazzaville városában született. A Eurosport.com francia aloldala szerint ugyancsak kongói, de nem 1992 decemberében, hanem januárjában született. S ezzel még messze nincs vége a máris tekintélyes méretű kavarodásnak... A németnyelvű, s a tehetséges labdarúgókat bemutató Fussball Talente névjegye alapján szenegáli játékosról van szó, bár ez nem a születési, hanem a jelenlegi állampolgársága. Az interneten persze írnak mindenfélét, de profi sportoló esetében furcsa, hogy ennyire nincsenek egymással szinkronban a róla szóló információk.
Diallo édesapja mali születésű, édesanyja kongói – derül ki a francia nyelvű blogoldalon található írásból, ahol a játékos arról is mesél, hogy Libanonba érkezésekor ügynöke átverte, állampolgárságot kellett változtatnia, hogy az országban játszhasson. Diallo a későbbiekben Mali válogatott szeretne lenni, emellett angol, német, olasz, spanyol, vagy francia klubcsapatban játszana.
Az ember előtt feldereng a január végi eset, amikor a perui (vagy ecuadori?) U20-as válogatott Max Barriosról jött a hír, hogy a játékos neve is más, s vélhetően a kora sem az, amit tudnak vele kapcsolatban...
Ulysse Diallo egyébként ballábas, az alábbi videó pedig azt mindenképp bizonyítja, hogy a Zöld Sasoknak ez a balláb még aranyat érhet (a szpíker 0:47-től üvölt Diallo góljának)… Mielőtt azonban erről bármiféle bizonyosságot kapnánk, máris leszögezhetjük: a történet sajnálatos módon jellemző napjaink(?) magyar focijára...