A világklasszis Mercédesze

Kiskorában néha – nem vicc... – röplabdával aludt, ma pedig azzal kel és fekszik. A világhírű magyar játékos, Kántor Sándor lánya, Mercédesz Modenában született, Japánban és Kaposváron nevelkedett, most pedig Rómában dönt el meccseket a nyitósarokból. Honlapunknak arról is beszélt: egyformán teli tüdőből énekli a magyar és olasz himnuszt is.

rebKántor lányaként talán az lett volna a meglepő, ha nem kezd röplabdázni a most 16 éves Mercédesz. A németországi légióskodása idején csak „Magyar kalapácsként” vagy „Bumm-bumm Kantor”-ként emlegetett kiválóság idősebb gyermeke Modenában látta meg a napvilágot, majd az út Kaposváron és Japánon át Rómába vezetett.

„Beleszülettem a röplabdába, kiskoromtól fogva édesapám szinte minden meccsén ott voltam. Nagyon sok edzést láttam, a pálya szélén ugrabugráltam, utána meg felmehettem én is labdázni. Sokszor röplabdával aludtam” – gondol vissza az egészen korai kezdetekre Mercédesz. Hatéves korától Turi Endre tanította néptáncolni, később atletizált, indult távolugrásban, futott rövid és hosszú távon, mégis, ahogy cseperedett, úgy vált egyértelművé számára: a röplabdapályán a helye. Az alapokkal a kaposvári iskolában, Gosztonyi Vera néni keze alatt ismerkedett meg. Az is kiderült: nemcsak szereti a sportágat, de jól is megy neki a játék. Ám hiába bizonyított, sokszor visszaütött az, hogy „híres ember” lánya. „Mindig mondták, hogy tiszta apád vagy, még alkatilag is. De ez nem varázsszó, ettől még nem válik valaki röplabdázóvá. Amúgy nem egyszerű elismert sportoló gyerekének lenni. Többször hallottam, hogy csak azért történt ez vagy az, mert Kántor Sándor az apám. Akkor kezdtem el magamban hinni, amikor visszaköltöztünk Modenába, és fokozatosan kerültem egyre előrébb az ottani csapatban. Megnyertük U15-ösökként az eggyel idősebb korosztályban a nemzetközi Winter Cup-ot, amelyen nagyon ment a játék. Aztán meghívtak megyei, regionális, majd országos válogatókra; ez mutatta, hogy jó úton járunk. Persze néha elbizonytalanodom, főképp egy-egy rosszul sikerült edzés vagy meccs után, de meg kell tanulni túllépni ezeken a kríziseken. Fontos, hogy higgyünk magunkban.” Ebben sokat segít neki a család és a barátok, de rengeteget számít az edzők egy-egy elejtett megjegyzése is. „Legutóbb a fizikai felkészítőnk jegyezte meg, hogy belőlem lehet valaki, mert fejben nagyon ott vagyok. Vagy most, az országos kupa keretében háromezer ember előtt játszottuk a döntőt, és Luca Cristofani, a szakmai igazgatónk, aki az U23-as női válogatott szövetségi kapitánya is, bekiabálta a nyitásom előtti teljes csendben a lelátóról, hogy Kántorina, nyiss tovább! Ezek fontos pillanatok, szárnyakat adnak.” Apja pályafutása szabott irányt az életüknek: Japánon, Kataron és Kaposváron keresztül előbb Modenába tértek vissza, majd Rómát választották. Jelenleg a Volleyro Casal de’ Pazzi csapatában üti a labdát, a Serie C felnőttbajnokságban és az U16-os együttesben. Mindkettőben az élen állnak, és mi sem természetesebb, mint hogy azt szeretné, ha a tabella a szezon végén is ígyfestene. Jövőre a másodosztály, idővel pedig a Serie A a cél. Mentálisan és fizikálisan erősnek tartja magát, de úgy érzi, hátrányban van a tehetséges olasz játékosokkal szemben, akik nagyon jó alapokra építkezhetnek: neki még a hibásan rögzült mozgásokon kell javítania. Emiatt külön edzésekre is jár, olykor édesapjával. „Apu az U18-asokat készíti fel, nekem nem edzőm. De amúgy imádok vele külön készülni, mert rengeteget tanulhatok tőle. Amikor belép a terembe, onnantól csak a sok közül az egyik játékos vagyok a számára, és ehhez nagyon szigorúan tartja is magát. Ez mindkettőnknek így jó. Együtt megyünk edzésre és haza is, otthon is sokszor esik szó a röplabdáról, ez elkerülhetetlen. De ott van anyu, hogy minden mást kibeszéljek vele” – mondja mosolygósan az ütőposzton szereplő játékos. Ha már benne él, érdekelt, mit gondol arról: miért olyan erős az olasz röplabda? A válaszából kiolvasható: a titok nyitja a kezdetektől megfigyelhető profi hozzáállás és gondolkodásmód. „Itt a tehetségesebbek már korán erős szakmai hátterű egyesületekhez kerülnek. Több felkészült tréner foglalkozik velük, akiken a vezetőik számon kérik, ha nincs fejlődés. Minden nap tartanak edzést, szemmel tartják a játékosokat, és a tanulásra is odafigyelnek. Profi a háttér, van orvos, gyúró, pszichológus, fizikoterapeuta, fizikai felkészítő, szervező a csapat mellett, de cserébe ott kell lenni minden edzésen, meccsen, ha esik, ha fúj. Rómában például egymás melletti pályákon egyszerre edzünk az U18-asokkal, nyolc edző foglalkozik a két csapattal. Az ország tehetségeit gyűjtik össze ebbe az egyesületbe, kiemelkedő tudású játékosokat nevelnek már U14-es korosztálytól, sokan válogatottak is az itt játszók közül. Ezértis  nagy dolog a számomra, hogy ebben a klubban lehetek kezdő játékos. Összefoglalva: mindenki fontos fogaskerék a szerkezetben, amit úgy neveznek, hogy olasz röplabda.” Érdekelt az is, hol érzi magát igazán otthon a tinilány, aki a családdal nyaranta két-három hétre utazik Magyarországra. „Nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert Olaszországban születtem, olasz apácákhoz jártam először oviba, aztán Japánban, később pedig Kaposváron voltam gyerek. Most ismét Olaszországban élünk. Az otthon ott van, ahol a szüleim vannak. A magyar himnuszt hangosan végigénekelem és megkönnyezem, az olasz éneklése pedig hihetetlen energiákat ad nekem.”