Lépcsőfokok, kettesével

Lehetséges mindössze három év röplabdázás után az egyik legpatinásabb klub felnőttcsapatába igazolni? Bodovics Hanna története szerint igen. Az orvosi pályára készülő tizenhét éves tehetséges kettesével veszi a lépcsőfokokat.

Nagy-Pál Tamás Mesebeli történet Bodovics Hannáé. Már tizennégy éves volt, amikor röplabdázni kezdett Szombathelyen, most pedig ő a bajnoki ezüstérmes és Magyar Kupa-győztes Vasas első nyári igazolása. Az eddigi életét egy hónap múlva hátrahagyó tinivel beszélgettünk.

– Hol figyelt fel rád Jókai Zoltán? – Februárban játszottunk itt, Szombathelyen a Vasassal. Akkor szúrt szemet neki a játékom, és megkérdezte édesapámat, hogy mik a terveim. A szezon végén kiestünk az NB I-ből, és felkeresett. Voltam próbajátékon, nagyon tetszett. Ezután döntöttem úgy, hogy Pestre megyek. – Sokáig gondolkoztál az ajánlaton? – Nagyon. Nem mintha a Vasas nem lenne csábító. Sőt! Amikor még a Haladásban régebben kupameccsen szerepeltünk az óbudaiak ellen, én egy percet sem játszottam ugyan, de mondtam édesapámnak: a legnagyobb vágyam az, hogy én is vasasos lehessek. És ez az álom most megvalósult, ami csodálatos érzés. – Akkor miért filóztál annyit? – Nagyon megszerettem a VSA-t. Bár csak egy évet játszottam itt, a lányok könnyen befogadtak. És persze Szombathelyen van a családom, az osztálytársak és a barátom is. Nehéz itthagyni mindent, de biztosan a fejlődésemet szolgálja. Ez volt a döntő szempont. – Teljesen egyedül leszel a nagyvárosban? – Egyedül költözöm, de a bátyám már Budapesten él egy ideje. – Van benned félsz? – Ahogy egyre jobban közeledik a költözés pillanata, igen. De azért az segít, hogy már megismertem a lányokat a Vasasban, és nagyon kedvesek, barátságosak voltak. Láttam rajtuk, hogy szeretnének segíteni mindenben. – És az iskolaváltás, közvetlenül érettségi előtt? – Jaj... Az egyik legjobb szombathelyi gimnáziumba jártam, mert orvos szeretnék lenni. Most a Csík Ferencben folytatom, és remélem, minden rendben lesz. – De, gondolom, profi röplabdázó is szívesen lennél. Hogyan kerültél kapcsolatba a sportággal? – Édesapám NB I-es játékos volt, ő ismertette meg velem az alapokat. Aztán a baráti kör hatására kezdtem el járni a Haladásba. Ennek már három éve. – Három? Tizennégy éves korod óta röplabdázol csak? – Igen. Előtte versenytáncoltam sokáig, de ott a magasságom hátrány volt. Pedig kiskoromban sokat szerepeltünk országos versenyeken is. – Ez világos. De megkérdezem még egyszer: három év alatt lettél az ország egyik legpatinásabb klubjának a felnőtt játékosa? – Ez számomra is hihetetlen. Ebben óriási része van Mucsi Péter edzőnek, aki tavaly a VSA-ba hívott, és természetesen az édesapámnak is, hiszen vele az edzéseken kívül is mindig ütögetünk a kertben. – Mennyi lemondással járt a három év? – Elég sokkal. Főleg, amióta az NB I-ben játszom. Néha nehéz volt, amikor az osztálytársak arról beszélgettek, hogy mennek bulizni, és nekem ki kellett hagynom. Ráadásul minden délutánt elvisz az edzés. De nem nyűgnek fogtam fel, nekem ez kikapcsolódás. Kétórás tréning után sem úgy szoktam hazamenni, hogy milyen rossz volt, hanem feltöltődve. – És mindemellett a tanulás? – Összeegyeztethető. Azért az edzők is figyelnek rá mindig, hogy ne hanyagoljuk el. Tanulunk útközben a buszon, vagy amikor van rá időnk.

– Hogy sikerült az első élvonalbeli szezon? – Bár a csapat kiesett, Péternek köszönhetően fejlődtem. – De azért van még mit? – Persze. Erősségem, hogy száznyolcvannyolc centi vagyok, ami segít az emelkedésben sánc közben. Viszont a gyorsaságomon szeretnék még javítani. – Akkor ez a cél a következő szezonra. Van más is? – Beilleszkedni a Vasasba, hogy hasznos tagja lehessek a csapatnak. Jövő ilyenkor úgy szeretnék visszanézni , hogy nem hiába hagytam magam mögött mindent. – Addig is mivel töltöd az időd? – Augusztus elején kezdődik az alapozás, addig még egy hétre nyaralni megyünk. – Azért a vakációban is előkerül a röplabda? – Bárhová is megyünk, apukám mindig talál pályát. – És közben miről álmodozol? – A válogatottról, illetve külföldi lehetőségnek is nagyon örülnék, de azt még elképzelni sem tudom. – És ha profiszerződést ajánlanak külföldről? Le tudnál mondani az orvosi pályáról? – Nagyon nehéz kérdés. De valószínűleg igen, mert én a röplabdában lelem a legnagyobb örömömet.