Kántor útja Rómába vezetett

Televíziónak nyilatkozik, a római polgármesternek mond köszönőbeszédet, s mindezt olaszul teszi. Kántor Mercédesz még nem tudja biztosan, hogy az olasz vagy a magyar röplabda nagy ígéreteként tekinthetünk rá.

Nagy-Pál Tamás Parádés szezont tudhat maga mögött a világhírű röplabdázó, Kántor Sándor lánya, Mercédesz. Ez volt az elő évada Rómában, de már volt csapatkapitány és még a város polgármesterének is köszönőbeszédet kellett mondania. A 16 éves tehetséget arról is megkérdeztük: a magyar vagy az olasz válogatottban képzeli el a jövőjét?

– Nyaralás közben értelek el? – Igen, bár nem sok pihenőt kaptunk a szakmai igazgatónktól, Luca Cristofanitól. Az edzések csak július közepén fejeződtek be, és augusztus végén már kezdődik is a felkészülés, az A osztályban szereplő Novarához megyünk egyhetes összetartásra. Pihenésképpen hét napot töltöttem Szardínián a családommal, barátainkkal és strandröplabdázó szerelmemmel, Matteóval, illetve sokat járok a Róma közeli tengerpartra, Fregenébe is hozzá. – Akkor, fölteszem, a röplabda nyári változata nem maradhatott ki a programból. – Nem... De nemcsak hobbiszinten játszom: az egyik csapattársam megkérdezte, nincs-e kedvem elindulni vele egy versenyen. Aztán megnyertük a megyei iskolai bajnokságot másik U16-os társammal, illetve regionális tornákon is szép eredményeket értünk el mindenféle felkészülés nélkül. Az edzőnk, Luca Tomassi még az olasz strandröpi válogatott trénerének is figyelmébe ajánlott, mert szerinte nagyon jó adottságaim vannak. Sajnos azonban a teremröpi mellett nagyon kevés idő jut az edzésekre. – De nyilván megéri a munka. Hogyan is sikerült első római szezonod? – Fantasztikusan! A Volleyró Casal de’ Pazzi végre megtörte a jeget és hosszú idő után az U16-os csapattal megnyertük a scudettót. Ráadásul úgy, hogy az egész szezonban egy szettet sem vesztettünk. – Hol játszottátok a bajnoki döntőt? – A modenai Pala Paniniben, ahol volt csapatommal megnyertem a Winter-kupát, és ahol apukám sok évvel ezelőtt a Treviso ellen játszott a fináléban. – Nagyot bulizhattatok aznap Modenában… – A díjátadó után azonnal visszajöttünk Rómába, mert aznap este játszott az olasz férfi válogatott Lengyelország ellen és a mérkőzés előtt köszöntöttek minket. Felejthetetlen napok voltak.

– Mi történt még veled a szezon során? – Tényleg szenzációs évadot hagytunk magunk mögött, hiszen ugyanezzel a U16-os csapattal megnyertük a Serie C felnőtt bajnokságot is, így felkerültünk B2 osztályba. Nagy megtiszteltetés ért, hiszen még csapatkapitány is lehettem. A szezon során végig kezdő voltam hol átlóként, hol négyes ütőként. Sokat fejlődtem, de nincs megállás – ahogy apukám is mondja mindig, aki egyébként az U18-as csapatunkkal lett bajnok. A római polgármester által szervezett ünnepi fogadáson még beszédet is kellett mondanom… – Ennyire jól megy az olasz? – Előtte interjút is adtam a tévének. Picit izgultam, de nem okozott gondot, mert nagyon szeretek beszélni. Azután adta át az elismerést a polgármester, amit meg kellett köszönnöm a csapat nevében. Óriási megtiszteltetés volt! Nem lehet érezni egyébként a kiejtésemen, hogy nem vagyok olasz. Mostanában többször előfordult, hogy azt hitték: szardíniai vagyok, mert sokak szerint olyan az akcentusom. – És hogyan tovább? Milyen célokkal vágsz neki a következő szezonnak? – A B1-es és B2–es felnőtt bajnokságban is indulunk idén, vagyis rengeteg utazás vár ránk. Nagyon jó csapatunk lesz, továbbra is az ország minden tájáról vannak itt játékosok. Ettől a szezontól kezdve már az U18-as korosztályban szerepelek, szeretnénk megvédeni a bajnoki címet. Személyes célom, hogy ütésben tovább fejlődjek, mert még mindig előjönnek a régi rossz beidegződések, illetve fogadásban, és persze minden alaptechnikában szeretnék tovább javulni. Az idősebb játékosaink kiválóak, így nem lesz könnyű dolgom, de ez engem motivál. – Ennyi elfoglaltság és siker mellett azért vágysz vissza Magyarországra? – Ez volt az első nyár, hogy nem tudtam hazamenni a sűrű program miatt. Pedig nagyon szerettem volna találkozni a rokonaimmal és a barátaimmal. Év közben azonban egyáltalán nincs erre lehetőség sajnos az iskola és a bajnokságok miatt. – De azért figyelemmel követed a hazai történéseket? Például a női válogatott sikerét? – Hallottam, hogy a csapat kijutott az Eb-re, gratulálok a lányoknak. Biztosan sokat javít majd a magyar röplabda megítélésén, hiszen nagyon jó játékosaink vannak, csapatszinten azonban eddig nem jött az eredmény. Hallomásból tudom mi zajlik Magyaországon, de ha van pici időm, leginkább az olasz meccseket nézem. – A korosztályos válogatottakra is ráférne már hasonló siker. Az U17-esek kapitánya, Szabados István például nemrég elárulta nekem, hogy tárt karokkal várna csapatába. Gondolkoztál már ezen a lehetőségen? – Sajnos emellett a szoros program mellett nem lenne időm arra, hogy hazamenjek a válogatottba. – Szabados azt is hozzátette, hogy érthető, ha inkább az olasz nemzeti csapatot választod. Van ennek realitása? – Még a modenai Anderlini röplabdaiskolában voltam, amikor Marco Mencarelli, a női válogatott korábbi edzője felfigyelt rám és meghívott több edzőtáborba is, de mivel nem vagyok olasz állampolgár, így az idén már nem mentem. – De leszel? – Ezen ráérek még gondolkodni. – És, ha döntened kellene a két válogatott között? – Nehéz kérdés. Modenában születettem, ott is jártam óvodába, majd Japánba költöztünk, az általános iskola egy részét pedig Magyarországon végeztem. Amikor visszatértünk Olaszországba elhatároztam, hogy a legmagasabb szinten szeretnék röplabdázni és az eddigi eredményeim azt jelzik, hogy jó úton járok…