A megálmodott arany

Kiss Nikoletta nemcsak megtervezte, az egyéni verseny előtt meg is álmodta: világbajnok lesz a balatonfüredi nyíltvízi úszó-világbajnokságon. A csapatviadal aranya már „csupán” hab volt a tortán. Az UTE kétszeres vb-elsőjével beszélgettünk.

reb A juniorok 7,5 km-es egyéni és a 3 km-es csapatversenyét követően is erejével teljesen elkészülve, hosszú pillanatokig pihegett a parton az UTE 17 éves úszója, Kiss Nikoletta a balatonfüredi vb-n. Erőfeszítése elnyerte méltó jutalmát: mindkétszer aranyérmet akasztottak a nyakába. – Előbb kérdeztem meg az edződtől, hol talállak, mire csak annyit mondott, valahol a fellegekben jársz. – Igen, most három méterrel a felhők felett vagyok. Szerintem még el kell telnie két-három hétnek, amíg elhiszem, hogy világbajnok lettem, ráadásul kétszeres.

– Ha neked a vb előtt valaki azt jósolja, két aranyéremmel zársz, mit mondasz? – Biztosan nem hiszem el neki. Az edzőm is sulykolta belém, hogy sikerülhet, de egészen az utolsó pillanatig, amíg beugrottam a vízbe, nem hittem el. De az  egyéniben elért siker után a csapatverseny már örömúszás volt. Csodálatos, hogy a fiúknak is tudtam aranyérmet szerezni. Vagyis, tudtunk, mert ez csapatmunka volt. Hihetetlenül boldog vagyok, de egyelőre tényleg nem fogtam fel, mi történt. Talán majd valamelyik este, elalvás előtt tudatosodik bennem, mit értem el. – Avass be kicsit, mennyi munka kellett ahhoz, hogy a végén felhőtlenül örülhess? – Rengeteg. Nagyon sokat tettem érte, az egész nyarat végigdolgoztam. Amíg a barátaim bulizni jártak, én az uszodában róttam a kilométereket. A hihetetlenül sok, többéves munka hozta meg most a gyümölcsét. – Pedig ahogyan Gellért Gábor szövetségi kapitánytól hallottam, nem indult könnyen: májusban még szinte menekültél a szegedi Maty-érről. – Így van: kimondottan hideg volt a víz, talán tizenhat fokos. Beugrottam, de ötven méter után egyszerűen kimásztam a partra, mondván, nem csinálom tovább. Aztán az edzőm, Feri bácsi biztatott (Kovácshegyi Ferenc – A szerk.), próbáljuk meg még egyszer, jó lesz ez. Picit a víz is melegebb lett, én pedig újra belevágtam. Hihetetlenül sokat segített, hogy Olasz Annával edzhettem: láttam, mit csinál egy profi, és nagy erőt adott a biztatása.

– A kortársaidnak már jóval hamarabb véget ért a szezon. Te hogyan bírtad, mi adott erőt a felkészüléshez? – Az edzőm, senki más. Sokszor hisztiztem, sírtam: annyira fájtak az edzések, hogy azt mondtam, nem csinálom tovább, nekem ez nem ér ennyit. De Csutak (Kutasi Gergely) képes volt hatni rám, így mindig megerősödtem az elhatározásban: igenis, megcsinálom a hazai közönség előtt. Ki merem mondani: mióta úszom, életem legjobb munkáját végeztem el. – És a legtöbbet is? – Így van. A hét és fél kilométert nem csak leúszni kell, hanem minden lehetséges akadályra felkészülni, és fejben is nagyon ott kell lenni. – A medencén kívül mi kellett még a sikerhez? – A család, az edzők, a barátok nélkül nem jutottam volna idáig. Az apukám pitbullvért nevelt belém: ha valamit elhatározok, akkor azt mindenáron véghez akarom vinni. Ráadásul rengeteget segített az a sok ember, aki szurkolt. Nem is ismerem őket, mégis úgy kezeltek, annyi szeretetet adtak, mintha a kislányuk lennék. – Volt rajtatok nyomás a rajt előtt, hogy érmet, aranyat kell szerezni? – Tudom, sokan azt mondják, hazai pályán versenyzünk, minden könnyebb, de… Nem akarták a szemembe mondani, mégis hallottam róla: elvárják tőlem, hogy aranyérmet nyerjek. Ez végig frusztrált, mert bennem volt, hogy mi van, ha nem sikerül? Aztán amikor ráfordultam az utolsó körre, akkor esett le igazán: itthon otthon vagyok. A parton több mint ezren szurkoltak nekem, nem érhettem be csak annyival, hogy dobogós legyek. Az én érmemnek kellett a legfényesebben csillognia! – Medencés és nyíltvízi korosztályos Európa-bajnokságon is álltál már dobogón. A mostani szereplés vízválasztó lehet a pályafutásodban? – A medencés úszást sem fogom elfelejteni, mert nagyon szeretek ott versenyezni, de mondhatjuk úgy, a nyíltvízi lesz az első számú, mert az hogy kétszeres junior-világbajnok vagyok, jelent valamit: hogy valamit jól csinálok.

– Mikor is kezdtél úszni? – Négyévesen. – És már akkor ezt a célt tűzted ki magad elé? – Sok kisgyerek azt mondja, olimpiai bajnok akar lenni, de én mindig lépcsőfokokat állítottam magam elé. Tény azonban: most nagyon nagy álmom vált valóra. Egyébként ritkán álmodom, sokszor nem is emlékszem vissza rá. Most viszont a verseny előtti éjszaka megálmodtam azt, hogy világbajnok leszek. Elmeséltem Csutaknak, mire visszakérdezett: és mi akadályoz meg benne? Én meg csak mosolyogtam rá, és azt válaszoltam: semmi. – Milyen az, amikor valóra váltod, amit elterveztél? – Fantasztikus érzés. Az úszás közben, amikor mindenki életre-halálra küzd,  akkor tudatosodik bennem: miért is keltem fel mindennap ötkor? Miért edzettem annyit? Miért izgultam végig? A Jóisten ezzel a két aranyéremmel mindent visszaadott.

Kiss Nikolettát az UTE triója, Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs készítette fel. Igaz, lassan helytállóbb trió helyett kvartettről beszélni: a fiatal versenyző munkáját Kutasi Gergely irányította.