Sikeres váltás
Az élvonalba vágyott, ezért Kispestről Szegedre tette át székhelyét Kiss Klaudia Fanny. A 18 éves balátlövő szórja a gólokat a juniorbajnokságban, a Ferencvárosnak például tizenhatot egy meccsen. Civilben védőnőnek tanul.
reb Tekintélyparancsolóan kezdte az idei szezont az NB I-be frissen feljutott Szeged 18 éves jobbkezes átlövője, Kiss Klaudia Fanny. Az első három találkozón negyvenszer talált be: 11-szer az Érdnek, 16-szor az FTC-nek, és a győri kapusoknak is jutott 13 gól. Noha a fényes egyéni teljesítményt nem kísérte pontszerzés a Tisza-partján, a fiatal játékos bizakodó.
Az általános iskolában – saját elmondása szerint – kövérke kislányként kezdett sportolni. A szülők röplabdáztak és cselgáncsoztak, de neki egyik sem ízlett. Angyalföldön ismerkedett meg a sportággal: ahogy felidézi, szerelem volt első látásra. Később edzőjével, Kovács Lászlóval előbb Szentendrére, majd Kispestre igazolt. Fontos neki, hogy segítse a fiatalokat, ugyanis, „én is átéltem, milyen az, amikor kezdetben inkább csak azért ösztönöztek az edzésekre, hogy fizessem az egyesületi tagdíjat. Tudom, milyen nehéz felvenni a jobbakkal a versenyt, de aki nagyon akarja, sokat léphet előre."
A fiatal játékos sokáig hezitált, hogy elfogadja az ajánlatot, mert távol kell költöznie a családjától. Később, az érettségi után, felszabadultan úgy döntött, nekivág az életnek. Volt benne félsz, hiszen korábban nem dolgozott női edzővel, míg Szegeden Csapó Erika irányításával készül. Ám ahogy maga a váltás, ez is szinte kizárólag pozitív változásokat hozott: már nagyon otthonosan érzi magát Szegeden, befogadták a többiek. – Kicsit aggódtam amiatt, hogy az átigazolás nem okoz-e törést, de abszolút nem. Megkapom a bizalmat, amit az jelez a leginkább, hogy csapatkapitány lettem a juniorok között. Ez egyrészt nagy öröm, másrészt azért teher, mert érzem, húznom kell a többieket. Ugyanakkor olyan az egész csapat és a fiatalabbak is, hogy mindenképpen érdemes segíteni őket, mert tényleg jók lehetünk. Többször is a felnőttekkel edzem, ami önmagában megtisztelő, mert például olyan játékosok mellett fejlődhetek, mint Dajka Bettina. Mindeközben a pályán kívül is meg kell állnia a helyét: nem tipikus élsport-kompatibilis szakot választott, védőnőnek készül. Elsősorban a szülei kérésére tanul párhuzamosan a kézilabdával, ám a választott szak saját döntés: mindig is gyerekekkel szeretett volna foglalkozni. Kacérkodik a gondolattal, hogy később edzői képesítést is szerezzen, de ahhoz előbb tartalmas játékos-pályafutást szeretne befutni.