Arsunkaev Musza ezüstérmes lett a caorlei U20-as Eb záró napján
A Vasas szabadfogású birkózója, Arsunkaev Musza (92 kg) alulmaradt orosz ellenfelével szemben a döntőben, így ezüstérmesként zárt az olaszországi U20-as Európa-bajnokság záró versenynapján.
Mint arról beszámoltunk, Arsunkaev Musza szombaton fantasztikus menetelést mutatott be a szabadfogásúak 92 kilós súlycsoportjában a caorlei U20-as birkózó Európa-bajnokságon. A Vasas SC U17-es vb-második, U20-as Eb-harmadik reménysége török, észak-macedón és görög riválisát is simán, meggyőző teljesítménnyel verte, méghozzá úgy, hogy két meccset technikai fölénnyel, míg egyet tussal nyert meg, és valamennyit már az első menetben lezárta. Összesítésben 31–0-val jutott be az orosz Artur Togojev elleni vasárnapi esti fináléba.
Wöller Ákos tanítványa a döntőt is kiválóan kezdte: előbb sikerüült kiléptetni ellenfelét, majd egy levitellel 3–0-s magyar előnnyel ért véget az első menet. Még a második három perc elején is Arsunkaev irányított, viszont a meccs utolsó szakaszára az orosz aboszlúte átvette az irányítást, és két levitellel, illetve egy kitolással fordított.

A két elsőség a kötöttfogású Darabos László (130 kg) és a női mezőnyben remeklő Terék Gerda (55 kg) nevéhez fűződött. Arsunkaev Musza mellett a kötöttfogású Szinay Szabolcs (82 kg) zárt még szintén a második helyen, míg Olasz Bende (63 kg) és Fáth Laura (60 kg) egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Emellett többen is pontszerző helyen fejezték be a versenyt: Nyikos Veronika (76 kg) negyedik, valamint Vitai Vendel (97 kg), Munk Maja (68 kg), Köblő Anna (57 kg), Pupp Viktória (65 kg) és Baráth Károly (57 kg) is ötödik lett a súlycsoportjában.
A magyar fiatalok a negyedik helyen végeztek az éremtáblázaton, csupán a grúzok, az azeriek és az ukránok végeztek a mieink előtt a nemzetek összevetésében. (Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az UWW, tehát a nemzetközi szövetség zászlaja alatt szereplő oroszok – akik toronymagasan a legeredményesebbek voltak a mostani Eb-n – nem szerepelnek a hivatalos éremtáblázaton.)
Az U20-as korosztálynak augusztus 18. és 24. között Szófiában rendezik majd meg a világbajnokságot.
Szabadfogás
Döntők:
92 kg: Artur Togojev (UWW, orosz)–Arsunkaev Musza 6–3
Korábbi eredmények:
Selejtezők:
61 kg: Herbert Akapjan (UWW, fehérorosz)–Tóvölgyi-Krump Marcell 10–0
74 kg: Teoharisz Kugjumtszidisz (görög)–Gazdag Ádám 11–0
125 kg: Levan Lagvilava (francia)–Szilágyi Dániel 3–2
Nyolcaddöntők:
86 kg: Alexandru Bors (moldovai)–Gangl Zétény 9–1
92 kg: Arsunkaev Musza–Eyup Onen (török) 10–0
Negyeddöntők:
92 kg: Arsunkaev Musza–Omer Memedi (északmacedón) tus 10–0-nál
Elődöntők:
92 kg: Arsunkaev Musza–Grigoriosz Szaridisz (görög) 11–0
(Kiemelt képen: Arsunkaev Musza Forrás: UWW/MBSZ)