Már felnőtt

Pekárik Eszter Anna eddig pályafutása során kétszer is hatalmas segítséget kapott a családjától: először, amikor tiniként Veszprémből a fővárosba költözött, majd az idén nyáron, amikor kezdődő gerincsérvet állapítottak meg nála. A fiatal center nemrég bajnokverést ünnepelhetett.

Nagy-Pál Tamás Óriási sikert ért el a Vasas a női NB I második fordulójában, hiszen 3-2-es győzelmet aratott a bajnoki címvédő Békéscsaba otthonában. A fővárosi gárda tagja volt a mindössze 18 éves Pekárik Eszter Anna is, akit nagyon komoly sérülés hátráltatott a nyáron. A tehetséges centerrel beszélgettünk.

– Gratulálok a bajnokveréshez! – Köszönjük szépen! Rendkívül fontos volt számunkra, hogy nyerjük Békéscsabán. – Milyen volt belülről megélni ezt a sikert? – Hosszú kihagyás van mögöttem, ami után nehéz a visszatérés, de úgy érzem: minden tőlem telhetőt megtettem a pályán. Mind nagyon boldogok voltunk, mikor megnyertük az ötödik szettet, szerintem óriási lelki pluszt adott a szezonra csapatnak. Jó érzés volt a pályán lenni és hozzájárulni ehhez a csodálatos sikerhez. – Fejlődtetek a bajnoki döntő óta? – Sokkal jobban röplabdáztunk. Összeszedettebbek, határozottabbak voltunk, és ami a legfontosabb: szívvel, lélekkel játszottunk. – Ilyen siker után gondolom máris eszetekbe jutott, hogy az idén vissza lehet szerezni a bajnoki címet. – Természetesen. A bajnoki aranyérem és a kupagyőzelem a célunk. Ezen dolgozunk a felkészülési időszak kezdte óta. Én pedig még azon is, hogy az ifjúsági és a junior bajnokságban is elsők legyünk. A koromnak köszönhetően még mindkét korosztályban szerepelhetek. – Már nagyon fiatalon belekóstolhattál a hazai elitbe. Honnan indult el ez a karrier? – Egy veszprémi általános iskolából. Ott ismerkedtem meg a röplabdával, Bácskai Sándorné volt az első edzőm. A magasságom miatt figyelt rám és aztán nagyon gyorsan megszerettem a sportágat, életem értelmévé vált. Negyedikes korom óta pedig már versenyszerűen űzöm. – Melyek voltak az első eredmények? – Veszprémben komolyabbak még nem voltak. Ám ez egyáltalán nem tört le, egy pillanatra sem vette el a kedvem. – Tavaly nyáron jött a hatalmas váltás, hiszen mindössze tizenhat évesen a fővárosba költöztél. Milyen volt hátrahagyni az addigi életed? – Kezdetben minden szempontból borzasztó nehéz volt. Új iskolát, csapatot és lakhelyet kellett megszoknom. A családom végig mellettem állt és mindenben támogatott, ami nagy erőt adott. Most már biztosan tudom, hogy jól döntöttem, mert rengeteget fejlődtem a Vasasban és olyan sikereket értem el, amelyekről két éve még csak álmodozhattam. És közben teljesen megszoktam az új életstílust, rengeteg barátot szereztem. Boldog vagyok itt.

– Viszont idén újabb nehézségek hátráltattak… – Április végén sajnos kezdődő gerincsérvet diagnosztizáltak az orvosok. – Megijedtél? – Inkább elszomorodtam, de aztán az orvosok megnyugtattak. Nyáron kemény gyógytornára és sokfajta kezelésre jártam, szép fokozatosan egyre jobb lett a hátam. Emiatt a felkészülést nem is tudtam megkezdeni a csapattal, pár hétbe beletelt, mire visszarázódtam a régi ritmusba. Még mindig türelmesnek kell lennem magammal szemben, hiszen sokat kell dolgoznom azon, hogy a hátam a régi legyen. – Lelkileg mennyire viselt meg a sérülés? – Amikor elkezdtem a rehabilitációt, rengeteg volt a nehézség. Néhányszor mélyponton voltam, de mindig ott volt mellettem anyukám, aki átlendített. Ő az, akire bármikor számíthatok. – A körülmények ellenére a felnőtt bajnokságba már berobbantál, de mikor láthatunk téged a válogatottban? – Nagy vágyam, hogy egyszer a nemzeti csapatban szerepelhessek, de rengeteget kell még addig fejlődnöm. Egyébiránt óriási teljesítmény, hogy a lányok kijutottak az Eb-re, nagyon drukkolok majd nekik. – Tudod, hogy miben kellene még fejlődnöd? – Elsősorban a nyitásaimon szeretnék javítani, de az ütéseim dinamikáját is jó lenne még fejleszteni. Keményen hajtok minden egyes edzésen.