Villám-karrier

Villám Lilla villámkarrierje: másfél éve még csupán a diákolimpián brillírozott, de környezete unszolására elkezdte látogatni a Vasas edzéseit, melynek most már a felnőtt csapatában szerepel. Hol a pályafutás vége?

Nagy-Pál Tamás Amikor tavaly nyáron a Vasas serdülőcsapatának játékosa lett, nem gondolta volna, hogy egy évvel később már az NB I-ben és a Challenge-kupában szerepelhet. A 17 éves Villám Lillával beszélgettünk, aki kettesével veszi a lépcsőfokokat.

– Alig pár hónapja még serdülőjátékos voltál. Megfordult akkoriban a fejedben, hogy még az idén ősszel debütálhatsz a felnőttek között? – Csak reménykedtem benne. Tavaly említette az edzőm, hogy figyel az első csapat stábja, de erre azért nem számítottam. Főleg, hogy csak bő egy éve lettem a Vasas játékosa, és azt megelőzően nem röplabdáztam egyesületben. Így még nagyobb élmény ez az egész. – Mit csináltál két évvel ezelőttig? – A suliban játszottam a diákolimpiai csapatban. Mindenki biztatott, aki látott, hogy próbáljam ki magam egyesületben, mert ez már nem az én szintem. A testvérem akkor már a Vasasban szerepelt, csupa jót mondott, úgyhogy gondoltam: lesz, ami lesz, belevágok. – Ezek szerint röplabdás család vagytok, hiszen anyukád is űzte ezt a sportágat. Ő is tanítgatott? – A nyaralásokon sokszor játszottunk, és megmutatott egy-két dolgot. Titkon biztosan szerette volna, hogy mi is röplabdázzunk, de soha nem mondta, egyáltalán nem erőltette. Viszont nagyon örült, amikor látta, hogy szeretem csinálni, ráadásul jól is megy. – Mi az, hogy... Már túl vagy három NB I-es meccsen is. Nagyon más a felnőttek között, mint a serdülőben? – Sokkal pörgősebb és látványosabb a játék. A legnehezebb nyilván az, hogy az ellenfelek is jobbak. Magasabban vannak a blokkok, erősebbek a nyitások, nehezebb fogadni a szervákat. Az ütések pedig sokkal technikásabbak. – Ugyanakkor már nemzetközi rutinod is van, hiszen a Challenge-kupában is bizalmat szavazott neked Jókay Zoltán edző. – Nagyon izgultam, hogy máris nemzetközi meccsen játszhatok, ráadásul Hollandiában, sok néző előtt. A hangulat parádés volt a rengeteg a szurkoló miatt, így sokkal jobban pörögtünk. Itthon nem találkozunk ilyen erős ellenfelekkel. – Mit gondolsz: mikorra lehetsz alapembere a csapatnak? – Augusztus óta edzek a nagyokkal, és azóta is fejlődtem már. Remélem, ez a folyamat tovább tart, és még jobb leszek. De a kérdésre a válasz: fogalmam sincs. Még csak ez a második évem itt, tehát hiányzik a meccsrutinom ahhoz, hogy minden helyzetben a topon legyek, jó megoldásokat válasszak. A kezdőcsapat tagjai nehezebb helyzetben is képesek extrát vállalni, fejben mindig ott lenni.

– Miben kellene még fejlődnöd? – Főként ütésben vagyok erősebb, és azt mondják, hogy izmos lábaim vannak, így az ugrás is jól megy. A leginkább a blokkban, a védekezésben, a nyitásban és a nyitásfogadásokban férne rám a javulás. – Mikor marad idő a barátokra? – Iskolában kezdem a napot, hazaérek három körül, tanulok kicsit, és ötre már megyek is edzésre. Az életem tehát tanulásból, tréningből és alvásból áll. A barátokra nem marad idő, az iskolában tudok találkozni velük, illetve, ha valamiért elmarad edzés. Ennek ellenére megéri, mert nagyon szeretem csinálni. Imádom, amikor a pályán vagyok a lányokkal, segítjük egymást, és együtt örülünk a sikereknek. – És minek szeretnétek örülni a szezon végén? – Jó lenne a felnőtt csapattal visszahódítani a bajnoki címet, és ehhez én minél többet akarok hozzátenni. Juniorban is a döntőbe jutás a cél, hiszen még ott is rendszeresen játszom. – És a jövő? Röplabdázóként képzeled el magad? – Ezt még nem döntöttem el. Nagyon szeretem az egészet, de azért a tanulást sem kellene  elhanyagolni. Külföld is megfordult a fejemben, de még tényleg nem tudom, mi lesz, hogy lesz.