UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2014-12-11 09:02

Túl a nehezén

Zalánki Gergő stabil tagja a ZF-Eger felnőttcsapatának, a nyáron pedig ezüstérmet nyert az U19-es válogatottal az Európa-bajnokságon. A tizenkilenc éves vízilabdázó nehéz időszakon van túl, de már a jövőbe tekint: szeretne meghívót kapni Benedek Tibortól.

Pusztai Viola Azt hihetnénk, Zalánki Gergő világa kerek és egész: tizenkilenc évesen immár a második szezonját tölti a ZF-Eger felnőttcsapatában, amely címvédőként idén is esélyes a végső győzelemre, s a Bajnokok Ligájában szerepel. Ám a nyáron az U19-es Eb-n ezüstérmet nyerő fiatal pólós éppen nagyon nehéz időszakon van túl. – Úgy gondoltam, húzóembere leszek a válogatottnak, erre örültem, hogy egyáltalán tudtam játszani. Még az Európa-bajnokság előtt beteg lettem, hányásos, hasmenéses vírust kaptam, egy hét alatt tíz kilót fogytam. Örültem az ezüstnek, de nekem sajnos ez a verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, s tulajdonképpen csak mostanra nyertem vissza fizikálisan azt a formámat, amelyikben az elmúlt szezon végén voltam. Dr. Csernus Imre, az Eger csapatának pszichológusa egyből gondolta, hogy Gergőt ez lelkileg megviselte, így az Eb után többször is beszéltek. A játékos elmondta, ennek köszönhetően fejben hamar túltette magát a történteken, csak fizikálisan tartott tovább a „felépülése”.
Zalánki Gergő Forrás: ZF-Eger
Zalánki Gergő Forrás: ZF-Eger
A szezon elején aztán az is meglepetésként érte, hogy Dabrowski Norbert, az egriek vezetőedzője már nem tehetséges, hanem jó játékosként kezelte. – Az előző idényhez képest kevesebbszer dicsért, vagy jött oda hozzám a meccs után, hogy megkérdezze, minden rendben van-e. Ezt először nem értettem, de elmondta, hogy ez az én érdekemben történik, és mostanra már megszoktam az új helyzetet. Bár az Eger a bajnok, idén nehezebb lesz megvédeni a címet, mint bármikor. Nagyon erős csapatokkal kell felvenni a versenyt, ráadásul a keret is teljesen megváltozott, kellett némi idő, hogy összeszokjanak a játékosok. – Ebben az idényben nagyon együtt van a mezőny, nincs olyan meccs, amelyet félvállról lehetne venni. Természetesen a célunk az, hogy megnyerjük a bajnokságot, azt gondolom, a Szolnokkal leszünk ezért nagy harcban. Azzal a Szolnokkal, amelytől a Magyar Kupa elődöntőjében, szoros csatában 6-5-re kikaptak. Bár nagyot hajráztak, a mérkőzés elején nem tudtak gólt lőni Nagy Viktornak, ami felspanolta a világbajnok kapust. Gergő szerint ha nem ez történik, a vége is más lett volna. Annak örültek, hogy az első Bajnokok Ligája-csoportmeccsükön 7-7-es döntetlent játszottak idegenben a címvédő Barcelonetával. Bár a végére elfáradtak, volt tartásuk, ami jó jel. A Pro Recco elleni felkészülésükben már nagyobb súlyt fektetnek arra, hogy felgyorsuljon a játékuk, hiszen ha be akarnak jutni a Final Six-be, akkor a csoportban is nagy skalpokat kell szerezniük. Gergő az egyéni teljesítményével szeretné felhívni magára a figyelmet, elsősorban Benedek Tiborét. Az év elején már készült együtt a felnőttválogatottal, s honlapunknak adott korábbi interjújában elmondta, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ott lesz a 2016-os riói olimpián. Ezt még mindig tartja, és mindent megtesz azért, hogy érkezzen a meghívó, és lehetőséget kapjon a bizonyításra egy-egy világliga-mérkőzésen. – Balkezesként talán könnyebb a csapatba bekerülni. Kapásoldalon Madaras Norbi és Vámos Marci is nagyon jó. De már azon is gondolkoztam, hogy nem feltétlenül balkezest kell kiszorítanom a válogatottból. A következő évre akad még egy célja: az U20-as világbajnokságon végre jól akar játszani, és természetesen aranyérmet nyerni.