Most jön csak a java

Szerdán a rájátszással folytatódik az U20-as jégkorongbajnokság. Az alapszakasz győztese, a Vasas és a második helyezett MAC páholyból figyelheti az elődöntő még két kiadó helyéért zajló csatákat. A piros-kékek kiemelkedően szerepeltek a reguláris részben, a 12 meccsen mindössze 4 pontot hullajtottak el.

STJ Tíz győzelem, egy hosszabbításban kiharcolt siker és mindössze egy vereség: ez a Vasas-Continental mérlege az U20-as jégkorongbajnokság alapszakaszában. A piros-kékek kiemelkedtek a hétcsapatos mezőnyből, a második helyen végző MAC Budapestre 7 pontot vertek rá. Ám a gárda vezetőedzője, Székely Mádai László szerint ünneplésről szó sincs, hiszen a szezon java még csak ezután következik.

– Erre számítottak? – Még augusztusban azt a célt tűztük magunk elé, hogy nyerjük meg a juniorbajnokság alapszakaszát. Ez sikerült, és ha végignézzük az eredményeket, talán joggal mondhatjuk, hogy megérdemeltük az első helyet, hiszen összesen négy pontot vesztettünk. A jutalmunk, hogy a folytatásban élvezhetjük a hazai pálya előnyét, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy egy új bajnokság kezdődik. Minden csapat tiszta lappal indul, és az eddigi érdemek semmiféle előjoggal nem járnak. – Mi a sikerük titka? – Átlagban öt gólt ütöttünk meccsenként, ám ennél is fontosabbnak tartom, hogy a tizenkét összecsapáson mindössze tizenkilenc gólt kaptunk; ez a legkevesebb az egész mezőnyben. A jó védekezés alapozza meg a támadójátékot is, ezért fontos, hogy stabilak voltuk a saját kapunk előtt. – Serdülő koruk óta dolgozik együtt a játékosok többségével, az előző szezonban még az ifibajnokságban versenyeztek. Mi a legmarkánsabb különbség az ifjúsági és a junior szint között? – A jelenlegi U20-as együttes gerincét 1997-es és 1998-as születésű hokisok adják. E két évfolyam két esztendeje került össze először. Akkor döntőbe jutottunk, s csak hajszállal maradtunk le az aranyéremről. Ezt követően a '97-esek felléptek a juniorok közé, a kapcsolat azonban megmaradt, hiszen jó néhány ifi feljátszott az U20-as bajnokságba. Az összeszokottság tehát az egyik erényünk, ugyanakkor a juniorok között már keményebb a fizikai terhelés és a játékrendszert is tovább kell fejleszteni.

– Hogyan lehet összehangolni a sportot a civil elfoglaltságokkal? – Jó néhányan érettségire készülnek, mások már felsőoktatási intézmény hallgatói, megint mások szakmát tanulnak; ez a téma állandóan jelen van az öltözőben, s nem tagadom, okoz is némi frusztrációt. Nem könnyű ugyanis összehangolni a tanulást az élsporttal, ugyanakkor nem is lehetetlen. Büszkék vagyunk rá, hogy a csapatból mindenki tanul, készül a civil életre is. Emiatt vannak hiányzások, olykor foghíjas kerettel utazunk el egy-egy vidéki vagy külföldi útra, de tőlem biztosan nem hallják sohasem a játékosaink, hogy hanyagolják el a tanulást. – Pedig két fronton is helyt kell állniuk, hiszen a magyar mellett az osztrák U20-as bajnokságban, az EBYSL-ben is versenyeznek, s ez utóbbi sorozat különösen sok utazással jár. – Ez így van, de a tizenkét magyar alapszakaszbeli meccs nem adna elegendő terhelést, ilyen mérkőzésszámmal nem lehetne fejlődni, előbbre lépni. Nekünk ebben az évadban összesen negyvenhat alapszakasz-találkozónk lesz; ez már értékelhető terhelés. Az már a mi pechünk, hogy kissé rövid a padunk, és betegség vagy sérülés esetén igencsak szűk keretből válogathatok kollégámmal, Horváth Andrással. Előfordult, hogy egy Villach, Jesenice-túrának egy plusz tizenkét jégkorongozóval vágtunk neki. A junior korosztálynak nincs régi időkre visszanyúló hagyománya a magyar hokiban, fokozatosan kell felépíteni. Ehhez időre van szükség, de az, hogy a magyar bajnokságban már hét klub indít csapatot, mindenképpen előrelépés. – S milyen haszna van az EBYSL-szereplésnek? – Erős a mezőny, olyan ellenfelekkel is találkozunk, amelyeknél már KHL-ben, illetve az EBEL-ben is megforduló hokisok is szerepelnek. Szakmailag ez nagy ugrás az osztrák U18-as bajnoksághoz képest. A csoportunkban a harmadik helyen állunk, igaz, lehetnénk előkelőbb pozícióban is, csak sajnos biztosnak hitt pontokat szórtunk el menet közben. Most már inkább matematikai esélyünk van a nyolc közé kerülésre, a sorsunk nem a saját kezünkben van, ám igyekszünk a hátralévő meccseken a lehető legtöbb pontot begyűjteni. Ehhez a speciális játékokban, az emberelőnyök kihasználásában és emberhátrányok kivédekezésében feltétlenül előbbre kell lépnünk. – S ha ez mégsem lesz elég a playoffhoz? – Most még nem szeretnénk ezzel foglalkozni, csakis a feladatra akarunk összpontosítani. De nem akarom megkerülni a választ: amennyiben lemaradnánk a rájátszásról, maradna bennem hiányérzet. – A házi kanadai táblázat élén a kanadai gyökerekkel is rendelkező Kövesdi Cameron áll az élen, őt a csíkszeredai illetőségű Zsigmond Bence követi. Mindez azt sejteti, hogy a Vasas tudatos játékospolitikát folytat. – Azért az utánpótlásban az átigazolási rendszer másként működik, mint a felnőtteknél. Itt elsősorban minket keresnek meg a játékosok, és nagy öröm, hogy egyre többen szeretnének a Vasasban jégkorongozni. Ugyanakkor a szakmai felkészültség mellett az emberi tulajdonságokra is odafigyelünk; ennek köszönhető, hogy ez a szakosztály egyben remek közösség is. Természetesen nem mindenki találja meg a számítását nálunk sem, ám a létszám folyamatosan bővül, s ez önmagáért beszél. – S miként találta meg a számítását egy hajdani Fradi-hokis a Jégpalotában? – Remekül érzem magam ennél a klubnál, jó kis brigádba csöppentem. Hozzáteszem, a szakmai stábban, s most ide számítom a szakosztályt vezető Szuper Leventét is, sokaknak van valamiféle ferencvárosi kötődése. De most már valamennyien a Vasas sikeréért dolgozunk, s mivel kedvem lelem az itteni munkában, jó lenne, ha ez még sokáig így maradna. A tanári állásomat nem adtam fel, történelmet tanítok a rákospalotai Dózsa György Gimnáziumban, s örülök, hogy mindkét szenvedélyemnek hódolhatok.