A kihívások hava lesz a július a magyar kajak legújabb csillagának, a 22 esztendős Lucz Dórának, aki olimpiai és világbajnokokat felülmúlva győzött az első Eb- és vébéválogatón. A MOL Új Európa Alapítványa által támogatott, tavaly az U23-as vb-n két aranyérmet szerzett versenyző a júliusi felnőtt Eb-re már kvalifikált, a következő célja pedig az, hogy a világbajnoki szereplés jogát is kivívja.
Bruckner Vince Rendkívül sikeres időszakot tudhat maga mögött az UTE 22 éves kajakosa, Lucz Dóra. Már tavaly májusban is felhívta magára a figyelmet, amikor a riói válogatón K–1 200 méteren szétlövésre kényszerítette a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasát – igaz, végül a rutinos klasszis utazhatott Brazíliába. Az augusztusi U23-as vb azonban részben kárpótolta az „elveszejtett” játékok miatt: 200 és 500 méteren egyaránt aranyérmes lett. Az idén a májusi szegedi Világ Kupa-versenyen szintén az első helyen végzett, ami egyben az első dobogós helyezése is volt a sorozat történetében.
Aztán az első Európa- és világbajnoki válogatón, 200 méteren legyőzte a négyszeres világbajnok Vad Ninettát, valamint a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinát. A fiatal kajakos ezzel együtt sem volt maradéktalanul elégedett a teljesítményével:
„Természetesen nagyon örültem a győzelemnek, de hozzá kell tenni, nem mentem tökéletes pályát, a rajtot eléggé elrontottam. A következő, szolnoki válogatón szeretnék még ennél is jobbat produkálni.”
Lucz Dóra nyerte egyes hajóban az első felnőtt Európa- és világbajnoki válogatót Forrás: ute.hu
Alighanem szüksége is lesz Dórának a tökéleteshez közelítő teljesítményre, hiszen – bár az egyéni Eb-szereplést már kiharcolta – a világbajnoki egyéni indulás és a négyesek összetétele (mindkét eseményen) csupán a következő megméretésen dől el. És az újpesti versenyző nem csak egyes hajóban szerepelne a világversenyeken.
„A négyes mindig másfajta motivációt ad, olyankor a többiek iránt is felelősséggel tartozom, ami általában jó hatással van rám. Nagy sikerként élném meg, ha sikerülne a csapatba kerülnöm.”
Az Eb-t egy héttel a szolnoki viadal után, július 14-16-án rendezik Plovdivban. A kontinensviadalon a magyar válogató győztese természetesen semmiképpen nem számíthat esélytelennek.
„Nem utazom különösebb tervekkel Bulgáriába, tökéletes pályát szeretnék menni, a rajttól az utolsó méterig a tudásom legjavát nyújtani. Meglátjuk, mire lesz elég.”
Dóra az élsport mellett gazdasági szakon tanul a budapesti Edutus Főiskolán. Elmondása szerint nincsenek különösebb nehézségei, mivel az intézményben megértőek vele, támogatják, hogy mindkét feladatának megfelelhessen.
Sportcsaládban él; két húga – Noémi és Anna – is versenyszerűen kajakozik. Dóra szerint pozitívan hat a teljesítményükre, hogy mindhárom ugyanazt a sportágat űzik.
„Noémivel együtt edzünk, remekül tudjuk egymást motiválni, a rivalizálást pedig nem visszük túlzásba. Anna még ifjúsági korú, ő másokkal készül, de természetesen vele is sokat beszélünk a sportról.”
Nagy segítség, hogy Dóra az idén a MOL Tehetségtámogató Program klasszis kategóriájának a patronáltjai közé került. Ennek köszönhetően – a korábban szintén az Új Európa Alapítvány által nyújtott támogatásból vásárolt kajak helyett – igazi csúcskategóriás hajót szerezhet be, amely most már – hogy a nemzetközi élvonal lett neki a mérce – elengedhetetlen a további előrelépéshez.
További korosztályos híreink KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.