Balszerencsés sikersztori
Valkusz Máté tavaly nyáron választotta a profiteniszezők csillogó, ám lemondásokkal teli életét. Egyre jobban ment neki a játék, miközben befejezte a gimnáziumot, és betöltötte a 18. évét. Csakhogy a Mol Új Európa Alapítvány által támogatott játékos első éve a hivatásosok között másképpen alakult, mint tervezte.
Gy. Szabó CsillaNagyon korán megismerhette a siker ízét Valkusz Máté. Ötévesen kezdett teniszezni, két évvel később napi szinten edzett, kilenc-tíz évesen már naponta legalább két órát. Nem csoda, hogy egészen fiatalon korosztálya egyik legígéretesebb versenyzőjeként tartották számon. Még csak 12 éves volt, amikor az egyik nemzetközi, tehetségeket felkaroló versenyen, a Nike Junior Tour-on harmadik lett, két évvel később pedig meg is nyerte. Még ebben az évben, tehát 14 évesen, korosztályos Európa-bajnok lett párosban, egyesben pedig bronzérmet akasztottak a nyakába, miközben a fiatalok ranglistáján magabiztosan lépkedett egyre feljebb. Ekkor még ő is úgy járt iskolába, mint mindenki más. Aztán ahogyan jöttek az eredmények, a nemzetközi versenyek miatt mind többet kezdett hiányozni a suliból, és az utolsó két évet fele-fele arányban osztotta meg a tanulás és a tenisz között. Nagy reményekkel várta a felnőtt-, s vele a profiéletet, hogy a szenvedélyének élhessen, amely ettől a perctől kezdve hivatása is lett.
Igazi sikertörténet az övé.
„Eleinte persze nagyon nehéz volt felnőttversenyeken helytállni. Pedig amikor juniorként kész játékossal találtam magam szemben, nem is a tenisztudásommal volt baj. A testtömeg, a tapasztalat és a mentális erő hiányzott. Ezekben voltam még gyenge, ezért búcsúztam az első, második körökben, jóllehet játékosként már késznek éreztem magam a feladatra. Fejben kellett leginkább megérnem arra, hogy nálam idősebb, rutinosabb teniszezőkkel is felvegyem a versenyt” – vélekedik Máté arról a nagy lépésről, amelyet juniorként kellett megtennie, amikor a felnőttek között kezdett versenyezni.