UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-04-08 19:42

Síünnep Buda szívében

A Vasas pasaréti edzőközpontjában immár hagyomány, hogy az aktuális síszezont egy nagy bulival zárják. Ennek keretén belül természetesen idén is szezonzáró versennyel búcsúztatták az idényt, ahol az eredmény csak másodlagos, a jó hangulat és a mozgás a volt a legfontosabb. Idén kilátogatott az olimpiai hetedik, Miklós Edit, valamint jelen volt az utánpótlás-kapitány, Stark Márton is.

Kis Norbert - utanpotlassport.hu Hó nélkül síelni olyan, mint húslevest főzni hús nélkül. A legfontosabb kellék hiányzik. A mai kor gyermekei már elképzelni sem tudják, korábban hány hónapig kellett várniuk azoknak, akik síelni szerettek volna. Ma már hazánkban is vannak műanyag sípályák, így a jó idő beköszöntével sem kell letakarni a léceket. Hazánk egyik legismertebb sízője, Miklós Edit gyerekként még nem tudott műanyag pályákon gyakorolni. „Nekem sajnos nem voltak ilyen lehetőségeim, mint a mai fiataloknak. Az én koromban csak télen, havon, tudtunk edzeni, így azt az időt kellett maximálisan kihasználnunk − mondta az olimpiai hetedik síző. − Sok tehetséges fiatal van ma Magyarországon. Nagyon fontosnak tartom, hogy 15-16 évesen se hagyják abba a síelést és harcoljanak azért, hogy egyszer bajnokok lehessenek.”

Hó nélkül síelni? Ma már nem lehetetlen Fotó: Pasaréti Síiskola
Hó nélkül síelni? Ma már nem lehetetlen Fotó: Pasaréti Síiskola
A szezonzáró versenyen mindkét nemnél hét kategóriában hirdettek győzteset. Összesen 170 induló nevezett. A helyszínen lehetőség nyílt ugrálóvárban tombolni, akadálypályán kerékpározni, vagy épp arcdekorációt készíttetni. A verseny végén minden résztvevő ajándékot kapott, a dobogósok érmet, a győztes pedig egy serleget is hazavihetett. Sőt, a gyerekek közös képet is készíthettek példaképükkel, Miklós Edittel, aki Stark Márton utánpótlás-kapitánnyal együtt a díjátadásban is segédkezett. Az eredménynél ezúttal sokkal fontosabb volt, hogy egy jó hangulatú bulival zárják a síelők a szezont, ám aki versenyszerűen szeretné a továbbiakban űzni ezt a sportágat, annak továbbra is lehetőséget biztosítanak a Vasasnál az edzésekre. Hetente egy alkalommal síelés, kétszer pedig szárazedzések formájában. „A három éve indult utánpótlás programnak most már kézzelfogható eredményei vannak. Bizonyíték erre Tóth Zita ezüstérme a rangos Pinocchio versenyen, Olaszországban, de a többi utánpótláskorú versenyzőinktől sem meglepetés egy-egy jó  eredmény. Az akaraterő mindenek felett áll, ez vitte sikerre Miklós Editet is, és Zitát is ez emeli a többi versenyzőtársa fölé. Van jövőképe most már a hazai sísportnak. Természetesen még dolgozni kell azon, hogy a mini korosztályban is fent tartsuk a gyerekek versenyzés iránti érdeklődését” − emelte ki a siker egyik titkát Stark Márton. A Vasasnál évente körülbelül négyszáz gyerek tanul meg síelni, közülük száz, százötven lurkó kezd el heti rendszerességgel sportolni. Egyéb korosztályos hírek SÍSPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.