UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-07-14 19:14

Cél: az ötödik hely

A magyar női U20-as kosárlabda-válogatott 72−55-re legyőzte Portugáliát a Sopronban zajló korosztályos Európa-bajnokságon. Cziczás László együttese ezzel kiharcolta a jogot, hogy pályára léphessen vasárnap, az ötödik helyért a franciák ellen.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu  Miután a magyar női U20-as kosárlabda-válogatott csütörtökön a hibátlan mérlegét összetörve vesztette el a Szerbia elleni negyeddöntőt, s ezzel elszalasztotta az éremszerzés lehetőségét a Sopronban zajló korosztályos Európa-bajnokságon; az ötödik helyért küzdhetett tovább. Ehhez először a portugál együttest kellett legyőznie, amely a nyolc között az olasz gárdától szenvedett vereséget. Cziczás László csapata a már megszokott formációban állt fel a pályára a Novomatic arénában: Studer Ágnes, Gereben Lívia, Czukor Dalma, Kiss Virág és Török Ágnes.

Kiss Virág nyolc pontot dobott Portugália ellen Forrás: FIBA
Kiss Virág nyolc pontot dobott Portugália ellen Forrás: FIBA
A találkozó kiegyenlített küzdelemmel indult, bár az első negyedet szinte végig a kezében tartotta a vendég alakulat. A lépést azonban folyamatosan tartottuk velük, s a végjátékot is jobban bírtuk. Ezt bizonyítja, hogy az utolsó percben sikerült átbillentenünk az állást 14−13-ra. A második negyed első három perce még döntetlen volt, de ekkor Studer egymást követő két hárompontosa, valamint Tenyér Zsófia kettese megtörte ezt, s már nyolc ponttal vezetettek a magyar lányok. A portugál Tess Santos elejtett egy hármast, majd Beatriz Jordado is pontot szerzett, így ismét három pontra módosult a különbség. Gereben és Török ezt azonban ismét korrigálta. Húsz perc után az eredményjelző 36−30-s magyar vezetést mutatott. A harmadik felvonás meghozta a magyar áttörést; Gereben, Kiss, Kányási, Török és Studer is megszerezte újabb pontjait, s közülük Török és Studer hatalmas triplát is dobott (előbbi már 14 pontnál járt). Igaz, a portugálok is 14 pontot értek el a negyed alatt, ez azonban eltörpült a magyarok 21 pontja mellett. Az utolsó tíz perc előtt 13 ponttal vezetett Cziczás együttese. A záróetap Gereben pontjaival indult, s ezt Studer hármasa koronázta meg. Ezután Mérész Beatrix növelte húsz pontra a magyar gárda előnyét, Török pedig újabb triplával huszonháromra. Végül az utolsó negyedet 15−11-re, a mérkőzést pedig magabiztosan, 72−55-re nyerte meg a magyar női U20-as válogatott, így az ötödik helyért a franciák ellen léphet pályára vasárnap. A vezetőedző így értékelt oldalunknak a párharc után: „Szerencsére magabiztosan nyertünk. Annak ellenére, hogy a lányok még mindig rendkívül maguk alatt vannak a szerb vereség miatt. Éppen hogy át tudtunk lendülni a holtponton, s ennek köszönhetjük a győzelmet. Rengeteget beszélgettünk, s foglalkoztunk a lelkükkel. Bízom benne, hogy ez a győzelem is erőt ad a holnaphoz. Muszáj lesz, ugyanis azzal a francia alakulattal találkozunk, aki a kontinensviadal legnagyobb esélyesének számított.”

U20-AS NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON Magyarország−Portugália 72−55 (14−13, 22−17, 21−14, 15−11) A magyar csapat pontszerzői Török Ágnes 17 pont, Gereben Lívia 14 pont, Studer Ágnes 12 pont, Mérész Beatrix 11 pont, Kiss Virág 8 pont, Kányási Veronika 6 pont, Czukor Dalma 2 pont, Tenyér Zsófia 2 pont

Amit eddig az Európa-bajnokságról írtunk Irány az elődöntő! Stabil nyitás Kettőből kettő Veretlenül a csoport élén Nincs megállás Magabiztosan a legjobb nyolc között Vereség a hajrában Elgurult lehetőség Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.