„A bátyám a példaképem”

Mi körül forog a családi ebéd? Összeállításunkban azonos sportágat űző, utánpótláskorú testvéreket kérdeztünk meg arról: hogyan indult sportkarrierjük, mennyire erős közöttük a rivalizálás vagy mennyire tudják motiválni, segíteni egymást. Egyáltalán: előnyt jelent-e számukra, hogy ugyanazon útra léptek?

Bruckner Vince, Kocsmár-Tóth István, Krasznai Bence, Sztrik Martin utanpotlassport.hu Azt tartják, a testvérek nemcsak családtagok, hanem barátok is – de mindenképpen igaz, hogy szoros kötelék van közöttük. Erre próbáltunk meg példákat hozni a sportágukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok segítségével. HÁFRA NOÉMI (20) ÉS LUCA (17) – KÉZILABDA Sok sportkedvelőnek bizonyosan a nyár egyik meghatározó epizódja volt a debreceni női U20-as kézilabda-vb, amelyen a juniorválogatott utolsó korosztályos fellépésén, hazai környezetben a csúcsra ért. A tornán az együttes egyik vezére a néhány napja huszadik életévét betöltő Háfra Noémi volt, akit aztán az All Star-csapatba is beválasztottak.

Persze az FTC balátlövője nem a Főnix Csarnokban tűnt fel, előtte BL-meccseken is bizonyított klubjában, sőt a decemberi, németországi felnőtt vb-n a nagyválogatottban is megállta a helyét. Ettől az idénytől pedig két és fél évvel fiatalabb húga, a balszélső Luca is a zöld-fehérek felnőtt keretével edz, aki elmondta, szinte minden napjukat a kézilabda tölti ki. „Rendszeresen együtt járunk edzésre, és szerencsére nagyok sok dolgot meg tudunk beszélni. Ha éppen arra van szükség, tanácsokat adunk egymásnak, biztatjuk a másikat. Régebben sem volt köztünk rivalizálás, mindig segítettük egymást.” Hiába készülnek ma már mindketten az elmúlt évadban BL-negyeddöntős népligeti együttessel, nem volt mindig egyértelmű, hogy Háfráék kézilabdázók lesznek. „Eleinte mazsoretteztünk, aztán Noémi akart magának másik elfoglaltságot is, és elkezdett kézilabdázni. Én rendre végignéztem az edzéseit, majd egyszer édesanyám javasolta, hogy álljak be én is. Eleinte nem igazán tetszett, lassan barátkoztam meg a sportággal, de aztán ott ragadtam, s ezt egyáltalán nem bánom.” A testvérpár nagy célja, hogy egy napon együtt játszhassanak a felnőttek között. VISMEG BOTOND (18) ÉS ZSOMBOR (15) ‒ VÍZILABDA Az elmúlt közel húsz évben mindig volt egy-egy testvérpár, amelynek tagjai együtt küzdöttek a magyar válogatott sikereiért, gondoljunk csak Varga Tamásra és Zsoltra, Steinmetz Barnabásra és Ádámra, Decker Ádámra és Attilára, Varga Dánielre és Dénesre, vagy legutóbb Jansik Dávidra és Szilárdra. Adódik a kérdés: kik folytatják a „hagyományt”? Nos, egyre szélesebb körben ismert a pólósok között a Vismeg testvérpár, tudniillik a 18 éves Botond és a 15 éves Zsombor ‒ az utánpótlás-bajnokságok mellett ‒ a Miskolci Vízilabda Club felnőtt csapatának kerettagjaiként az ob I-ben is rendszeresen játéklehetőséget kapnak. Sőt, az öcs az előző idényben az Európa-kupában is bemutatkozhatott. Az idősebb fivér mindenekelőtt rról mesél, miként ismerkedtek meg a sportággal.

„Sárospatakon kezdtünk el pólózni a Miskolc testvérklubjának nevezhető Zempléni VK-ban. Azzal a céllal mentem le először az uszodába, hogy megtanuljak úszni, aztán vízilabda lett belőle” ‒ jegyzi meg tréfásan Botond. ‒ „Öcsém követett engem, mert őt is ugyanúgy magával ragadta a sportág, mint engem. Nagyon jó a kapcsolat közöttünk, rengeteg mindenben hasonlítunk, nem véletlen, hogy ennyi időt töltünk együtt.” A báty elmondása szerint motivációból nincs hiány, különösen, hogy világbajnok és világkupa-győztes játékosokkal együtt készülhetnek hétről-hétre. Az edzések színvonalát növeli, hogy Montreal olimpiai bajnoka, Horkai György egyéni képzésekkel segíti a játékosok fejlődését. A kiváló erőnlétre nagy szükségük van Vismegéknek, hiszen több fronton is helyt kell állniuk. „Fárasztó a sorozatterhelés, de a sok munka, a befektetett energia mindig megtérül. Örömmel megyek le az uszodába, és ugrok vízbe, ez a legjobb dolog a mindennapokban.” MAZZONETTO ALESSIO (17) ÉS NICOLO (17) ‒ LABDARÚGÁS A Ferencvárosban futballozó Mazzonetto ikrek közül Alessio az idősebb – két perccel. Ikerpárként különleges a kapcsolatuk, mindezt pedig a futballpályán is jól kamatoztatják, hatéves koruk óta együtt futballoznak. „Én inkább a tengelyben mozgok, amolyan szervezőként, ő pedig szélső. Mindig tudjuk, hová helyezkedik a másik, hogy mi jut az eszébe egy-egy játékhelyzetről. Mikor kisebbek voltunk, talán jobban kijött ez, ma már nem tehetjük meg, hogy egymást keressük a labdával, a csapat érdeke az első” – meséli Alessio, aki állítja, sosem éltek vissza hasonlóságukkal, nem voltak csínytevők: nem játszottak a másik helyett, vagy a másik igazolásával.

Kilencesztendősek voltak, amikor a Ferencvároshoz kerültek, pedig akadt kérőjük bőven. „Többek között az Újpest is hívott minket, de a két edző közül a ferencvárosi volt a szimpatikusabb. Belegondolni sem tudok, mi lett volna, ha mondjuk Nicolónak az Újpest ajánlata tetszik jobban. Akkor biztos érdekesen alakulnának a családi vacsorák” – teszi hozzá nevetve. Az FTC mára a második családjukká vált. „Édesapánk olasz, a Genoa és a Sampdoria keresett is minket, hogy menjünk az akadémiájukra, de a Ferencváros profi szerződést ígért, így itt maradtunk. Abban bízunk, hogy a felnőttek között is együtt játszhatunk. A nagy álmunk, az egész családé talán, hogy együtt futballozzunk a válogatottban. Korosztályos szinten szerencsére ez már sikerült.” LÉVAI TAMÁS (19) ÉS LEVENTE (13) ‒ BIRKÓZÁS A Lévai család neve különösen jól cseng a birkózók körében. Nem véletlen, hiszen az édesapa, az Esztergomi BSE elnöke, a Budapesti Honvéd edzője, valamint az U23-as kötöttfogású válogatott szakvezetője jelenleg az egyik legsikeresebb birkózótréner az országban. A legnagyobb fiú, a 22 esztendős Zoltán pedig egyre közelebb áll ahhoz, hogy csatlakozzon a felnőtt nemzetközi élvonalhoz; sorra nyeri a versenyeket.

Nem esett messze az alma a fájától – szokták mondani. Ez különösen igaz a Lévai családra, hiszen a 13 éves Levente, valamint a 19 esztendős Tamás is korosztályos válogatott birkózó. Kettejük közül a nagyobbik bronzérmes lett az idei junior Európa-bajnokságon, míg a legkisebb fivér a hetedik helyen zárta a győri serdülő kontinensviadalt. „Édesanyánk folyamatosan segít apának – kezdi Tamás, – így Levi már kisbabaként is egyfolytában a teremben volt, a babakocsiban is. Valószínűleg ugyanez történt velem, mert nem tudom felidézni azt a pillanatot, amikor először a szőnyegre léptem. Ebben a közegben nőttem fel, szinte az összes barátomat itt szereztem. Beszívott ez az egész, pedig nem volt muszáj birkóznom.” Tamás büszkén mesélte azt is, hogy edzőjük a teremben precíz és keményen követel, ugyanakkor otthon mosolygós, kedves apaként viselkedik. A 19 éves fiútól megtudtuk, könnyen motiválják egymást szimplán azzal, hogy testvérek: „Zoli alapvetően már a személyével inspirál minket, igazi klasszis lesz belőle. Leventével gyakran gondolunk arra edzésen, hogy ha egy gyakorlatot ő így meg tud csinálni, akkor mi is képesek vagyunk rá. Édesapánk pedig mindhármunknak valódi példakép.” NAGY DÁVID (19) ÉS MARCELL (17) ‒ VÍVÁS Az öccsénél két évvel idősebb Nagy Dávid és szülei a sporttagozat miatt, tudatosan választották a Bocskai István Általános Iskolát, ahol normál órarendi tárgyként tanították a vívást. Tehetségére hamar fény derült, testnevelő tanára, Halla Péter – aki egyúttal a Vasas edzője is – gyorsan le is hívta a pasaréti vívóterembe.

„Nem volt különösebb oka, hogy Marci követett, teljesen természetesnek tűnt, hogy mivel nekem bejött az iskola és a vívás, a szüleim vele is ezt az utat próbálják ki. Szerencsére hamar kiderült, hogy jól döntöttek” – mondja Dávid, aki szerint öccsének ugyanolyan jó érzéke van a fegyverforgatáshoz, mint neki. „Szoktunk otthon a vívásról beszélgetni, nem tilos a vasárnapi ebédnél szóba hozni a versenyeket, de inkább kitárgyaljuk már előbb. Olykor, ha ismerem az ellenfeleit, igyekszem segíteni neki, de ez kölcsönös. Hogy őszinte legyek, úgy veszem észre, annyira nem szorul rá a tanácsaimra.” Dávid szerint inkább motiválják, erősítik egymást, így jó, hogy mindketten ugyanazt a sportot űzik, egy dolog viszont aggasztja. „Idén vagyunk először egy korcsoportban, s nem szeretnénk egymás ellen vívni. Egy jó baráttal szemben is nehéz a páston, nemhogy egy testvér ellen. De sajnos benne van a pakliban, hogy előbb-utóbb összefutunk.” Erre egyszer, a pályafutásuk legelején volt is példa. „Ha egyszer újra vívnunk kell egymás ellen, akkor az legyen egy nagy verseny döntője, amikor már biztos, hogy a trófea a családi vitrinbe kerül!” – tette hozzá a Vasas párbajtőrözője.