UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Karate

2018-12-17 14:30

Évzárás magyar medálokkal

Több magyar dobogós helyezést is hozott az év utolsó Karate1 Youth League-viadala, amelyet Olaszországban, a Velencéhez közeli Caorléban rendeztek meg a mögöttünk hagyott hétvégén.

Jancsó Kornél    utanpotlassport.hu        Az esztendőt záró múlt heti nemzetközi karatés versenyen sem maradtak medál nélkül a mieink, olyannyira nem, hogy a Youth League-sorozat utolsó –  itáliai  –  állomásán hárman is felállhattak a dobogóra az eredményhirdetéskor.

Ilankovic Aleksandra harmadik lett Olaszországban Forrás: hkse-klub.blogspot.com
Ilankovic Aleksandra harmadik lett Olaszországban Forrás: hkse-klub.blogspot.com
A juniorok, kadétok és 14 éven aluliak számára meghirdetett caorlei eseményen, amint azt a sportág hazai szövetségének honlapja írja: „elképesztően nagy mezőny” indult. Csöppnyi túlzás sincs a minősítésben, hiszen a Velence szomszédságában fekvő településen 67 országból több mint 2500 (!) karatéka gyűlt össze. Éppenséggel a magyar kontingens is a számottevőek közé tartozott, hiszen színeinket ötvenketten képviselték.  Közülük is kiemelkedett a kadétoknál szereplő Bihary Boglárka, aki korosztályában nem kevesebb, mint hat győzelmet ért el, s csak a döntőben maradt alul, így az UTE 54 kilogrammos tehetsége végül ezüstéremmel zárt. Bronz lett a jutalma az MTK-s Ilankovic Aleksandra küzdőképességének, ő az 53 kilós juniorok között remekelt. Produkciójukat abból a szempontból is érdemes néznünk, hogy mindketten ott lesznek a februári korosztályos Európa-bajnokságon, ennél fogva igazán reménykeltően versenyeztek. Nem kísérte viszont szerencse az ifjúsági olimpián ötödikként végzett Baranyi Zsófia szereplését a Youth League-viadalon: kiválóságunk a hetedik lett a juniorkorú lányok 59 kg-os kategóriájában. A caorlei megméretéssel párhuzamosan Velencében is nagyszabású karateversenyt rendeztek, ahol a mieink közül tizenheten tették próbára tudásukat. Az ezúttal összesen hétszáz karatékát megmozgató hagyományos Venice Cupon a felnőttek mellett az U21-esek is küzdőtérre léptek, s két honfitársunk is medálszerző lett, ráadásul mindketten a felnőtt férfiaknál a 60 kilogrammos súlycsoportban. Az amúgy az U21-esek közé tartozó Kiss András bronzot érdemelt ki, míg Fehér Péternek –  aki szintén utazik a korosztályos Eb-re – ezüstérmet akasztottak a nyakába. További korosztályos híreink KARATÉBAN a sportági aloldalunkon.