UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-05-19 20:04

Labdarúgás: az U17-es olasz csapat hiába verte végig Európát, az Eb döntőjében megint kikapott a hollandoktól

Az írországi U17-es Európa-bajnokság döntőjében Hollandia már egy félidő elteltével 3–0-ra vezetett Olaszország ellen, és bár a második félidőben a csereként beállt Lorenzo Colombo két gólt is szerzett, a hollandok egyik cserejátékosa, Naci Ünüvar is betalált, így az oranje 4–2-re győzött és egy éven belül másodszor is megnyerte az U17-es Eb-t, a fináléban mindkétszer az olaszokat verte meg.

Pór Károly – utanpotlassport.huAz olasz U17-es válogatott úgy jutott el az írországi Európa-bajnokság döntőjéig, hogy túlzás nélkül mondhatjuk, tavaly ősz óta végigverte Európát ebben a korosztályban. A selejtezők első csoportkörében Horvátországot, Andorrát és Örményországot is legyőzte Carmine Nunziata csapata, majd az elit körben Ausztriát, Romániát és Törökországot is megadásra késztette. Az Eb-n pedig százszázalékos teljesítménnyel jutott el a fináléig, Németországon, Ausztrián, Spanyolországon, Portugálián és Franciaországon keresztül. Vagyis a tavaly ősszel kezdődött selejtezőktől számolva 11 meccsből 11-et megnyert az olasz U17-es válogatott. A fináléban az a Hollandia volt az ellenfél, amely tavaly, az akkori U17-es csapatával ugyancsak az Eb döntőjében 2–2-es döntetlen után 11-esekkel 4–1-re megverte az olaszokat. A mostani Eb-n viszont egyszer már kikapott az oranje (a csoportkörben 2–0-ra Franciaországtól), utána viszont az egyenes kieséses szakaszban Belgiumtól (3–0) és Spanyolországtól (1–0) még gólt sem kapott.

Hansen a hollandok első gólját szerezte Fotó: uefa.com
Hansen a hollandok első gólját szerezte Fotó: uefa.com
Sőt a finálé 20. percében ugyancsak megszerezte a vezetést Hollandia, az ötösön érkező Sontje Hansen a kipattanó labdát továbbította a kapuba, miután Naoufal Bannis bal szélről leadott lövését éppen elé ütötte az olasz kapus, Marco Molla (1-0). A hollandok egyébként 27 perc alatt 9–0-ra vezettek a kapura lövések számában, miközben minimálisan ugyan, de az olaszoknál volt többet a labda. A kékek mezőnyfölénye fél óra elteltével  eredményezett először helyzeteket is, a legnagyobb lehetőséget Nicolo Cudrig hagyta ki, aki sarokkal tette kapura a labdát, de Calvin Raatise védeni tudott. Az első félidő hajárában pedig újabb két gólt lőttek a hollandok, amivel egy félidő alatt el is döntötték a finálét. Előbb szép szabadrúgás után a kapufáról kipattanót váltották gólra Bannis révén, majd egy rövidre sikerült felszabadítás után a tizenhatos előterében érkező Iaan Maatesen bombázott a kapu jobb oldalába (3–0).    A második félidőben az olaszok a csereként beállt Lorenzo Colombo gyönyörű kapáslövésével szépítettek (ezúttal a hollandok nem tudtak felszabadítani szöglet után és ezt használta ki Colombo),  de a 70. percben Naci Ünüvar egy szóló végén, az egyik olaszon megpattanó lövéssel visszaállította a háromgólos különbséget (Ünüvar egy perccel a találata előtt, éppen az első gólt szerző  Hansen helyett állt be). Így pedig Colombo hiába talált be nem sokkal a meccs vége előtt másodszor is, már nem tudta szorossá tenni a mérkőzést. Hollandia 4–2-re győzött, és ezzel negyedik alkalommal nyerte meg az U17-es kontinensbajnokságot. Érdekesség, hogy 2011 után a második címét egy évvel később, 2012-ben nyerte meg, és most is címvédőként tudott ismét diadalmaskodni. A holland, olasz páros mellett a másik két elődöntős, Spanyolország és Franciaország jutott ki az őszi világbajnokságra, no meg persze Magyarország, miután a mieink a vb-ért vívott meccsen 1–1-es döntetlen után 11-esekkel legyőzték Belgiumot. Az Eb gólkirálya, a francia Adil Aouchiche, a PSG támadója lett kilenc góllal.

U17-ES EB-DÖNTŐ Hollandia–Olaszország  4–2 (3–0) Dublin (Írország). Vezette: E. Eskas (norvég)  Hollandia: Raatise – Hoever, Bogarde, Rensch, Salah-Eddine (Kasanwirjo, 68.) – Taylor, Taabouni (Proper, 86.), Maatsen – Hansen (Ünüvar, 69.), Bannis, Brobbey. Szövetségi edző: Peter van der Veen. Olaszország:  Molla – Lamanna, Mura, Pirola, Moretti (Ruggeri,a szünetben),  – Brentan (Sekulov, 47.), Panada, Udogie – Tongya (Giovane 82.) – Esposito, Cudrig (Colombo, a szünetben). Szövetségi edző:   Carmine Nunziata Gólszerzők: Hansen (20.),  Bannis (37.), Maatsen (45.),  Ünüvar (70.) ill. Colombo (56. és 89.)

További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.