Miért van szakadéknyi nívóbeli különbség hazai szinten a kötött- és a szabadfogás között? Mikor maradt le ez utóbbi fogásnem a birkózó-nagyhatalmaktól? Melyek a szabadfogás legfőbb problémái? Lehet-e változtatni? Publicisztikánkban ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Krasznai Bence − utanpotlassport.huNehéz elhinni, de volt olyan időszak a birkózás hazai történelmében, amikor a szabadfogásúak jobban szerepeltek a világversenyeken a kötöttfogásúaknál: két évtizeden át (az 1930/40-es években) az előbbi fogásnem képviselői domináltak. Említhetjük az 1933-as párizsi Európa-bajnokságot, amelyen Zombori Ödön (56 kg), Tóth Ferenc (61 kg) és Papp László (87 kg) egyaránt a dobogó legfelső fokára állt fel. A kötöttfogás egy aranyérmet hozott haza a francia fővárosból (Zombori mindkét szakágban diadalmaskodott). Az 1936-os berlini olimpián, valamint az 1948-as londoni játékokon is a szabadfogásúak vitték a prímet: előbbin Zombori és Kárpáti Károly (66 kg) lett aranyérmes, míg utóbbin – egyedüli magyarként – Bóbis Gyula (+81 kg) diadalmaskodott.
Az ötkarikás siker óta a szakág csupán hat Eb-címet szerzett. Ritter Árpád volt a legutóbbi hazai szabadfogású Európa-bajnok 2003-ban, Rigában. A magyar kötöttfogású birkózók azóta hétszer hódították el a kontinensbajnoki címet. Ha mindez nem lenne elég meggyőző arról, hogy a szabadfogás hazai szinten bajban van, akkor felhozhatjuk a legtöbbet mondó statisztikát is: a magyar kötöttfogás huszonnyolc világbajnoki címmel büszkélkedhet, ezzel szemben a szabad- csupán eggyel (a hazai szövetség alelnöke, Kovács István (82 kg) 1979-ben, San Diegóban hódította el a szakág egyetlen magyar vb-aranyát). Némiképp ironikus, de a vb-döntőt Kovács kétkaros szaltóval nyerte, amely kötöttfogású dobás.
Ritter Árpád (pirosban) volt a legutóbbi magyar szabadfogású Európa-bajnok Forrás: nemzetisport.hu
De mi változott az 1940-es évek óta? Miért nem képes a magyar szabadfogás tartani a lépést a nemzetközi élmezőnnyel?
Az igazság az, hogy „valódi” szabadfogást a magyarok soha nem birkóztak. A 30-as években történt ugyanis, hogy Kárpáti Károly megreformálta a szakágat: kötöttfogású elemeket, fogásokat csempészett a taktikai repertoárba. A magyarok akkoriban ezzel a világon mindenkit megleptek, senki nem tudott mit kezdeni vele. Ez idő tájt az ázsiai országokból származó sportolók még csak hidalni sem tudtak rendesen (az ázsiaiak manapság talán a legjobb szabadfogású birkózók – a szerk.), így Kárpátiék könnyedén le tudták csavarni ellenfeleiket, és tusolták őket. A hiba tehát mély gyökerű, hiszen a magyarok mindig is egyenes derékkal álltak szemben vetélytársaikkal, és erőből le akarták gyűrni őket. Ez pedig merőben eltér azoktól a kritériumoktól, amelyek a lazább fogásnemhez szükségesek: hajlékonyság, mozdulatgyorsaság, ügyesség és rengeteg kreativitás.
Kijelenthetjük tehát, hogy a magyarok kizárólag a kötöttfogásra szocializálódtak? Egyértelműen. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a szabadfogással − túlnyomó többségben − csak vidéken foglalkoznak, és ha netán egy fiatal kiemelkedik, őt − a legtöbb esetben − rögtön átviszik a kötöttfogásúakhoz, amint felfigyelnek rá Budapesten.
Tekintsünk vissza 2001-re, amikor a hazai szövetség akkori elnöke, a Magyarország 100. olimpiai bajnoki címét szerző Hegedüs Csaba megalapította a Mr. Tus birkózó-sportiskolát. A nevelőműhely negyven gyerekkel kezdődött, akikkel három edző foglalkozott nap mint nap. Ugyanakkor – arra hivatkozva, hogy nincs rá keret – a komoly szabadfogású képzés kimaradt a programból.
Évek, talán évtizedek óta probléma a szóban forgó fogásnem fiatal magyar képviselői között az, hogy képtelenek úgy lábra támadni, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Az utánpótláskorúaknál − hazai és nemzetközi szinten − a leggyakoribb hiba az, hogy elindítják az akciót, elkapják a combot, majd elhasalnak anélkül, hogy pontot csinálnának a helyzetből. Hiányzik a lendület, a stabilitás és a dinamika.
Létezik, hogy az összes szabadfogású magyar gyerek mentálisan gyenge az ehhez hasonló pillanatokban? E felvetés, valljuk be, elég valószínűtlen. A hibát sokkal inkább az alapok hiányában kell keresni. Hogyan is vehetné fel a magyar szabadfogás a kesztyűt a világ élmezőnyébe tartozó birkózó-nagyhatalmakkal szemben úgy, hogy például Tyumenyben (hatszázezer lélekszámú orosz város) ötszáz ifjú birkózópalántát 25 edző nevel? Csak bízni tudunk abban, hogy a jövőben lesz olyan magyar szabadfogású tehetség, aki erre a kérdésre megadja a választ.
Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.
