UtánpótlásSport
2024. május 9.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2019-06-29 17:18

Kézilabda: megugranák a magasra tett lécet az utánpótlás-válogatottak

Hétfőn a fiú serdülő Eb-vel elindul a nyári dömping, öt válogatott, hat korosztályos világversenyre készül a nyáron. A Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatójával, Zsiga Gyulával beszélgettünk az esélyekről és az elvárásokról.

Felejthetetlen pillanatokat hozott 2018 nyara a korosztályos kézilabda-világversenyeken. Arra pedig jelzők is alig vannak, amit a leányválogatottak produkáktak. A juniorok Debrecenben világbajnokságot nyertek, az ifjúságiak vb-ezüsttel gazdagodtak, míg a serdülők a nyílt Európa-bajnokságról tértek haza aranyéremmel a nyakukban.

A csúcsra tör a leány U19-es válogatott a győri Eb-n Fotó: Cseh Péter/MKSZ
A csúcsra tör a leány U19-es válogatott a győri Eb-n Fotó: Cseh Péter/MKSZ
A Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója, Zsiga Gyula mégis úgy érzi, az idei csapatokat elnézve, akár a tavalyi szereplés is felülmúlható. „Merjünk nagyot álmodni, és higgyünk benne, hogy a lányok meg tudják ismételni a tavalyi fantasztikus produkciót, és átugorják a tavaly hihetetlenül magasra tett lécet. Mindeközben bízom abban, hogy ezúttal a fiúválogatottak valamelyikének is sikerül a legjobbak közé kerülni, hiszen motivált és tehetséges gárdákról van szó.” De nézzük egyenként a csapatokat!. A legnagyobb várakozás az idén is a leány juniorválogatott szereplését övezi, miután csak úgy, mint tavaly az U20-as lányok, idén az U19-esek szerepelnek hazai pályán, méghozzá Győrben, az Audi Arénában. Az együttes az eddigi világversenyein Eb-bronzot és vb-ezüstöt szerzett (e mellé társult még az EYOF-elsőség), így nem nehéz kitalálni, hogy az idén mi lesz a célja a Golovin Vlagyimir vezette alakulatnak. „Nagy reményekkel tekintünk az esemény elé, már csak a tavalyi debreceni példa miatt is. A csapat nagy része már a felnőtt első osztályban szerepel, és korosztályának kivételes tehetsége. Abban bízunk, hogy a hátralévő időszakban elkerülnek bennünket a további sérülések, és az együttes tudása kiegészülve a csodálatos magyar közönséggel, újra valami fantasztikus élményt eredményez júliusban.”
Az MKSZ szakmai igazgatója, Zsiga Gyula azt reméli, hogy még a tavalyinál is szebb nyara lehet a kézilabda-utánpótlásnak Forrás: zalakezi.hu
Az MKSZ szakmai igazgatója, Zsiga Gyula azt reméli, hogy még a tavalyinál is szebb nyara lehet a kézilabda-utánpótlásnak Forrás: zalakezi.hu
Kétfrontos csatára számíthat a leány ifjúsági válogatott, amelynek a szlovéniai U17-es Európa-bajnokság mellett a bakui EYOF-on is helyt kell állnia. A 2018-as nyílt U16-os Eb-n aranyérmes csapatról tudni kell, hogy még egyetlen mérkőzést sem veszített el, s valószínűleg nem az idén nyáron szeretnék megszakítani ezt a kivételes sorozatot. Ifjabb Kiss Szilárd szövetségi edző újszerű ötlete volt, hogy próbáljuk meg egyszerre versenyeztetni ezt a két csapatot, mert oly sok tehetség van ebben a korosztályban, hogy két ütőképes együttest is ki lehet állítani. Azt gondolom, ez sikerült is, mindkét társaság eséllyel pályázik a legelőkelőbb helyezésekre is, talán az Európa-bajnokságra készülő együttesbe kicsit rutinosabb játékosok kerültek, de lényegi különbség nincs a két keret között.” A fiúknak talán a lányoknál is nehezebb dolguk lesz. A férfi U21-es válogatottnak borzasztó erős mezőnyben kell helytállnia, ebben segíthet, hogy a felnőttválogatottat megjárt játékosok (Máthé Dominik, ifj. Rosta Miklós, Szita Zoltán) is  a csapattal tartanak Spanyolországba. „Mindenképpen a csapat malmára hajthatja a vizet, hogy a három kulcsemberre is számíthat Gyurka János szövetségi edző, de természetesen a többi ország csapataiban is találunk már felnőttválogatott játékosokat. Borzasztó nehéz ágra került az együttes, a legjobb nyolc közé kerülésért gyakorlatilag csak topcsapat jöhet szembe, de úgy gondolom, benne bravúr ezekben a játékosokban.
Meglepetésre készülnek az ifjúsági fiúk a szkopjei vb-n Forrás: MKSZ
Meglepetésre készülnek az ifjúsági fiúk a szkopjei vb-n Forrás: MKSZ
Hasonlóan kiszámíthatatlan az U19-es fiúk szkopjei vb-szereplése. Szövetségi edzőjük, Kárpáti Krisztián korábban úgy fogalmazott, ez a csapat bárkit képes megverni, de elég sok csapattól ki is tud még kapni. „Valóban, nehéz előre megjósolni, mire lehet képes az ifjúsági gárda. A juniorokhoz hasonlóan nem tűnik egyszerűnek az ág, a kiemelkedő szerepléshez mindenképpen bravúrokra lesz szükség, de ez a csapat már többször megmutatta, hogy képes meglepetést okozni. A játékosok, az új edzők – Kárpáti Krisztián és Pásztor István – is nagyon motiváltak, ami jól sülhet el Macedóniában.” A serdülők pedig az első világversenyükre készülnek, így az ő elsődleges feladatuk a rutinszerzés lesz a göteborgi nyílt U17-es Európa-bajnokságon. „Komoly elvárásokról az ő esetükben még nem szabad beszélnünk. Ezen a roppant nehéz tornán, amelyen naponta két meccset is le kell játszani, a legfontosabb, hogy beleszagoljanak a nemzetközi közegbe, megtapasztalják azt a szintet, amelyre majd el kell érniük a következő években. Hogy ez most mire lesz elég a versenyen, az abszolút másodlagos.”

FÉRFI U21-ES VILÁGBAJNOKSÁG Helyszín: Vigo és Ponteverda (Spanyolország) Időtartam: július 15-28. A magyar válogatott csoportellenfelei: Portugália, Horvátország, Brazília, Bahrein, Koszovó FIÚ U19-ES VILÁGBAJNOKSÁG Helyszín: Szkopje (Észak-Macedónia) Időtartam: augusztus 6-18. A magyar válogatott csoportellenfelei: Svédország, Franciaország, Egyiptom, Tajvan, Kanada FIÚ U17-ES NYÍLT EURÓPA-BAJNOKSÁG Helyszín: Göteborg (Svédország) Időtartam: július 1-5. A magyar válogatott csoportellenfelei: Fehéroroszország, Lengyelország, Szlovákia, Finnország, Belgium LEÁNY U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG Helyszín: Győr Időtartam: július 11-21. A magyar válogatott csoportellenfelei: Spanyolország, Montenegró, Ausztria LEÁNY U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG Helyszín: Celje (Szlovénia) Időtartam: augusztus 1-11. A magyar válogatott csoportellenfelei: Románia, Szlovákia, Ausztria

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.