UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

MOL-tehetségek

2021-10-31 09:38

Újra legyőzheti Európát

A Mol Alapítvány által is támogatott 14 éves kick-box-versenyző, Pántya Réka a közelgő korosztályos Európa-bajnokságon gyarapítaná a nemzetközi érmeinek számát.

Rúgni a futballban is kell, na, de nem az ellenfelet! Szerencsére, ezt időben felismerte az újkígyósi Pántya Réka, és a focipályáról még azelőtt tatamira váltott, hogy sorozatos piros lap gyűjtésbe kezdett volna. A december elejéig még 14 éves ígéret 2016-ban kezdett kick-boxolni az ország egyik legeredményesebb utánpótlásbázisában, a Békéscsabai JALTE-Debreczeni Teamben, melyben rögtön az egyesület névadó ikonjától, a nyolc Európa-, nyolc világ-, és profi világbajnoki címmel büszkélkedő Debreczeni Dezsőtől tanulhatta el a sportág alapjait.

Pántya Rékának keveset kellett várnia az első sikerélményekre Fotó: Daniele Zuccoli
Pántya Rékának keveset kellett várnia az első sikerélményekre Fotó: Daniele Zuccoli
És hogy Réka a küzdőtérre termett, azt mi sem jelzi jobban, minthogy nagy meglepetésre már egy évvel később Európa-bajnoki címet szerzett a korosztályában Szkopjéban. Fejlődése azóta is töretlen. 2019-ben a győri Eb-n lett bronzérmes a kadét I-esek között, most pedig a jövő hét végén a montenegrói Budvában esedékes kontinensviadalra készül. A súlycsoportja immáron 55 kiló, a korosztálya pedig a kadét II, amely a 14-15 éveseket foglalja magában. Ahhoz, hogy újra ott legyen az Eb-n, a magyar bajnokságban kellett nagyot alakítania, és ezt meg is tette, hiszen október elején három szabályrendszerben (pointfighting, light-contact, kick-light) lett ismét korosztálya hazai bajnoka.
Pántya Réka főként a rúgások miatt szeretett bele a kick-boxba Fotó: Daniele Zuccoli
Pántya Réka főként a rúgások miatt szeretett bele a kick-boxba Fotó: Daniele Zuccoli
„Nagyon örülök a bajnoki címeknek és annak, hogy már ötödik éve vagyok válogatott, így most újabb nagy nemzetközi versenyre készülhetek – mondja Réka, aki röviden összefoglalta a három szabályrendszer közötti különbséget és a kezdeteket is felelevenítette. – A pointfightingban minden egyes pont után megállítják a küzdelmet, így két pont között van időnk kicsit összeszedni magunkat. A light-contactban két percen keresztül megy folyamatosan a küzdelem, nincs megállás a pontok közben, ezért különösen jó állóképességet igényel. A kick-light ehhez hasonló, csak abban combot is lehet rúgni. Hozzám a pointfighting áll a legközelebb, mert szeretem végiggondolni a pontok között, hogy mit csinálok jól vagy esetleg min kell változtatnom az eredményesség érdekében. A budvai Európa-bajnokságon pointfightingban és light-contactban indulok, és nem titok, hogy mindkettőben az aranyéremért megyek. Az idén nyáron sokat dolgoztam azért, hogy ott legyek ezen a versenyen. Nem lesz egyszerű, mert nagyon felkészültek az oroszok, az olaszok vagy a britek is, de én is meg szeretném nyerni. Bízhatok a jó rúgástechnikámban, amit sokat használok, viszont ahogy megyek feljebb a korosztályokban, úgy egyre inkább igyekszem használni a kezemet is. Igazából a legelején a rúgások tetszettek meg az egész kick-boxban. Emlékszem, már az első edzésemen megéreztem, hogy ez a sportág körülbelül én leszek.” Réka kiemeli, hogy bár egyéni sportágról van szó, sokat segít a motiváció fenntartásában az edzéseken történő csoportos munka. A sikerességhez azonban nem elég a kiváló közösség, szükség van néhány alapvető tulajdonságra is.
Pántya Réka a budvai Eb-re is a legfényesebb érmekért megy Fotó: Daniele Zuccoli
Pántya Réka a budvai Eb-re is a legfényesebb érmekért megy Fotó: Daniele Zuccoli
„Elszántnak, gyorsnak és robbanékonynak kell lenni. Emellett a türelem is rengeteget számít, de a legjobbak közé csak az kerül, aki edzésen és versenyen is képes összeszedett maradni fejben.” Réka egyébként a hétköznapi életben egyáltalán nem tartja magát harciasnak. Persze, ahogyan mondja, ki lehet hozni a sodrából, ekkor viszont inkább megbeszéli a dolgokat, és hamar lenyugszik. Ősztől a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium 9. osztályos tanulója lett, és már tudatosan készül a jövőjére. „A sportedzői szakot választottam, mert hosszútávon tervezem a sportággal. Természetesen, a felnőttek között is szeretnék majd Eb- és vb-sikereket elérni. Az osztályomban a lányok főként röplabdáznak, és néha szoktak is kérni, hogy álljak be hozzájuk látványosan visszarúgni egy-két labdát. Úgy látom, a környezetem számára szimpatikus, hogy lányként a kick-boxot űzöm. Remélem, még sokáig csinálhatom!” Hogy Réka elérje a céljait, abban a Mol Alapítvány is igyekszik segíteni. Az ígéretes fiatal a folyamatos edzésre és versenyekre járás költségeit fedezheti a szervezet támogatásából.