UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2021-12-21 21:30

Kosárlabda: túl az alapszakasz felén ők a legjobb fiatalok a női NB I/A-csoportban

Sorra vettük, kik teljesítettek a legjobban az első tizenkét fordulóban a 2002-ben vagy az azután született játékosok közül a női első osztályú kosárlabda-bajnokságban.

Valamennyi csapat túl van már az alapszakasz felén (11 mérkőzésen) a női NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokságban. Jelenleg az együttesek már 12 bajnokinál járnak, sőt a Sopron és a BKG Szigetszentmiklós már a 13. fordulós meccset is lejátszotta. Így az évad negyedénél írt összegzésünk után ismét időszerű megvizsgálnunk, kik a legjobb fiatalok a felnőttélvonalban. Az összevetésnél a 2002-ben vagy később született – az U20-as válogatottban számításba vehető – legjobbakat vizsgáltuk.

1. Dombai Réka (19 éves)

Ezúttal sem kezdhetjük mással a sort mint Dombai Rékával, aki továbbra is remekül teljesít a  Győrben. Átlagosan 11,3 pontot dob meccsenként, 46 %-os hatékonyság mellett. A legutóbbi játéknapon például 24 pontot szórt a PINKK Pécs ellen. Ugyanakkor a bajnokság mellett az Európa-kupában is fontos szerep jutott neki a Rába-partiak együttesében, így nem csoda, hogy Székely Norbert szövetségi kapitány is felfigyelt rá, majd nemrégiben debütált is tétmérkőzésen a felnőtt nemzeti csapatban.

2. Boros Júlia (19 éves)

Balról: Boros Júlia, Dombai Réka és Miklós Melinda Forrás: hunbasket.hu, Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd
Balról: Boros Júlia, Dombai Réka és Miklós Melinda Forrás: hunbasket.hu, Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd
Bár Boros Júlia továbbra is elmarad a tavalyi kiemelkedő számaitól a BEAC-ban, ám ezzel együtt is egyértelműen a legjobb fiatalok közé sorolható. Csapata kifejezetten jól teljesít, jelenleg a rájátszást érő hetedik helyen áll. Ebben a tehetség is kiveszi a részét a maga 8,1 pontjával és 7,2-es VAL-mutatójával. A megváltozott szerepéről a hatodik forduló után kérdeztük Borost.

3. Miklós Melinda (18 éves)

A szekszárdiak reményteljes fiatalja, Miklós Melinda immáron a negyedik évét tölti a felnőtt első osztályban. Már az előző évadokban is rendre szóhoz juthatott, és ez idén sincs másképp, viszont ezúttal már hatékonyabban használja ki az adódó játékperceket. Átlagosan 18,3 percet kap a bajnokságban, ez idő alatt 5,4 pontot dob, amely majdnem egy egész ponttal több a tavalyinál. Emellett a labdaszerzésben is kifejezetten élen jár (1,7 szerzett labda/meccs). Ráadaásul nemzetközi porondon, az Euroligában is a rotáció tagja.

4. Vincze Nikolett (19 éves)

A következő alanyunk egy újabb szekszárdi nevelés, azonban Vincze Nikolett nyártól már a PINKK Pécset erősíti, ahol ugyan nincs könnyű dolga, hiszen a csapata 12 meccs után nyeretlen és sereghajtó. A bedobó-erőcsatár – a rossz mérleg ellenére is – sokszor jó teljesítménnyel segíti az övéit. Már négyszer is tíz pont felett végzett, meccsenkénti közel nyolc pontja (7,9) és 49 %-os dobóhatékonysága pedig mindenképpen említésre méltó a fiatalok összevetésében.

5. Baa Dominika (17 éves)

Ötös listánk legfiatalabb tagja, Baa Dominika első NB I/A-csoportos évadát tapossa a TFSE-MTK színeiben, de a lassabb kezdet után egyre jobban felveszi a ritmust a nagykanizsai nevelés. Baa elsősorban pontokban volt erős a korábbiakban, a nyárig a Kanizsai Vadmacskákat erősítette, ahol a másodosztály gólkirálynője is lett az előző bajnokságban. A nyári klubváltása után a kezdetekben még nem úgy ment neki, mint elvárta magától, ám a közelmúltbeli Vasas elleni győzelem során például kulcsfontosságú 14 pontot dobott. Eddig 12 meccsen 4,9 pontot átlagol, 6,6-os VAL-mutató és 1,6 szerzett labda mellett. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.