UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2022-01-01 15:15

Torna: világversenyek sora vár a hazai fiatalokra 2022-ben

A hazai tornászutánpótlás fiú- és leány-szakágvezetője, Puskás Jenő és Jordanov Zoltán értékelte az elmúlt évet, illetve a 2022-es várakozásaikról is kérdeztük őket.

Eredményes évet tudhat mögött a magyar tornászutánpótlás, hiszen a 2021-ben megrendezett kevés nemzetközi versenyen is jól szerepeltek a korosztályos versenyzők. Az ORV-n egyenesen taroltak a mieink. A fiúk között Závory Szilárd, a lányok mezőnyében Peresztegi Nóra halmozta az aranyakat. Emellett az itthoni viadalokon is szépen teljesítettek a fiatalok, hiszen például a 17 éves Molnár Botond kiemelkedő gyakorlatokkal győzött a felnőttek között a győri Mesterfokú bajnokság összetett versenyében.

Sűrű versenynapár vár a hazai fiatalokra, köztük az ifi Závory Szilárdra Fotó: Susán Viki
Sűrű versenynapár vár a hazai fiatalokra, köztük az ifi Závory Szilárdra Fotó: Susán Viki
„A 2020-as év után nagyon örültünk, hogy ebben az évben már minden hazai versenyt megtudtunk rendezni, ami önmagában pozitívum, ráadásul a versenyek zömét nézők előtt tarthatták meg, ami szintén kiemelendő – kezdte Puskás Jenő, a férfiszakág utánpótlás szövetségi kapitánya az Utánpótlássportnak. – Azonban a nemzetközi szinten sok verseny elmaradt, ami kifejezetten fájó az utánpótlás szempontjából, hiszen itt lenne lehetőségünk felmérni, valójában hol is tartunk. A kínai Gymnasiade elhalasztása volt a legnagyobb veszteség, rengeteget készültünk rá, de a kisebb események közül is sokat töröltek, így például az év végén a nagy presztízsű linzi viadal is elmaradt. Viszont 2022-ben – a jelen állás szerint – nemzetközi versenyek sora vár a fiatalokra. Májusban Párizsban tartják a Gymnasiadét, majd júliusban következik az EYOF, és néhány hétre rá, augusztus közepén Münchenben rendezik az Európa-bajnokságot."  A leány utánpótlásszakágat a Gymnasiade nem érinti, ugyanis ott az első- és másodéves felnőttek szerepelhetnek. „Összességében – a lehetőségekhez képest – jó évet zártunk, hiszen a magyar versenyek mellett a két komolyabb nemzetközi megmérettetésen is kiválóan teljesítettek a lányok, a nagyszombati versenyen és a brnói ORV-n is taroltak a tornászaink – fogalmazott Jordanov Zoltán, a női utánpótlás szakmai igazgatója, majd kitért az ifi korosztálytól búcsúzó versenyzőkre. – A tavalyi esztendő végén négy reményteli 2006-os versenyzőnk, Peresztegi Nóra, Mayer Gréta, Makai Lilla és Balázs Kira is elköszönt az utánpótlásévektől, januártól a felnőttválogatott keretét erősíthetik. Valamennyiükben hatalmas potenciál rejlik, és biztos vagyok benne, hogy a nagyok között is megállják majd a helyüket. Ugyanakkor hasonlóan tehetséges fiatalok követik őket a 2007-esek között is: közülük Czifra Lili és Balzsay Hanna egyaránt sokra hivatott, az idei világversenyeken szép eredményeket érhetnek el." További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.