UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

MOL-tehetségek

2022-02-20 13:16

Ifjúsági vb- és Eb-aranyra törnek az idén

A MOL Alapítvány által is támogatott 15 éves cselgáncsozó, Kollár Sebestyén és ikertestvére, Kollár Ágoston zárt az első két helyen az 55 kilósok mezőnyében a múlt heti győri ifjúsági országos bajnokságon. Az ob-n ezúttal Ágostoné lett az elsőség, ugyanakkor a világversenyeken mindketten aranyéremre vágynak, ám akkor már külön súlycsoportokban.

A cselgáncsozók tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságához hasonlóan a Kollár fivérek ismét egymással szemben találták magukat, azonban ahogy a rigai meccsükön az Eb-bronzérem volt a tét, az egy héttel ezelőtti győri ifi ob-n az aranyért kellett (volna) megküzdeniük. A kontinensviadalon végül Sebestyén zárt harmadikként, ezúttal viszont Ágoston – mérkőzés nélkül – került ki győztesként a döntőben. A Ledényi Judo Iskolában nevelkedő ikertestvérek sosem küzdenek meg egymással „élesben" a versenyeken, az előre megbeszéltek szerint az egyikük mindig feladja a meccset.

Nagy terveket szövögetnek Ledényi Levente tanítványai, a Kollár-fivérek (balra: Ágoston; jobbra: Sebestyén) Forrás: Ledényi JI
Nagy terveket szövögetnek Ledényi Levente tanítványai, a Kollár-fivérek (balra: Ágoston; jobbra: Sebestyén) Forrás: Ledényi JI
„Az alapján döntöttük el, hogy kié legyen most a bajnoki cím, hogy eddig melyikünknek volt kevesebb ob-aranya. Sebi már tizenegyszer nyert korábban, én pedig még csak kilencnél tartottam, így most átadta nekem a győzelmet – kezdte Ágoston az Utánpótlássportnak, akinek az elmúlt hónapokban sérülés és betegség is megnehezítette a felkészülését. – Október elején eltörtem a csuklómat, és emiatt közel három hónapig egyáltalán nem dzsúdózhattam, majd amikor január elején újra elkezdtem edzeni, elkaptam a koronavírust, és Sebivel együtt otthon kellett maradjunk karanténban, így a betegség miatt szintén több hetet kihagytam. Szóval úgy vágtam neki az ob-nak, hogy az elmúlt öt hónapban maximum másfél hétnyi érdemi munkát tudtam végezni a tatamin. Eközben persze próbáltam erősíteni, és a kondimat minél jobban szinten tartani." Testvérét, Sebestyént, ha a betegség nem is, a sérülések legalább elkerülték. „A covid miatt három hétig én sem edzhettem, de engem a sérülések szerencsére megkíméltek, keményen végig dolgoztam az év utolsó szakaszát is tavaly, és ennek köszönhetően viszonylag jó formában érkeztem az országos bajnokságra – vette át a szót Sebestyén, majd kitért a 2022-es tervekre. – Igazából most kezdődik a versenyszezon érdemi része: március közepén Zágrábban, az Európa-kupaversenyen indulunk először nemzetközi szinten. A fő célunk idén az Európa-bajnokság és a világbajnokság – mindkét világversenyen az aranyérem a célunk, nem szeretnénk beérni kevesebbel" – hangzott el határozottan a közös nagy cél.
Kollár Ágoston (kékben) és Sebestyén az edzőjük, Ledényi Levente két oldalán Forrás: EJU
Kollár Ágoston (kékben) és Sebestyén az edzőjük, Ledényi Levente két oldalán Forrás: EJU
Az eddigiekben a testvérek azonos súlycsoportban versenyeztek, de ez 2022-től nemzetközi porondon mindenképpen másképpen lesz. Ágoston feljebb lép egy súlycsoportot (55 kg). „Tavaly ötven kilóban indultunk az Eb-n, majd ősszel átgondoltuk a dolgokat, például dietetikussal is egyeztetünk, valamint az edzőinkkel is átbeszéltük a dolgokat – mondta Ágoston. – Jelenleg én ötvenhét kiló vagyok, míg Sebi ötvenhárom, így hát arra jutottunk, jobb lesz, ha innentől én az ötvenöt kilósok között versenyzem, Sebi pedig marad ötvenben. Ezáltal megszűnik az a probléma, hogy egymás ellen kellene küzdenünk, szóval külön-külön mindketten harcba szállhatunk a vb- és az Eb-címért. Egyikünknek sem kell lemondania erről a vágyunkról." Sebestyén pályáját egyébként a MOL Alapítvány is igyekszik segíteni, és a szervezet támogatását az élsporthoz elengedhetetlen, rehabilitációs és prevenciós célú gyógytornára fordítja a fiatal. További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.