UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Szakszemmel

2022-12-02 12:37

Ne maradj le, már csak 6 nap az utánpótlás-konferenciáig!

Egy nap az utánpótlásért címmel immár tizenkettedszer rendez konferenciát a fiatalok sportjáról az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével december 8-án a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában. Ne maradj le róla, jelentkezz most!

Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége 2011 óta minden évben megrendezte nagy sikerű utánpótlás-nevelési konferenciáját, és ez az idén sem lesz másképp. A december 8-án a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában tartandó, Egy nap az utánpótlásért című, egész napos szakmai eseményen ezúttal is klasszis előadók beszélnek majd a korosztályos sportot érintő aktualitásokról, legfontosabb ügyekről. A konferencia rangját jelzi, hogy annak fővédnöke Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár lesz.

Jelentkezz most az esemény honlapján: utanpotlaskonferencia.hu

A résztvevők kerekasztal-beszélgetést hallgathatnak meg az energia- és rezsiválság utánpótlássportra gyakorolt hatásairól, a megoldási javaslatokról Baji Balázzsal, a Nemzeti Sportügynökség sportszakmáért felelős vezérigazgató-helyettesével, Wladár Sándor úszószövetségi elnökkel, Gergely Istvánnal, a Budapesti Honvéd SE elnökével, Bodnár Péterrel, a kosárlabda-szövetség főtitkárával és Rózsa Józseffel, a Szolnoki Sportcentrum ügyvezető igazgatójával, a Sportiskolák Országos Szövetségének elnökével.

Zsiga Gyula, a kézilabda-szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatója a fiatalok lemorzsolódásának okairól, a tendencia megállításának lehetőségeiről tart előadást; Lévai Zoltán birkózóedző, valamint Keszthelyi Zsombor junior világ-és Európa-bajnok párbajtőrvívó pedig arról beszél, hogy realitás-e vagy vágyálom a mai világban a sportszerűségre törekvés, a Fair Play-re nevelés.

Szó lesz a fiatal sportolók erőnléti felkészítésének korszerű módszereiről, a fizikai fejlesztés általános problémáiról: a témát Sáfár Sándor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem docense, a Nemzeti Sportügynökség projektigazgatója és Pozsonyi Zsolt erőnléti edző, a férfi vízilabda-válogatott szakmai stábjának tagja dolgozza fel.

Hogy mit tesz a Magyar Edzők Társasága a nevelőtrénerek karrierjének támogatásáért, azt Csabai Edvin, a szervezet sportigazgatója foglalja össze, Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó, motivációs tréner, sportesemény-tanácsadó pedig azt elemzi, hogy milyen munkaerőpiaci készségeket fejleszt egy-egy adott sportág, s ez ügyben miképpen edukálhatók a fiatalok, hogyan kapcsolható össze a vállalati versenyszféra és a sport.

A Magyar Edzők Társasága 10 kreditpontot ír jóvá a Kiemelt Edzői Programban, az Utánpótlás Edzői Programban, illetve a Gerevich Aladár Sportösztöndíj Programban résztvevő edzőknek, de a rendezvényen természetesen bárki részt vehet.

Az ebéddel egybekötött konferenciára az https://utanpotlaskonferencia.hu/ oldalon még lehet jelentkezni, ahol a részletes program mellett a részvételi feltételek is megtalálhatók.