UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2022-12-02 20:00

Újabb sikeres évet zárt az Ikarus szakosztálya

Az Ikarus BSE atlétái az idén 347 alkalommal álltak dobogón – a kitűnő utánpótlás-nevelő szakosztály csütörtökön tartotta évzáróját.

Csütörtök este a Docler Holding irodaházában tartotta meg évzáróját az Ikarus BSE atlétikai szakosztálya, amely az egyik legnépesebb és legsikeresebb hazai utánpótlás-nevelő műhely. A rendezvényre három év elteltével került sor újra, az elmúlt két esztendőben a járványhelyzet miatt maradt el az ünnepség.

Az évzárón többek között részt vett Nemes Tamás, a szakosztály egyik fő támogatója, a Docler Holding kommunikációs vezetője, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Kovács Péter XVI. kerületi polgármester, Korompai Péter, a Budapesti Atlétikai Szövetség elnöke, valamint az egykori ikarusos, világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs, aki jelenleg a Nemzeti Sportügynökség Zrt. sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese. És természetesen jelen volt az Ikarust alapító id. Tomhauser István, a szakosztályelnök, XVI. kerületi alpolgármester Szász József, a vezetőedző ifj. Tomhauser István és a szakosztályvezető Amler Zoltán is.

Amler Zoltán a beszédében elmondta, hogy

a nagyjából 400 sportolót foglalkoztató szakosztály versenyzői összesen 347 alkalommal álltak dobogón az évben,

az eredmények közül pedig a javarészt utánpótláskorúakkal elért csapatbajnoki ötödik helyet méltatta. 

„Ez a nagy rendszer nem működhetne anélkül, hogy ti sportolók és edzők nem jönnétek nap mint nap a pályára keményen dolgozni, és nem működhetne a szülők nélkül sem, akik bizony kulcsszereplői ennek a történetnek” – szólt a jelenlévőkhöz.

Három év után rendezhetett újra évzárót az Ikarus Forrás: Ikarus Kertvárosi Atlétika/Facebook

Ifj. Tomhauser István kiemelte, hogy a szakosztályban remekül megfér egymás mellett az utánpótlás, az élsportolói, valamint az egészségfejlesztési csoport, és elmondta, hogy a eredményesség megközelítőleg húsz edző munkájának köszönhető. A hasonló sikerekben bízva az egyesület sportolói jövőre szeretnének felállni a csapatbajnoki dobogóra. A vezetőedző érdekességként beszámolt arról, hogy az elmúlt évben 80 napot töltöttek versenyzéssel az Ikarus atlétai, amely átlagben heti másfél viadalt jelent, majd úgy fogalmazott, hogy:

Célunk a szakmai nyitottság és a folyamatos fejlődés.

Gyulai Miklós ígéretét tette, hogy a hazai szövetség elnökeként továbbra is szorgalmazza azt a beruházást, amely fedett csarnokot biztosítana a szakosztály sportolói számára, és kitért a Kiemelt Atléta programmal támogatott három ikarusos élsportolóra is:

„A magyar atlétika több, mint százhuszonöt éves történetének legfontosabb időszaka következik: az előttünk álló hónapok a hazai rendezésű világbajnokságra való felkészüléssel telnek. Bízom abban, hogy mindhárom ikarusos atléta kvalifikál az eseményre.”

A díjátadó ezen három atléta színpadra szólításával kezdődőtt. Elismerést kapott az immáron ötezer méteres síkfutó Wagner-Gyürkés Viktória, a sprinter Pap Márk, és a 400 méteren remeklő, már utánpótlásedzőként is dolgozó Rapai Fanni.

Ezt követően a Docler-Ikarus Tehetséggondozó programban szereplők közül Molnár Csaba, Papp Zsófia, Polyák Zoltán, Takács Gergő, Auer Péter, Horváth Csaba, Kovács Noel, Kovács László, Molnár Ádám, Táborszki Bálint, Petró Ádám és Solymári Máté részesült jutalomban, de meglepetéssel kedveskedtek a hazai bajnoki vagy ligadöntőkben a dobogón végzett, majd a helyezést elért fiataloknak is, és talán nem is akadt olyan ikarusos sportoló, aki ne ajándékkal tért volna haza az évzáróról.

(Kiemelt kép forrás: Ikarus Kertvárosi Atlétika/Facebook)