UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2023-02-08 10:29

Portugáliába utazik Eb-selejtezőre az U17-es fiúválogatott

Az U17-es fiú röplabda-válogatott az Eb-selejtező második körében a portugálokkal, a törökökkel és a finnekkel játszik.

A januári, maribori MEVZA-tornán bravúros játékkal harmadik helyen végzett U17-es fiú röplabda-válogatott ellenfeleket kapott az Eb-selejtezője második fordulójára – számol be a hazai szövetség honlapja.

Az európai szövetség (CEV) sorsolása szerint Bodonyi Ákos együttese Portugáliába utazik április második felében, ahol a házigazdák mellett Törökország és Finnország fiataljaival játszik.

„Az első forduló remek nyitánya volt a kvalifikációs sorozatnak. Azonban már a fókuszt teljes mértékben az előttünk álló feladatra kell helyezni. Nem szabad messzemenő konzekvenciát levonni az első kör után, de az esélytelenség béklyóját mindenképpen sikerült minimum meglazítanunk. Törökország és Finnország esetében rendkívül erős ellenfelekre számítok, akiket igyekszünk a lehetőségekhez képest legjobban felmérni, és felkészülni belőlük. Portugália tekintetében talán kevésbé ütőképes kerettel fogunk szembe nézni, de néhány videó és eredmény nem ad teljes bizonyosságot.

Nehéz kvalifikáció előtt állunk, amelyben még mindig nem mi vagy az esélyesek, de a teljes esélytelenség sem áll már fenn.

Ha a fiúk képesek azt az elszántságot a pályára vinni, amit korábban egy-egy esetben láthattunk tőlük, és tudunk tovább finomítani a sportágspecifikus elemeken, akkor izgalmas torna elé nézhetünk. Hajrá Magyarország!” – értékelte a sorsolást Bodonyi Ákos szövetségi edző.

(Kiemelt kép forrása: hunvolley.hu)