UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

A hónap utánpótlásedzője Korcsolyasportok

2023-02-20 17:02

Lakatos Tamás short track-edzőé a januári díj

Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője januári díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Lakatos Tamás rövid pályás gyorskorcsolyaedzőé lett.

A tavaly alapított díj idei első – egyben a szeptemberben kezdődött második évad ötödik – kiírásának három jelöltje Körmendy Katalin atléta-, Svajda Gábor kosárlabda- és Lakatos Tamás rövid pályás gyorskorcsolyaedző volt. A kuratórium döntése alapján a januári elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a junior short track-válogatott vezetőedzője vehette át.

Lakatos több mint harminc évvel ezelőtt kezdett Pécsett rövid pályás gyorskorcsolyázni, válogatott sportolóként vált belőle testnevelőtanár. A helyi egyesület edzője 2008-ban lett, egy évvel később pedig már a juniorválogatottal dolgozott: először trénerként és technikusként tevékenykedett a fiatalok mellett, 2022 szeptemberében pedig vezetőedző lett. A Pécsi SN Zrt-nél a későbbi olimpiai bajnok Burján Csaba felkészítője volt, és a klubból indult a szintén ötkarikás aranyérmes Knoch Viktor is. A segítségével készülő junior nemzeti csapat számos remek eredményt ért el az elmúlt években: a Talabos Attila-fémjelezte generáció például a 2019-es szarajevói téli EYOF-on három aranyérmet ünnepelhetett, míg a tavalyi multisporteseményen három ezüstérem volt a short trackesek jutalma. A junior-világbajnokságokon is több magyar érem született az elmúlt időszakban: 2018-ban Jászapáti Petra 500 méteren lett második, majd 2022-ben ugyanezen a távon Nógrádi Bence (2.) és Jászapáti Péter (3.) is felállhatott a dobogóra, míg a fiúváltó ezüst-, a leány bronzérmet szerzett.

Januárban sűrű hónapjuk volt a fiatal short trackeseknek. A budapesti ISU Junior Challenge Series második fordulójával kezdtek, amelyen 17 ország több mint 100 versenyzője állt jégre – a mieink szép számmal gyűjtötték az érmeket egyéniben, míg a magyar váltók közül mindegyik nyerni tudott. Az olaszországi téli EYOF-on a magyar csapat az aranyérmek tekintetében az eddigi legjobb szereplését nyújtotta, s egy kivétellel a küldöttség összes medálja a rövid pályás gyorskorcsolyázók nevéhez fűződött: öt arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmmel zárták az eseményt. A korosztálynak a hónap végén junior-világbajnokságot rendeztek Drezdában, amelyen szintén született magyar érem: a leányváltó harmadik lett.

A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Molnár Zoltán elnök és Csabai Edvin sportigazgató, a Porsche Hungariát Bujáki Zsolt kommunikációs igazgató, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük Bánhidi Ákos, a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott olimpiai keretének szakmai vezetője méltatta a kitüntetett munkáját.

„Az, hogy a hazai rövid pályás gyorskorcsolyasport relatíve rövid idő alatt kivételes magasságokba emelkedett, a szakemberek dicsérete, akik közül Lakatos Tamás az egyik kiemelkedő egyéniség – értékelt Csaba Edvin.

Lakatos Tamás Fotó: Mura László

Bujáki Zsolt szintén a szakág erejét emelte ki, fantasztikusnak minősítve a magyar short trackesek utóbbi időben elért eredményeit. „És lám, már jelentkezik az utánpótlás, ami nagyon is reménykeltő a jövőre nézve” – jegyezte meg.

Tamás úgy szól a gyerekekhez, hogy azt öröm hallgatni

mondta Bánhidi Ákos, majd hozzátette: – Igazi csapatember, aki példás alázattal végzi a munkáját.”

A díjazott elérzékenyülve fogadta a méltató szavakat.

Bár a kitüntető cím most az enyém lett, az összes siker teammunka eredménye, vagyis azokban valamennyi kollégám éppen úgy részes, mint én. Ígérem, a jövőben is mindent megteszünk azért, hogy a rövid pályás gyorskorcsolyázás hazai sikersztorija folytatódjék.

(Kiemelt képünkön, balról: Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Bánhidi Ákos, a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott olimpiai keretének szakmai vezetője, a januári győztes Lakatos Tamás, Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója és Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója / Fotó: Mura László)