UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2023-02-21 09:06

Egyre szebb eredményeket ér el a hazai alpesi sí-utánpótlás

Vasárnap fejeződött be a franciaországi felnőtt alpesi sí-világbajnokság, amelyen a magyar válogatottban több utánpótláskorú versenyző is rajthoz állt, sőt remek eredményt ért el. A tapasztalatokról és a fiatalok elmúlt időszakban mutatott teljesítményéről a szövetségi kapitányt, Szepesi Bertoldot kérdeztük.

Nem jutott sok idő a pihenésre a magyar utánpótláskorú alpesi sízőknek az év első heteiben, az akadályokat azonban talán a várakozásoknál is jobban vették. A fiataloknak – a teljesség igénye nélkül – szurkolhattunk junior-vb-n, téli EYOF-on és felnőtt-világbajnokságon is, amelyeken mind emlékezetes pillanatokat szereztek maguknak, és persze a szurkolóknak is.

„Kezd felnőni egy olyan generáció, amelynek a korábbiakhoz képest sokkal jobb lehetőségei vannak a tanulásra, akár az edzők tudását, akár a helyszínek – mint például Ausztria vagy Franciaország – minőségét vesszük alapul – kezdi a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Szepesi Botond. – A húszéves Tóth Zitát érdemes kiemelni, aki már ifiként is olyan pontszámokat és világranglista-helyezéseket ért el, amik kiemelkedőek voltak, közvetlenül utána pedig érkezett az egyaránt tizenkilenc esztendős Úry Bálint és Trunk Tomi – ez volt az a generáció, amely kimondottan korán berobbant. Két éve, az ifi vb-n Zitának két top huszas, Bálintnak pedig egy top huszas és egy top harmincas helye volt, utóbbi ráadásul az U18-asok között arany- és ezüstérmet is szerzett. Ez az esemény már jelezte, hogy nagy potenciál van a társaságban, Zita ráadásul azóta a téli olimpiát is megjárta.”

Tóth Zita már téli olimpián is rajthoz állhatott (fotó: Molnár Ádám/Magyarock)

A fiatalok ezt követően sem lassítottak, az elmúlt hónapokban is megmutatták a tudásukat.

„Egészen mostanáig rengeteg komoly nemzetközi sikerük volt, aminek köszönhetően a világranglistán is előkelő helyezésekig jutottak: Zita decemberben először jutott a felnőttek legjobb száz versenyzője közé, idén pedig Bálint is javított az eddigi legjobb világranglista-pontjain; előbbi már bemutatkozhatott világkupán, utóbbi közel áll hozzá, hogy kvalifikálja magát. Januárban – érthető módon – Bányai Ati »lopta el a show-t« a junior-vb-érmekkel és a téli EYOF-győzelemmel, az elmúlt napok pedig a felnőtt-világbajnokságról szóltak. Franciaországban is megmutatták a tudásukat a magyar versenyzők, a főversenyekben sosem volt még ennyi indulónk, amiből a fiatalok is masszívan kivették a részüket.”

Azonban nem csak az említett versenyzők jeleskednek a havon.

„Ami szintén örömteli, hogy már a náluk fiatalabbak is bontogatják a szárnyaikat a nemzetközi mezőnyben, a serdülők is szép eredményekkel rendelkeznek, többen a januári EYOF-on is rajthoz álltak, a korukból kifolyólag viszont a helyén kell kezelni a sikereiket. Ami biztos, hogy biztató a jelenlegi helyzet; folytatjuk a kemény munkát, és bízunk benne, hogy folytatódik a fejlődés.”

(A kiemelt képen: Úry Bálint / Forrás: Szőllős Péter/Facebook)