UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-03-07 14:31

Ezeregyszáz felett a fiatalok játékperce az NB I 22. fordulójában

A labdarúgó NB I 22. fordulójában összesen 1112 percet kaptak a 2002-es vagy annál fiatalabb játékosok; nyolc klubban tizenkilenc ifjonc bizonyíthatott.

Az OTP Bank 22. fordulóját követően, szokásunkhoz híven összegyűjtöttük, mely 2002-es születésű vagy annál fiatalabb magyar futballisták kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ezúton jelentjük: tizenkilenc játékos felelt meg az említett kritériumnak, teljesítményüket az InStat Scout adatelemző segítségével vizsgáltuk.

A forduló pénteki nyitómérkőzésén, a Ferencváros és a Mezőkövesd találkozóján (1–1) kizárólag a vendégeknél lépett pályára magyar utánpótláskorú. Kállai Kevin jobbhátvédként játszotta végig a meccset, párharcainak 53 százalékát nyerte meg, hatból négy szerelési kísérlete volt sikeres, nyolcszor szezett labdát, ötször adta el (egyszer a saját térfelén), passzainak a háromnegyede volt pontos, két beadásából egy talált társat, hat cseléből három jött be. Először kezdett az NB I-ben az MTK-tól kölcsönvett Lehoczky Roland, ám nem nyújtott jó teljesítményt, a szünetben lecserélték: mindössze három párharcot vívott, amiből egyet nyert meg, 11 passzából nyolc volt pontos, három labdát szerzett és ugyanennyit adott el, abból kettőt a saját térfelén, szerelése nem volt.

Szombaton a Kisvárda és a Kecskemét meccsén (0–1) szintén csak a vendégeknél léptek pályára a kritériumnak megfelelő labdarúgók. Az FTC-től kölcsönvett

Katona Bálint szerezte a bajnoki egyetlen találatát, a kezdőként bevetett jobb oldali támadó bombagólt lőtt.

Emellett volt még egy kaput eltaláló lövése, passzainak 91 százaléka volt pontos, párharcainak 27 százalékát nyerte meg, ötből két csele volt sikeres, egy pontatlan beadása volt, valamint háromszor szerezte meg és nyolcszor adta el a labdát (abból egyszer a saját térfelén). Horváth Krisztofer a mérkőzés hajrájában állt be, kilenc percet játszott, egy kaput el nem találó lövése volt.

A Paks–Zalaegerszegen (3–1) a házigazda kapuját Simon Barnabás őrizte, öt lövésből négyszer hárított. Védekező középpályásként játszotta végig az összecsapást Vas Gábor, aki 56 százalékos pontossággal passzolt, párharcainak 47 százalékát nyerte meg, egy kaput nem találó lövése, illetve egy jó csele volt, tíz labdaszerzést, valamint kilenc labdavesztést könyvelhetett el, míg négy szereléséből egy volt sikeres. A vendégeknél támadó középpályást játszott Szalay Szabolcs, a szünetben lecserélt fiatal passzainak kétharmada volt pontos, lövése nem volt, egy pontatlan beadással próbálkozott, párharcainak 44 százalékát nyerte meg, a labdát kétszer vesztette el. Kezdőként játszott Németh Dániel is, a középcsatár három lövéséből kettő találta el a kaput, egy sikeres kulcspasszt adott, passzainak 64 százaléka volt pontos, egy jó cselt húzott meg, párharcait azonban csak 17 százalékban nyerte meg, 11-szer vesztette el a labdát. Csereként állt be Kovács Barnabás, a védekező középpályás passzainak 78 százaléka volt pontos, egy kaput el nem találó lövése volt, párharcainak 71 százalékát megnyerte, kettőből egy csele jött be, két szerelése mellett hétszer szerzett és kétszer vesztett labdát.

A Mol Fehérvár és a Vasas mérkőzésén (2–1) egyedül az angyalföldieket erősítő Iyinbor Patrick volt magyar utánpótláskorú, középhátvédett játszott. A Ferencváros kölcsönjátékosa párharcainak 60 százalékát nyerte meg, fejpárbajainak kétharmadát vívta meg sikerrel, 89 százalékban passzolt pontosan, ötből két szerelése volt sikeres, kilencszer szerzett labdát és kétszer adta el.

Vasárnap a Bp. Honvéd és a Puskás Akadémia találkozóján (3–1) a házigazda hat magyar fiatalt is bevetett, hármat ráadásul kezdőként.

A kispestiek kapuját Dúzs Gellért védte, a kapott gól mellett két bravúrja volt. A sérüléséből felépülő Bocskay Bertalan a középpálya tengelyében kapott lehetőséget, passzainak 79 százaléka volt pontos, párharcainak 44 százalékát nyerte meg, négyből kettő szerelése volt sikeres, háromszor szerezte meg és hatszor adta el a labdát (abból egyszer a saját térfelén). Jobb oldali támadóként vetették be Kocsis Dominikot, aki 34 százalékban nyerte meg a párharcait, 78 százalékos hatékonysággal passzolt, egy kaput találó lövéssel próbálkozott, hét cseléből hat jött be, a labdát 14-szer adta el (abból háromszor a saját térfelén), labdát egyszer szerzett. A második félidő végén Szabó Alex, Keresztes Noel és Átrok István is beállt. A vendégeknél bal oldali szélsőt játszott Gruber Zsombor, egy kaput találó lövése mellett hat jó csele volt, passzainak 71 százaléka volt pontos, egy pontatlan beadással próbálkozott, párharcait 45 százalékban nyerte meg, két szerelés mellett öt labdaszerzés és hét labdavesztés (egy a saját térfelén) fűződik a nevéhez. Csereként állt be Komáromi György, ám lendíteni nem tudott együttesén játékát, párharcainak 57 százalékát nyerte meg, egy kaput nem találó lövése volt.

Az Újpest és a Debrecen összecsapásán (1–1) egyedül Varga Balázs volt magyar utánpótláskorú. A lilák jobbszélsőjének kapura lövése nem volt, párharcainak 41 százalékát nyerte meg, passzainak 80 százaléka volt pontos, három cseléből egy sem jött be, két szerelése volt, kétszer szerzett és kilencszer vesztett labdát.

A 2002-ES VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI
AZ NB I 2022–2023-AS ÉVADÁNAK 22. FORDULÓJÁBAN:

Csapatonként

Bp. Honvéd: 97+79+79+17+2+2=276 perc
Paks: 94+94=188 perc
Zalaegerszeg: 74+46+39=159 perc
Mezőkövesd: 103+51=154 perc
Vasas: 98 perc
Kecskemét: 79+9=88 perc
Puskás Akadémia: 64+23=87 perc
Újpest: 62 perc

Játékosonként
Kállai Kevin (Mezőkövesd): 103 perc
Iyinbor Patrick (Vasas): 98 perc
Dúzs Gellért (Bp. Honvéd): 97 perc
Simon Barnabás (Paks): 94 perc
Vas Gábor (Paks): 94 perc
Katona Bálint (Kecskemét): 79 perc
Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd): 79 perc
Kocsis Domink (Bp. Honvéd): 79 perc
Németh Dániel (Zalaegerszeg): 74 perc
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia): 64 perc
Varga Balázs (Újpest): 62 perc
Lehoczky Roland (Mezőkövesd): 51 perc
Szalay Szabolcs (Zalaegerszeg): 46 perc
Kovács Barnabás (Zalaegerszeg): 39 perc
Komáromi György (Puskás Akadémia): 23 perc
Szabó Alex (Bp. Honvéd): 17 perc
Horváth Krisztofer (Kecskemét): 9 perc
Átrok István (Bp. Honvéd): 2 perc
Keresztes Noel (Bp. Honvéd): 2 perc
ÖSSZESEN: 1112 perc

(Kiemelt kép: Katona Bálint. Forrás: Ujvári Sándor/MTI)