UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-03-10 14:28

A súlyos vereség után egygólos győzelemmel vágott vissza az U15-ös válogatott a horvátoknak

A keddi 8–0-ás vereség után az Oross Márton vezette U15-ös labdarúgó-válogatott csütörtökön 1–0-ra győzött a horvátok vendégeként felkészülési meccsen.

A horvát válogatott kedden fölényes, 80-s győzelmet aratott a magyar csapat ellen a prelogi találkozón, kihasználva, hogy a mieink nagyon sok ki nem kényszerített hibát vétettek.

Az MLSZ beszámolója szerint a csütörtöki, Csáktornyán lejátszott második mérkőzésen már nem volt jelentősebb különbség a két csapat között. A horvátok labdabirtoklásban nem tudtak a magyarok fölé kerekedni, inkább direkt futballal, fizikai fölényüket kihasználva igyekeztek veszélyt teremteni a vendég kapu előtt. Végig kiegyenlített volt az összecsapás, amelyen mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, sokáig azonban úgy tűnt, gól nélkül zárul a meccs. A 80. percben azonban Gólik Benjámin bevette a hazai kaput, ezzel a magyar válogatott 1–0-ra győzött.

„A keddi mérkőzésen megjártuk a poklot, ezek után másfél napunk volt arra, hogy fejben összeszedjük magunkat, és összerakjuk a játékunkat.

Rengeteget léptünk előre a második mérkőzésre fegyelemben, mentalitásban, küzdeni tudásban és egymás segítésében is. A játékosokban erősen dolgozott a visszavágás vágya, mert ők is érezték, hogy a keddi eredmény ellenére nem rosszabb a csapatunk, mint a horvátoké.

A játékosaim végig hittek abban, hogy nyerhetnek, és az előzmények után katartikus élmény volt, hogy az utolsó pillanatokban sikerült is megszerezni a győztes gólt" – mondta a mérkőzés után Oross Márton szövetségi edző.

HorvátországMagyarország 80 (50)
Magyarország: Balogh Márk - Rankó Viktor (Pál István, 53.), Prettenhoffer Márton (Joó Ferenc, 41.), Kárász Tamás, Gulyás Kristóf (Sánta Milán, 41.) - Magyarics Erik (Balogh Dominik, 53.), Kovács Noel (Pesti Vince, 61.), Mándity Márkó (Vata Enzo, 41.), Nyers Ádám (Bősze Levente, 41.) - Gólik Benjámin (Büki Szabolcs, 61.), Galambos János (Kovács Erik, 73.)
HorvátországMagyarország 01 (00)
Magyarország: Lányi Ferenc - Sánta Milán, Prettenhoffer Márton, Joó Ferenc, Rankó Viktor (Magyarics Erik, 56.) - Kovács Noel (Kovács Erik, 50.), Pesti Vince - Balogh Dominik (Vata Enzo, 41.), Büki Szabolcs (Gólik Benjámin, 41.), Bősze Levente (Kárász Tamás, 80.) - Galambos János (Gulyás Kristóf, 56.)
Gólszerző: Gólik 80.

(Kiemelt kép forrása: MLSZ)