UtánpótlásSport
2024. június 14.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2023-03-17 18:57

Az idén még veretlen a Vasas fiú gyermekcsapata

A Vasas gyermek fiú vízilabdacsapata jól kezdte az évet Kovács Róbert irányításával.

Javában zajlik a középszakasz a fiú korosztályos vízilabda-pontvadászatokban. A gyermekbajnokság felsőházában még két csapat veretlen, az UVSE és a Vasas. 

Az UVSE az alapszakaszban is hibátlanul teljesített, a Vasas akkor több vereségbe is belefutott, ám úgy tűnik, hogy kezd összeállni a Kovács Róbert által irányított piros-kék együttes játéka.  

A Vasas ígéretei ebben az évben sorozatban a szombathelyi AVUS, a Debrecen, a Szeged, a Szolnok, a Honvéd, az OSC és az Eger ellen tudtak nyerni. Utóbbi öt sikert már a középszakaszban érték el. 

„A játékosok nagyon szépen teljesítenek, úgy látszik, kezd beérni a munka, amit elkezdtünk – nyilatkozta Kovács Róbert nemrégiben a vasassc.hu-nak. – Ezúton is köszönet Takács Bálint kollégámnak, aki rengeteget segít nekem. Elsősorban védekezésben javultunk sokat, főleg a blokkok terén, Holfinger Huba pedig meccsről meccsre kiemelkedően teljesít a kapuban.

Kezdik megérteni a srácok, hogy a vízilabda nemcsak a gólszerzésről, hanem a védekezésről is szól.

A cél, hogy hasonló szellemben vízilabdázva tovább gyűjtsük a pontokat, és bejussunk a legjobb nyolcba, lehetőség szerint minél jobb pozícióban.” 

(Kiemelt kép forrása: vasassc.hu)