UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2023-03-29 13:54

„Összetartó társasággá váltak a fiatalok” – Lakatos Tamás, a juniorválogatott vezetőedzője

A múlt hét végén a torinói Európa-kupán fejeződött be a magyar utánpótláskorú rövid pályás gyorskorcsolyázók 2022/23-as évada; a sikerekkel teli elmúlt hónapokra a juniorválogatott vezetőedzőjével, Lakatos Tamással tekintettünk vissza.

Az ősszel sem pihentek, az évad „lényegi” része azonban a tavaszi szezonban következett a magyar utánpótláskorú rövid pályás gyorskorcsolyázóknak, akiknek januártól futószalagon érkeztek a fontosabbnál fontosabb nemzetközi megméretések. Az év eleji, hazai rendezésű ISU Junior Challenge Series tökéletes alkalmat adott a hangolódásra, amely után a fiatalok korábban nem látott módon halmozták az érmeket a téli EYOF-on, majd a junior-világbajnokságon is megmutatták a tudásukat.

„A felkészülés kezdetén azért számítottunk szép eredményekre, várható volt, hogy az EYOF-on és a junior-vb-n is lesz minek örülni. Nem az lepett meg, hogy egy-egy versenyzőnk jól teljesített, inkább az, hogy a csapat együttesen sikeres tudott lenni – kezdi A hónap utánpótlásedzője januári díját megnyerő szakember. –

Remek, összetartó társasággá álltak össze ezek a fiatalok, akik közül többen is vezérré tudtak előlépni. Nemzetközileg elismert eredményeknek örülhettünk, akár az EYOF-ra, akár a leányváltó junior-vb-n elért bronzérmére gondolunk.

Volt olyan utánpótláskorú versenyző, aki javarészt már a felnőttválogatottat erősítette az idényben.

„Somodi Maja már teljes mértékben az olimpiai keret tagja, de rajta kívül is vannak, akik már az első csapat irányába kacsingatnak a férfi és a női szakágban is. Rotációs rendszerben igyekszünk minél több fiatalnak lehetőséget adni a nagyok között, hiszen ők jelentik a jövőt számunkra. Többen is kaptak az elmúlt időszakban felnőttvilágversenyen szerepet, nincsenek megilletődve az új közegben. A következő évad előtt lesz egy válogatónk, amelyen biztosan szoros harc lesz a csapatba kerülésért, ugyanis egyre kisebbek a különbségek a sportolóink között.”

A múlt hét végén Torinóban megrendezett Európa-kupával lezárult a fiataloknak az idény, a korábbi eredményekhez hasonlóan pedig Olaszországban is számos érmet szereztek a fiatalok.

„Tizennyolc versenyzővel vágtunk neki az eseménynek, a junior D-kategóriától egészen az A-jelűig bezárólag. Néhány héttel az Európa-kupa előtt azonban a csapat közel fele lebetegedett, így a felkészülésük sem sikerült a tervek szerint; nem tudtuk, mit várhatunk az eseménytől. A legfiatalabbaknál ennek ellenére több országos csúcs is született, közülük kiemelném Kiss-Gebora Flóra és Kun Bence Benedek (nemrégiben még az MTK Budapest, jelenleg a KSI versenyzői – A szerk.) teljesítményét, akik nagyrészt a klubjukban készültek a megméretésekre; komoly fegyvertény, hogy az egyesületükben is ilyen minőségű felkészítést kapnak.

Minden indulónk dicséretet érdemel, a nehézségek ellenére megmutatták a tudásukat, szép eredményeket értek el, gratulálok mindenkinek!

Most játékos edzések, majd pihenő következik, aztán kezdődik újra a kemény munka.”

A torinói Európa-kupa eredményei ITT érhetők el.

(A kiemelt kép forrása: Hunskate)