UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

A hónap utánpótlásedzője Birkózás Vízilabda Kosárlabda

2023-04-07 12:32

A hónap utánpótlásedzője: birkózó-, kosárlabda- és vízilabdatréner a márciusi díj három jelöltje

A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj márciusi kiírásának három jelöltjét. Az elismerésre Áts Bertalan vízilabda-, Harsányi Mária kosárlabda- és Kliment László birkózóedző aspirál; a győztes kilétére az alapítók voksolását követően derül fény.

A hónap utánpótlásedzője díj odaítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont volt a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, példaértékű nevelőmunkája. A díjazottakról a három alapító szervezet képviselőiből álló kuratórium hamarosan dönt; a győztes 200 ezer forintos pénzdíjazásban részesül.

Íme, március hónap jelöltjei!

ÁTS BERTALAN, az UVSE női vízilabdaszakágának szakmai igazgatója, az UVSE leány ifjúsági- és serdülőcsapatának edzője, az UVSE női csapatának és a magyar női válogatottnak a kapusedzőjeként is tevékenykedik. A korábbi kiváló kapus még a sikeres, aktív játékos-pályafutása közben, 23 évesen kezdett edzősködni. Kis József felkérésére négy korosztályban az UTE tizenkét leányjátékosával foglalkozott. Ebben a csapatban szerepelt az akkor 12 éves Keszthelyi Rita, a válogatott jelenlegi csapatkapitánya is. Az együttes az első edzőmérkőzését 18 góllal veszítette el a Honvéd ellen, majd négy évvel később a klub megnyerte első leány ifjúsági bajnoki címét. Az azóta eltelt másfél évtizedben 10 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérem az ificsapat bajnoki mérlege. A serdülők hasonlóan sikeresen teljesítenek. Az UVSE 2008-ban alakult önálló egyesületté. Áts Bertalan 2011 és 2017 között a női csapat vezetőedzői posztját is betöltötte. Ebben az időszakban az UVSE három bajnoki címet szerzett, háromszor ünnepelhetett Magyar-kupa-győzelmet, nyert hazai Szuperkupát, aranyérmes lett a LEN-kupában, ezüstérmes az Euroligában. Az edző a neveltjeit már négy generációra oszthatja. Az elsőből a teljesség igénye nélkül említhetjük Keszthelyi Rita, Gangl Edina és Kisteleki Hanna nevét. A másodikból többek között Hertzka Orsolya, Kuna Szonja és Sikter Diána, a harmadikból Baksa Vanda vagy Faragó Kamilla lett sikeres, válogatott játékos. A mostani, utánpótláskorúak alkotta negyedik generációból pedig Szegedi Panni, Hajdú Kata és Tiba Panna kapott már meghívót a felnőttválogatottba. Áts tanítványai hosszú évek óta a korosztályos válogatottakban is helyet kapnak, és teljesítenek nagyszerűen a világ- vagy Európa-bajnokságokon. A szakember 2015 óta a női válogatott kapusedzője és 2020 óta az UVSE női szakágának szakmai igazgatója. Utóbbi posztot Benedek Tibor felkérésére vállalta el, és vette át a legenda halála után.

Márciusban a Benczur Márton irányította UVSE 21–18-as összesítéssel megnyerte a második legrangosabb női európai kupasorozat, az Eurokupa FTC elleni döntőjét. A döntőben a 41 esztendős Áts Bertalan tanítványai közül Hajdú Kata és Tiba Panna serdülőként, Aubéli Tekla, Golopencza Szonja, Irmes Rozália, Mácsai Eszter és Szegedi Panni ifjúsági korú játékosként szerepelt kiválóan az idősebb, válogatott pólósok mellett. A sorozat korábbi szakaszában a serdülők közül szerephez jutott Lendvay Zoé, az ifiket Golopencza Nóra, Kóka Zelma és Varró Eszter képviselte. Márciusban egyébként az ifjúsági és serdülőcsapat is megőrizte veretlenségét a korosztálya bajnokságában: mindkét gárda megnyerte az addigi 16 bajnoki mérkőzését, és a hónap végén hibátlanul állt a tabella élén. Mindeközben Bíró Attila, a felnőttválogatott szövetségi kapitánya az UVSE fiataljai közül Hajdú Katát, Szegedi Pannit és a csupán 15 éves Tiba Pannát is meghívta a világkupa-selejtezőre készülő bő keretbe. Előbbi két játékos már korábban is szerepelt a felnőtt nemzeti csapatban.

Áts Bertalan minden játékosával igyekszik megtalálni a közös hangot Fotó: Palágyi Barbara/UVSE

Áts Bertalan így összegzi az edzői szakmával kapcsolatos gondolatait:

„Számomra az a legfontosabb, hogy a sportágat, amelyet választottak a gyerekek, tiszta szívből szeressék, és mindent tegyenek meg azért, hogy egyre jobbá váljanak. Azt szeretném, hogy boldogan jöjjenek az edzésekre, a mérkőzésekre, és jó érzésekkel térjenek haza. Élvezzék a vízilabdát akkor is, ha éppen nem nyernek.

Edzői pályafutásom elején mindig eredményes edző akartam lenni. Aztán a feleségem (Kisteleki Hanna – a szerk.) sokat segített abban, hogy miként érdemes, hogyan kell hozzáállni a lányokhoz. Azóta nemcsak a siker motivál, hanem az is, hogy jó edzővé váljak. Minden játékosommal igyekszem megtalálni a közös hangot, és segíteni szeretném őket abban, hogy megleljék a helyüket a világban.”

Az edzőről 18 esztendős tanítványa, Szegedi Panni beszélt.

„Bercit néhány szóban nehéz jellemezni, hiszen nagyon sokat tudnék arról beszélni, hogy mennyire örömteli a vele való munka. Szerintem az egyik legjobb szakember az országban, és ezt az eredményei is alátámasztják. Most mégis az emberi oldalát emelném ki, mert nagyon sokat és odaadóan foglalkozik velünk. Folyamatosan azon dolgozik, hogy fejlődjünk. Minden korábbi játékosával is tartja a kapcsolatot, akkor is, ha már más csapatban játszik, vagy netán már nem is pólózik. Nagyon jólesik, amikor a hajnali edzéseken vagy a mérkőzések előtt, a korai indulásokkor friss kakaós csigával lep meg minket. Nála nincs kivétel, ő azokat a játékosokat is ugyanúgy kezeli és segíti, akik talán maguk is érzik, hogy nem feltétlenül lesznek élvonalbeli vízilabdázók. Berci úgy bánik mindenkivel, hogy érezze, ott a helye a csapatban. Van két kislánya, de minket is a saját gyermekeiként kezel.”

HARSÁNYI MÁRIA, az Atomerőmű-KSC Szekszárd serdülő leány kosárlabdacsapatának vezetőedzője eredményes játékospályafutást tudhat maga mögött, többszörös bajnokként és kupagyőztesként fejezte be karrierjét és a válogatottban is szerepelt. Ugyanakkor már aktív évei alatt belekóstolt az edzői szakmába: akkori edzője, a BSE későbbi legendás trénere, Szabó Ödön hatására már 17 évesen kipróbálhatta magát a szekszárdi mini korosztályú csapatot irányítva. Majd amikor 1971-ben a BSE-be került játékosként, a fővárosban is folytatta edzői tevékenységét; mások mellett a későbbi felnőttválogatott Deák Évával és Fodor Katalinnal is foglalkozott (mindketten tagjai voltak a BSE BEK-döntős, Ronchetti-kupa-győztes együttesének). Öt év után visszatért Szekszárdra, ahol – egy rövidebb időszakot leszámítva – 1976 óta folyamatosan utánpótlásedzőként tevékenykedik, gyakran két, alkalmanként három csapatot is irányítva. Tanítványaival számos érmet, közte jó néhány aranyat nyert ebben az időszakban a különböző korosztályos országos bajnokságokban. A gyermek-, a serdülő- és a kadétbajnokságban is szerzett már bajnoki címet, a juniorok között ezüstig jutott. A szekszárdi évtizedek alatt többek között ő volt a nevelőedzője Studer Ágnesnek, aki jelenleg a felnőttválogatott és az Euroligában szereplő Atomerőmű-KSC Szekszárd kezdő irányítója. Sok éven át dolgozott a 19 éves, korosztályos vb-bronzérmes, már szintén felnőttválogatott Miklós Melindával is, a szekszárdi első csapat mostani keretéből Bálint Réka, Holcz Rebeka és Szücs Gréta is játékosa volt utánpótláséveiben. A 71 éves szakember a szekszárdi serdülő lányok vezetőedzőjeként jelenleg 16 fiatallal foglalkozik.

Ami a márciusi eredményeket illeti: a Atomerőmű-KSC Szekszárd Harsányi Mária által vezetett serdülő leánycsapata veretlenül zárta a hónapot, az együttes mindhárom bajnoki meccsét megnyerte, átlagosan 41 pontos különbséggel. Az NKA Pécs és a Kecskemét együttesét is magabiztosan győztek le tanítványai a korosztályos sorozatban. Ezzel a kék-fehérek 18/2-es mérleggel fejezték be a hónapot, és az államilag kiemelt akadémiák, illetve további nagy klubok társaságában a Tolna megyeiek meglepetésre a mezőnyben a legkevesebb vereséget elszenvedve harcolták ki az országos döntős szereplést.

Harsányi Mária (fehérben) irányításával remekelnek a szekszárdi serdülőkosarasok Fotó: Atomerőmű-KSC Szekszárd

Harsányi Mária így fogalmaz az utánpótlás-nevelő munkával kapcsolatban:

„Leginkább az elvégzett, kemény és következetes munkában hiszek. Mindig rengeteget dolgoztam, és ennyi év után még most is ugyanazzal az elánnal igyekszem végezni a feladatomat, mint korábban.

Szeretném, ha a munkám által minél több lány megszeretné ezt a játékot. Emellett a sporton kívül – akár az iskolában – is nyomon követem, támogatom a pályájukat.

A fő célom, hogy a fiatalok megtanuljanak csapatban együttműködni, hiszen a kosárlabda nem egyéni sport, rendkívül fontos a közösségformáló ereje.”

Edzőjéről így vélekedik a serdülőcsapat vezéregyéniségeinek egyike, a korosztályos válogatott Kófiás Jana.

„Nagyon jó edzőnek tartom őt, sokat tudunk tanulni tőle, hiszen a hosszú évek alatt rengeteg tapasztalatot halmozott fel, ezeket pedig igyekszik is átadni nekünk. Szigorúan fog minket, de megtanulhatjuk tőle: ha bármilyen célt el szeretnénk érni, azért kitartóan, keményen meg kell dolgoznunk.”

KLIMENT LÁSZLÓ, az ESMTK birkózóedzője, az U20-as kötöttfogású válogatott szövetségi edzője a versenyzői pályafutása végeztével, 2008-ban jelenlegi klubjában, a pesterzsébetieknél kezdte meg edzői pályát. Eleinte a legkisebbekkel, a nyolc-kilencévesekkel foglalkozott, majd a különböző korosztályokban végig kísérte tanítványait, akik számos országos bajnoki címet nyertek, és az utánpótlás-világversenyeken is évről évre egyre nagyobb sikereket értek el. Szőke Alex – akinek Kliment a kezdetektől fogva egyengeti a pályáját – 2016-ban U17-es világbajnoki címet szerzett, a későbbiekben pedig az U17-es és az U20-as korosztályban is Eb-aranyat nyert. A most 23 esztendős Szőke 2021-ben már a felnőttek világelitjébe is berobbant: a vb-n ezüstérmesként zárt, míg a tokiói olimpián ötödik lett. Ezt követően tavaly U23-as világbajnok lett. A most 40 éves Kliment Szőkén kívül – mások mellett – a múlt év nyarán U20-as Európa-bajnoki címet ünneplő Tösmagi Attilának (21) és a felnőtt-vb-harmadik, U23-as Európa-bajnok Losonczi Dávidnak (22) is nevelőedzője, klubszinten jelenleg is ő irányítja a felkészülésüket. Az elmúlt években – az egyesületi munkája mellett – az U20-as kötöttfogású válogatott szakmai munkájáért is felelt. A korosztályos és felnőttvilágversenyeken remeklő élversenyzők mellett az ESMTK-ban 20-25 fős, 10-11 éves korú gyerekekből álló csoportot vezet immár negyedik éve.

Az esztendő harmadik hónapjában Losonczi Dávid U23-as Európa-bajnoki címet szerzett Bukarestben a kötöttfogásúak 87 kilós súlycsoportjában, ezzel pályafutása során először lett aranyérmes világversenyen. Másik kiemelt tanítványa, Szőke Alex pedig szintén a döntőig menetelt a 97 kilósok között, ott végül alulmaradt, így ezüstérmesként zárta a kontinensviadalt. A magyar csapat összesen öt éremmel, közte két arannyal fejezte be az Eb-t. Kliment volt az egyetlen klubedző, aki két érmes versenyzőt is adott a válogatottba. A harmadik pesterzsébeti fiatal, Tösmagi Attila (77 kg) hetedik lett.

Losonczi Dávid és edzője, Kliment László így ünnepelt az U23-as Európa-bajnoki győzelem után Forrás: UWW

Kliment László ekképpen foglalta össze, mit gondol a hivatásáról:

„A legfontosabb, hogy a gyerekek jókedvűen jöjjenek az edzésekre, miközben legyen meg bennük a munka iránti alázat.

Ami azt jelenti, hogy amit az edző kér tőlük, azt a tudásuk legjavát nyújtva próbálják meg végrehajtani a szőnyegen. Természetesen nem lesz mindenkiből világklasszis, de szeretnék olyan mentalitást átadni a fiataloknak, hogy később az élet bármely területén megállják a helyüket. És ha valamibe belefognak, abban igyekezzenek a lehető legjobbak lenni.”

Az újdonsült U23-as Eb-aranyérmes Losonczi Dávid véleményét is megkérdeztük a trénerről.

„Már több mint tíz éve dolgozunk együtt a mesterrel. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, és már a közös munka kezdetétől fogva jöttek a sikerek is. Nemcsak a szőnyegen foglalkozik velünk maximális odaadással, hanem azon kívül is. Ha lelki problémáink vagy magánéleti gondjaink akadnak, akkor is nyugodtan fordulhatunk hozzá. Ez a bizalom rendkívül fontos a számomra. Ugyanakkor szakmailag is maximálisan felkészült, mindig kiváló edzésterveket dolgoz ki, és pontosan tisztában van vele, mire lehet szükségem ahhoz, hogy majd a legtöbbet tudjam nyújtani a nagy versenyeken.”