UtánpótlásSport
2024. március 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2023-04-13 20:05

Galó Bence végérvényesen megérkezett az európai elitbe az ifjúságiak között

Legjobb magyarként Galó Bence (50 kg) aranyérmet szerzett a teplicei ifjúsági Európa-kupa-versenyen. Az UTE 16 éves cselgáncsozóját kérdeztük a győzelem után.

Mint arról beszámoltunk, a magyar dzsúdósok egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zártak a múlt hét végi, teplicei ifjúsági Európa-kupa-viadalon. A mieink egyetlen elsősége az újpesti Galó Bence nevéhez fűződött, aki az 50 kilósok között állhatott fel a dobogó legfelső fokára, miután mind az öt meccsét megnyerte (négyszer ippongyőzelmet aratva).

Az első megnyert meccs után már éreztem, hogy ez az én napom lehet, akár a versenyt is megnyerhetem

– kezdte a 16 esztendős Galó az Utánpótlássportnak. – A török srác elleni elődöntő volt a legnehezebb mérkőzés, vazaris hátrányba kerültem, onnan kellett felállnom, megfordítani a meccset, ami nem volt könnyű, de végül összejött. A döntőben aztán az olasz fiúval szemben – miután megszereztem a vezetést – elsősorban taktikusan kellett dzsúdóznom, és az előny tudatában okosan lehozni a meccset.”

Bence remek szériát tudhat maga mögött, ami az Európa-kupa-állomásokat illeti, ugyanis a legutóbbi négy versenyén egyaránt érmet nyert: tavaly ősszel előbb első lett Koperben, majd harmadikként végzett Győrben, míg idén Zágrábban nyitotta a szezont, ahol bronzérmet szerzett, ez után pedig következett a legutóbbi, teplicei diadal.

A teplicei győzelmet tartom pályafutásom eddigi legértékesebb sikerének, a koperi aranyhoz képest ezúttal jóval nagyobb és erősebb mezőny indult. A kiváló szezonkezdetnek köszönhetően sikerült mostanra bebiztosítanom az Eb-kijutást, aminek nagyon örülök

– mondta. – Tavaly még alig érte el a súlyom az ötven kilót, mostanra viszont már teljes mértékben sikerült beleerősödnöm a súlycsoportomba, és a legjobbakkal is felveszem a versenyt, ez pedig szerencsére az eredményeken is meglátszik. Az Európa-kupa-sorozat következő állomása májusban a lengyelországi Bielsko-Bialában lesz, ahol szeretnék majd hasonlón jól szerepelni, és ideális formában megérkezni a júniusi, portugáliai Európa-bajnokságra. Várhatóan sűrű nyár elé nézek az Eb után is: júliusban az EYOF-on, míg augusztusban a világbajnokság szintén ott szeretnék lenni.”

(Kiemelt képen: Galó Bence (fehérben) Forrás: EJU)