UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-05-03 13:54

Ezeregyszáz felett a fiatalok játékperce az NB I 29. fordulójában

A labdarúgó NB I 29. fordulójában összesen 1129 percet kaptak a 2002-es vagy annál fiatalabb játékosok; kilenc klubban tizennyolc ifjonc bizonyíthatott.

Az OTP Bank 29. fordulóját követően, szokásunkhoz híven összegyűjtöttük, mely 2002-es születésű vagy annál fiatalabb magyar futballisták kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ezúton jelentjük: tizennyolc játékos felelt meg az említett kritériumnak, teljesítményüket az InStat Scout adatelemző segítségével vizsgáltuk.

Pénteken a Kecskemét és a Paks mérkőzésén (2–3) bal oldali támadóként kezdett a hazaiaknál Horváth Krisztofer, aki két lövéssel próbálkozott, passzainak 77 százaléka volt pontos, egy jó beadása volt, párharcainak 44 százalékát nyerte meg, tíz cseléből hat jött be. A helyére érkezett a szünetben Katona Bálint, akinek szintén két lövése volt, passzainak 86 százaléka volt pontos, párharcainak 40 százalékát nyerte meg, hét cseléből négy volt sikeres. A vendégeknél védekező középpályásként kezdett Vas Gábor, passzainak a négyötöde volt pontos, párharcainak 29 százalékát nyerte meg, két szerelése, kilenc labdaszerzése, valamint két labdavesztése volt.

Szombaton a Mezőkövesd és a Zalaegerszeg találkozóján (1–2) a hazaiaknál jobbhátvédként kezdett Kállai Kevin, aki 69 százalékban passzolt pontosan, párharcainak a felét nyerte meg, egy sikeres csele mellett háromszor szerelt, hatszor szerzett és hétszer vesztett labdát (abból kétszer a saját térfelén). A vendégeknél jobb oldali támadóként vetették be Németh Dánielt, aki nem lőtt kapura, párharcainak 15 százalékát nyrete meg, passzpontossága 57 százalék volt, cselre nem vállalkozott. Bal oldalán futballozott Szalay Szabolcs, aki egy lövéssel kísérletezett, párharcainak 40 százalékát nyerte meg, passzainak háromnegyede társat talált, cselezni nem próbált.

A Kisvárda és a Bp. Honvéd bajnokiján (2–2) a hazaiak kapuját Hindrich Ottó igyekezett megőrizni a góltól, ám kétszer is kapitulált, védése nem volt. A kispestieknél a tízes posztján kezdő Keresztes Noel gólpasszal rukkolt ki, mind a hét passza pontos volt, párharcainak 23 százalékát nyerte meg, cselei nem jöttek be.

A jobb oldali szélsőként bevetett Kerezsi Zalán két lövéssel próbálkozott, az egyikből gól lett.

Emellett 85 százalékban voltak pontosak a passzai, párharcait 45 százalékban nyerte meg, nyolc cseléből négy volt siekres. A csereként beálló Bocskay Bertalan védekező középpályás létére villant, gólpasszt adott, továbbá egy lövéssel próbálkozott, passzainak 87 százaléka volt pontos, párharcait 38 százalékban nyerte meg, két szerelése és öt labdaszerzése mellett négyszer vesztett labdát (abból egyszer a saját térfelén). A középcsatár mögött futballozó Átrok Zalánnak egy lövése volt, passzainak kétharmada volt pontos, párharcainak 13 százalékát nyerte meg, sikeres csele nem volt. A védő Szabó Alex a hosszabbításban állt be.

A Vasas és a Puskás Akadémia összecsapásán (2–2) a hazaiak védelmének tengelyében kapott helyet az FTC-től kölcsönvett Iyinbor Patrick, aki 76 százalékban passzolt pontosan, 74 százalékban nyerte meg a páharcait, háromszor szerelt, nyolcszor szerzett és háromszor vesztett labdát. Jobb oldali szélsőt játszott az angyalföldieknél Szilágyi Szabolcs, aki sem lövéssel, sem csellel nem próbálkozott, párharcainak 63 százalékát nyerte meg, passzainak 85 százaléka volt pontos.

A PAFC-ban bal oldali szélsőt játszott Komáromi György, aki a 89. percben szerezte csapata második, egyenlítő találatát.

Passzainak 84 százaléka volt pontos, párharcainak 29 százalékát nyerte meg, cselre nem vállalkozott, egy pontatlan beadása volt. Jobb oldali támadóként kezdett Gruber Zsombor, akinek három lövése volt, passzainak 79 százaléka volt pontos, párharcainak 24 százalékát nyerte meg, sikeres csele nem volt.

A Debrecen és a Fehérvár vasárnapi meccsén (2–0) egyik csapatban sem lépett pályára utánpótláskorú magyar játékos.

Az Újpest és a Ferencváros hétfői rangadóján (2–3) a liláknál szintén nem lépett pályára utánpótláskorú magyar, a Ferencvárosban Baráth Péter ugyanakkor kezdett. A DVSC-től kölcsönvett középpályásnak egy lövése volt, passzainak 74 százaléka volt pontos, párharcainak 60 százalékát nyerte meg, három szerelése, két labdaszerzése, illetve négy labdavesztése volt (abból három a saját térfelén).

Csereként lépett pályára Lisztes Krisztián, a balszélsőként bevetett 17 éves támadó góllal hálálta meg a bizalmat – ezzel az elmúlt száz év legfiatalabb gólszerzője lett a derbiken.

Emellett két lövéssel kísérletezett, három passzából kettő volt pontos, párharcainak 44 százalékát nyerte meg, hét cseléből öt jött be.
 

A 2002-ES VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI
AZ NB I 2022–2023-AS ÉVADÁNAK 29. FORDULÓJÁBAN:

Csapatonként

Bp. Honvéd: 93+48+48+45+3=237 perc
Puskás Akadémia: 96+77=173 perc
Ferencváros: 104+54=158 perc
Vasas: 85+53=138 perc
Zalaegerszeg: 73+47=120 perc
Kecskemét: 50+49=99 perc
Kisvárda: 93 perc
Mezőkövesd: 62 perc
Paks: 49 perc

Játékosonként
Baráth Péter (Ferencváros): 104 perc
Komáromi György (Puskás Akadémia): 96 perc
Hindrich Ottó (Kisvárda): 93 perc
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd): 93 perc
Iyinbor Patrick (Vasas): 85 perc
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia): 77 perc
Szalay Szabolcs (Zalaegerszeg): 73 perc
Kállai Kevin (Mezőkövesd): 62 perc
Lisztes Krisztián (Ferencváros): 54 perc
Szilágyi Szabolcs (Vasas): 53 perc
Katona Bálint (Kecskemét): 50 perc
Horváth Krisztofer (Kecskemét): 49 perc
Vas Gábor (Paks): 49 perc
Átrok Zalán (Bp. Honvéd): 48 perc
Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd): 48 perc
Németh Dániel (Zalaegerszeg): 47 perc
Keresztes Noel (Bp. Honvéd): 45 perc
Szabó Alex (Bp. Honvéd): 3 perc

ÖSSZESEN: 1129 perc

(Kiemelt képünkön: Lisztes Krisztián Forrás: Nemzeti Sport)