UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-05-09 19:08

Ezerháromszáz felett a fiatalok játékperce az NB I 30. fordulójában

A labdarúgó NB I 30. fordulójában összesen 1338 percet kaptak a 2002-es vagy annál fiatalabb játékosok; tíz klubban huszonkét ifjonc bizonyíthatott.

Az OTP Bank 30. fordulóját követően, szokásunkhoz híven összegyűjtöttük, mely 2002-es születésű vagy annál fiatalabb magyar futballisták kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ezúton jelentjük: huszonkét játékos felelt meg az említett kritériumnak, teljesítményüket az InStat Scout adatelemző segítségével vizsgáltuk.

A Zalaegerszeg és a Puskás Akadémia bajnokiján (2–1) a zalaegerszegi középpályássor tengelyében kapott lehetőséget Kovács Barnabás, aki az InStat teljesítménymérő-indexe alapján a mezőny legjobbja lett 260-as értékkel. A húszéves tehetség egy kapura lövéssel próbálkozott, 73 százalékban passzolt pontosan, párharcainak 78 százalékát megnyerte, hat szerelése, 12 labdaszerzése, illetve négy labdavesztése volt (abból egy a saját térfelén), továbbá gólpasszt adott a mérkőzést eldöntő Klausz Milánnak. A pályafutása első NB I-es gólját szerző 18 éves támadónak három lövése volt, passzainak kétharmada volt pontos, párharcainak 38 százalékát nyerte meg, három cseléből egy jött be. A jobb oldali szélsőként beküldött Németh Dániel négy cseléből kettő jött be, párharcainak harmadát nyerte meg. A csereként bal oldali szélsőként futballozó Szalay Szabolcsnak két lövése volt, párharcainak 43 százalékát vívta meg győztesen, négy cseléből kettő volt sikeres. A felcsútiaknál bal oldali szélsőként kezdett Komáromi György, passzainak 85 százaléka volt pontos, párharcainak 27 százalékát nyerte meg, három szerelésére, illetve egy labdaszerzésére hat labdavesztés jutott (abból egy a saját térfelén). A csereként bevetett Gruber Zsombornak jobb oldali támadóként egy lövése volt, passzainak 70 százaléka volt pontos, párharcainak ötödét nyerte meg. 

A Bp. Honvéd és a Kecskemét mérkőzésén (1–0) a kispestieknél védekező középpályást játszott Bocskay Bertalan, akinek egy lövése volt, passzainak 68 százaléka volt pontos, párharcainak kétharmadát megnyerte, egy szerelése és egy labdaszerzése mellett négy labdavesztése volt. Jobb oldali szárnyvédőként kapott lehetőséget Eördögh András, aki 91 százalékban passzolt pontosan, 43 százalékban nyerte meg a párharcait, egy-egy szerelése, illetve csele volt, ötször szerzett és egyszer sem vesztett labdát. A találkozó egyetlen gólját a bal oldali támadóként bevetett Kerezsi Zalán szerezte, aki emellett három jó cselt is meghúzott, párharcainak 40 százalékát nyerte meg, passzainak 57 százaléka volt pontos. A szünetben becserélt Kocsis Dominik szintén bal oldali támadóként futballozott, egy lövéssel kísérletezett, passzainak 79 százaléka volt pontos, egy kulcspasszal jeleskedett, párharcainak a harmadát nyerte meg, négy cseléből három volt jó. Átrok Zalán és Szabó Alex a hajrában szálltak be, előbbi jobb oldali támadót, utóbbi védekező középpályást játszott. A kecskemétieknél Katona Bálint jobb oldali támadóként kezdett, három lövése után kétszer talált kaput a labda, passzainak 91 százaléka volt pontos, párharcainak 31 százalékát nyerte meg, öt cseléből kettő jött be.

A Ferencváros és a Kisvárda meccsén (3–0) a hazaiak védekező középpályásként vetették be Baráth Pétert, aki egy kaput eltaláló lövéssel próbálkozott, passzainak 89 százaléka volt pontos, párharcainak felét nyerte meg, két szerelése, tíz labdaszerzése, valamint három labdavesztése volt (abból egy a saját térfelén).

A szünetben csereként állt be Lisztes Krisztián, a 18. születésnapját ünneplő támadó hatodik NB I-es bajnokiján az ötödik gólját szerezte.

Három lövéssel kísérletezett, passzainak 94 százaléka pontos volt, hét cseléből hat jött be. A kisvárdaiak kapuját Hindrich Ottó védte, három kapott gólja mellett hét védése volt.

Az Újpest és a Vasas összecsapásán (1–1) a lilák belső köéppályásként játszatták Varga Balázst, akinek 67 százalékban voltak pontosak a passzai, párharcainak a felét nyerte meg, két-két labdaszerzése, illetve szerelése, valamint tíz labdavesztése volt (abból egy a saját térfelén). Az angyalföldieknél jobb oldali szélső volt Szilágy Szabolcs, aki egy kapura lövést jegyzett, passzainak kétharmada volt pontos, párharcainak 44 százalékát nyerte meg, cselezésre nem vállalkozott. A szünetben csereként állt be Iyinbor Patrick, a belső védő párharcainak háromnegyedét nyerte meg, passzainak szintén a 75 százaléka volt pontos, egy-egy labdaszerzése, illetve labdavesztése volt. 

A Paks és a Debrecen gól nélküli találkozóján egyedül a paksi Vas Gábor szerepelt magyar utánpótláskorúként, a mérkőzés végén szállt be védekező középpályásként.

A Fehérvár és a Mezőkövesd mérkőzésén (1–1) a hazaiaknál nem szerepelt utánpótláskorú magyar fiatal. A vendégeknél jobbhátvédet játszott Kállai Kevin, akinek 77 százalékban voltak pontosak a passzai, négy beadásából egy volt pontos, egy lövése volt, párharcait 69 százalékban nyerte meg, mind a négy csele sikeres volt, két szerelése, négy labdaszerzése és hat labdavesztése (abból egy a saját térfelén) volt. Belső középpályásként szerepelt Lehoczky Roland, passzainak 79 százaléka volt pontos, párharcainak 30 százalékát nyerte meg, három labdaszerzése, illetve három labdavesztése volt.

A 2002-ES VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI
AZ NB I 2022–2023-AS ÉVADÁNAK 30. FORDULÓJÁBAN:

Csapatonként

Bp. Honvéd: 92+70+55+47+11+9=284 perc
Zalaegerszeg: 100+53+47+47=247 perc
Mezőkövesd: 100+61=161 perc
Ferencváros: 94+48=142 perc
Vasas: 62+51=113 perc
Kecskemét: 102 perc
Puskás Akadémia: 53+47=100 perc
Kisvárda: 94 perc
Újpest: 73 perc
Paks: 22 perc

Játékosonként
Katona Bálint (Kecskemét): 102 perc
Kállai Kevin (Mezőkövesd): 100 perc
Kovács Barnabás (Zalaegerszeg): 100 perc
Baráth Péter (Ferencváros): 94 perc
Hindrich Ottó (Kisvárda): 94 perc
Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd): 92 perc
Varga Balázs (Újpest):  73 perc
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd): 70 perc
Szilágyi Szabolcs (Vasas): 62 perc
Lehoczky Roland (Mezőkövesd): 61 perc
Kocsis Dominik (Bp. Honvéd): 55 perc
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia): 53 perc
Klausz Milán (Zalaegerszeg): 53 perc
Iyinbor Patrick (Vasas): 51 perc
Lisztes Krisztián (Ferencváros): 48 perc
Eördögh András (Bp. Honvéd): 47 perc
Komáromi György (Puskás Akadémia): 47 perc
Németh Dániel (Zalaegerszeg): 47 perc
Szalay Szabolcs (Zalaegerszeg): 47 perc
Vas Gábor (Paks): 22 perc
Átrok Zalán (Bp. Honvéd): 11 perc
Szabó Alex (Bp. Honvéd): 9 perc

ÖSSZESEN: 1338 perc

(Kiemelt képen: Klausz Milán Fotó: Kovács Péter/Nemzeti Sport)