UtánpótlásSport
2024. június 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

A hónap utánpótlásedzője Ökölvívás Vízilabda Evezés

2023-06-07 16:39

A hónap utánpótlásedzője: evezős-, ökölvívó- és vízilabdatréner a májusi díj három jelöltje

A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj májusi kiírásának három jelöltjét. Az elismerésre Ács József ökölvívó-, Molnár Dezső evezős- és Nyéki Balázs vízilabdaedző aspirál; a győztes kilétére az alapítók voksolását követően derül fény.

A hónap utánpótlásedzője díj odaítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont volt a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, példaértékű nevelőmunkája. A díjazottakról a három alapító szervezet képviselőiből álló kuratórium hamarosan dönt; a győztes 200 ezer forintos pénzdíjazásban részesül.

Íme, május hónap jelöltjei!

ÁCS JÓZSEF az ifjúsági fiú ökölvívó-válogatott 40 esztendős vezetőedzője, a Madárfészek Ökölvívó Akadémia edzője. Tizenkét éven át bokszolt, ez idő alatt felnőtt országos bajnoki címet is nyert, folyamatosan helyet kapott a válogatottban. Az edzői végzettség megszerzése után, 2012-ben az UTE-ban kezdett fiatalokkal foglalkozni. Két évvel később került át a Madárfészek Ökölvívó Akadémiára, amelynek azóta is trénere. A junior fiúválogatottnál 2018-ban állt munkába vezetőedzőként, két évig irányította a korosztályt, majd 2022-ben az ifjúsági fiúválogatott élére került, és ezt a feladatot látja el jelenleg is. Az akadémián folyamatosan válogatottversenyzőkkel dolgozhat, a tanítványai közül többen is bekerültek a felnőtt nemzeti együttesbe, világversenyeken is szerepelhettek. Közülük Szatmári Petra felnőtt Eb-ezüstérmes lett, Kiss Levente pedig minden korosztályban szerzett érmet világversenyen. A juniorválogatott Ács vezetésével a 2018-as és a 2019-es Eb-ről is érmekkel tért haza, míg a tavaly novemberi ifjúsági világbajnokságon Gémes Levente bejutott a döntőbe, és ezüstéremmel zárt. A válogatottakkal elért sikerek kapcsán a szakember szerényen fogalmaz: „A legnagyobb érdem a klubedzőké, én csak besegítettem nekik kicsit.”

Ami a májusi eredményeket illeti: a hónap elején zárult, jereváni ifjúsági Európa-bajnokságon az esemény történetének legjobb magyar szereplését produkálták fiataljaink.

Hét éremmel tért haza a küldöttség az Eb-ről, ezek közül négyet a lányok, hármat a fiúk nyertek. Utóbbiak sikerére ráadásul négy évet kellett várni, hiszen legutóbb a 2019-es ifi Eb-n tapsolhattunk magyar dobogósnak a szakágban. Most Nileborg Krisztián ezüst-, Oláh Levente és Zsigó Csaba pedig bronzérmes lett az örményországi korosztályos kontinensviadalon.
Ács József (pirosban) a jereváni ifjúsági Eb-n szerepelt válogatottal Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Ács József így foglalja össze szakmai hitvallását:

A pedagógia az első számú tényező az edzősködésben, véleményem szerint ebből az irányból kell megközelíteni a fiatalokat, korosztálytól függetlenül. Minden versenyzőnek lelke van, ahhoz pedig jár egy-egy kulcs – ha ezt megtaláljuk, akkor az a sportoló bármire képes lesz. Az én sorrendemben a pedagógia után következik a szakma. Az ökölvívásban sok a hátrányos helyzetű fiatal, akinél rendkívül fontos, hogyan kommunikálsz vele, milyen szavakkal illeted, megdicséred-e. Ezt mindig szem előtt tartom.

Az ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmet szerző Zsigó Csaba így beszélt a válogatott tréneréről:

„Józsi bácsit tökéletes edzőnek tartom. Jó feladatokat talál ki, érti a dolgát, így a versenyeken is kihozza belőlünk a legjobb formát. Edzésen kívül a barátomnak mondhatom, ért a fiatalok nyelvén, jól kijövünk vele. Mindent úgy csinál, ahogyan kell, nagyon jó vele a közös munka. A viccei rendre feldobják a hangulatot a tréningek közben, és ezzel eléri, hogy még keményebben dolgozzunk.”

MOLNÁR DEZSŐ a Tisza Evezős Egylet vezetőedzője és ügyvezetője, a Szolnoki Sportcentrum evezős szakosztályának vezetője, egyben vezetőedzője, a magyar evezős válogatott szövetségi edzője. A most 56 éves szakember 1991-ben fejezte be versenyzői pályafutását, három esztendővel később kezdte el az edzősködést a Tisza Evezős Egyletben. Két évvel ez után lett vezetőedző az egyesületben. 2003-ban ért el először jelentős nemzetközi eredményt a tanítványaival, akik az ifjúsági világbajnokságon nyertek bronzérmet, majd többször Nemzetek Kupája-győztes neveltje is volt az U23-asok között. A legidősebb korosztályban több versenyzője Európa-bajnok lett, köztük Szabó Márton négypárban és a Furkó Kálmán, Szabó Bence páros; ez utóbbi duó világbajnoki bronzérmet is szerzett. A felnőttek között szintén eredményesek voltak a tanítványai, Simon Béla Széll Domonkos oldalán a kormányos nélküli kettesek között 13. lett a 2012-es, londoni olimpián, majd Simon 2016-ban Rióban Juhász Adriánnal a 9. helyen végzett. Ugyanebben az évben a páros Eb-t nyert. A már említett Furkó, Szabó duó a tavalyi felnőtt-vb-n ezüstérmet szerzett, előtte pedig kétszer is Európa-bajnoki címet ünnepelhetett. Molnár a múlt év októberéig a felnőtt- és az U23-as válogatott szövetségi kapitánya volt.

Régen szerepelt ennyire eredményesen a magyar ifjúsági evezős válogatott a korosztály Európa-bajnokságán, mint most májusban:

a franciaországi kontinensviadalon két érmet is nyert a kizárólag olimpiai számokban induló küldöttség, amelyben Molnár Dezsőnek nagy szerepe volt. Az egypárevezősök között a tréner tanítványa, Pádár Luca ezüstérmes lett, míg a kormányos nélküli négyesek között harmadikként ért célba a Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám alkotta csapat,

melynek tagjai közül Kalmár és Pálmai szolnoki versenyző, ám a múlt év tavasza óta mind a négyen a Tisza-parti városban készülnek Molnár irányításával.

Molnár Dezső és ifjúsági Eb-ezüstérmes tanítványa, Pádár Luca

Molnár Dezső ezt mondta a nevelőedzői szakmáról:

„Csapatmunkát végzünk Szolnokon, ezért aztán Puruczki Ferenc kollégámat is ki kell emelni a sikerek kapcsán. Ő ráadásul a helyszínen segítette a versenyzőinket az ifi Eb-n, míg én a felnőttek kontinensviadalán voltam a sportolóinkkal.

A hivatásunkról annyit: valamelyest pedagógusok is vagyunk, nem csak edzők. Az elvégzett munka mennyiségében hiszek, de a győzelemhez egyéb tényezőknek is együtt kell állniuk. A versenyzők részéről az alázat ugyancsak elengedhetetlen. Az együttműködés alapja a korrekt viselkedés és bánásmód, ez mindkét félnek az érdeke. Lehet álmodozni, de elérhető, reális célokat kell kitűzni, félrevezetni sosem szabad a fiatalokat.

Az ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmes Pádár Luca nagy szeretettel beszélt az edzőjéről:

„A kezdetektől együtt dolgozunk. Mindig is szerettem vele dolgozni, hiszen nagyon pontos, a maximumra törekszik, arra, hogy kihozzuk magunkból a száz százalékot. Nagyon kedves, segítőkész, törődő edző, nem tesz kivételt a fiatalok között; mindenki eredményét értékeli. A tréningekről önszántából sosem hiányzik, a problémáimat pedig meg tudom vele beszélni. Nélküle ezt az eredményt biztosan nem tudtam volna elérni.”

NYÉKI BALÁZS az FTC serdülő fiú vízilabdacsapatának 42 éves edzője, az FTC utánpótlás szakmai igazgatója, az FTC férficsapatának és a felnőtt férfiválogatottnak egyaránt másodedzője. Ifjúsági Európa-bajnok, magyar bajnok, Magyar-kupa- és Szuperkupagyőztes, hazai gólkirály, KEK-győztes, Euro-kupa-győztes pólós volt. Játékosként főbb sikereit nevelőegyesületében, a Ferencvárosban érte el, amelyben 23 éves koráig játszott és amelybe – többek között olaszországi légióskodás után – 2014-ben visszatért, majd 2017-ig volt tagja a csapatnak. Ezt követően az FTC felnőttegyüttesének másodedzője, és az FTC Budapest-bajnokságban szereplő korosztályos gárdájának edzője lett. Ez utóbbi megbízatásával kapcsolatban úgy fogalmaz: „Alulról kezdtem.” Edzői pályájára már a játékosévei alatt ösztönösen és tudatosan is készült, ahogyan mondja: „Gyerekként is mindig valahol edző szerettem volna lenni.” 2019-ben már az FTC serdülőivel nyert bajnokságot, majd a Covid miatt félbeszakított évadot követően, 2021-ben 23 év után szerzett ifjúsági bajnoki aranyat az általa irányított zöld-fehér együttes. Érdekesség, hogy az ezt megelőző bajnoki sikerből annak idején még játékosként vette ki a részét. Közben 2019-ben az akkori szövetségi kapitány, Märcz Tamás kérésére került a férfiválogatott stábtagjai közé, jelenleg Varga Zsolt másodedzője a nemzeti csapatnál. 2021 nyarától a Ferencváros utánpótlás szakmai igazgatójának pozícióját is betölti. Tavaly a podgoricai U19-es Európa-bajnokságon bronzéremig jutó fiúválogatottat vezette szövetségi edzőként. Az idén az FTC-vel megnyerte a legrangosabb hazai utánpótlástornát, a Komjádi-kupát. Nyéki a 2023/24-es évadtól kezdve a Ferencváros férficsapatának a vezetőedzője lesz, így az eddigi szerepköreinek nem mindegyikét tudja majd betölteni a jövőben.

Nyéki Balázsnak tavasszal bőven volt oka az örömre Forrás: fradi.hu
Májusban az FTC Nyéki Balázs által irányított fiú serdülőcsapata a bajnokság pécsi nyolcas döntőjében aranyérmet szerzett, miután a fináléban 11–7-re legyőzte a BVSC-Zugló együttesét. Két héttel korábban az FTC ifjúsági gárdája nagy meglepetésre megnyerte a korosztály margitszigeti nyolcas döntőjét, melybe hetedik helyen jutott be.

Az ificsapatnak Szűcs Levente az edzője, ám a Nyékivel készülő serdülők közül – miközben hatan felnőttbajnokok lettek – tízen voltak ott az idősebb korosztály döntőjében (meg természetesen ő maga is, hiszen az edzői stáb szintén csapatmunkában dolgozik), és tulajdonképpen egyetlen olyan játékos szerepelt csak az FTC-ben, aki jövőre már nem utánpótláskorú. A zöld-fehérek az aranyért az UVSE-t győzték le 13–12-re. A Ferencváros 2019-ig három bajnoki címet nyert a fiútutánpótlásban, ezt követően Nyéki Balázs vezetésével még négyet.

Íme, Nyéki Balázs véleménye az fiatalok felkészítéséről:

Ha a szakmát nézzük, akkor az utánpótlásévek alatt mindent meg kell tanulniuk a játékosoknak, de erre sokszor nincs elég idő. Föl kell építeni őket fizikálisan, mentálisan, taktikailag. A másik az emberi oldal. Mindig az volt az elvem, hogy értékes sportolókat, embereket neveljünk, hiszen mi több időt töltünk velük, mint a szüleik. Ha pozitív visszajelzés érkezik egy szülőtől, sokkal jobban esik, ha azt a nevelés miatt, nem pedig az eredmények kapcsán kapom. Valamennyi tanítványommal igyekszem úgy foglalkozni, mintha a saját gyermekem lenne.

Edzőjéről így vélekedik a serdülők 16 esztendős csapatkapitánya, a korosztályos világ- és Európa-bajnok Simon Sebestyén:

„Én minden díjat odaadnék Nyéki Balázsnak. Mindig odafigyelt ránk és mindig azt nézte, hogy nekünk mi a legjobb. Csapatként és külön-külön is foglalkozott velünk, a lelkünket is ápolta. Az edzéseken és a meccseken egyaránt érezte, tudta, hogy mire van szükségünk. Ha tüzelni kellett, akkor tüzelt, ha túlpörögtünk, akkor nyugtatott. Ha oldani kellett a feszültséget, akkor poénkodott. Szakmailag rendkívül felkészült, akire nemcsak a játékosként elért eredményei miatt néztünk fel, hanem azért is, mert miközben a felnőttcsapat és a felnőttválogatott mellett dolgozott, elvállalt minket is.”

(Kiemelt képünkön balról: Nyéki Balázs, Molnár Dezső, Ács József)