UtánpótlásSport
2024. július 16.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2023-07-24 16:42

Az U20-as lányok és az U16-os fiúk is jól hangoltak a közelgő Eb-re

A korosztályos Eb-re készülő magyar kosárlabda-válogatottak közül három is pályára lépett a hét végén Székesfehérváron. Az U20-as lányok fölényesen verték az osztrákokat, az U16-os fiúk kétszer is legyőzték a briteket, míg az U16-os lányok az első döntetlennel végződő mérkőzés után másodjára kikaptak a németektől.

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Tursics Krisztián vezette U20-as női kosárlabda-válogatott a szombaton, rajtoló, litvániai korosztályos Európa-bajnokság előtt. A magyar csapat fölényes, 63 pontos győzelmet aratott az osztrákok ellen az MKOSZ székefeshérvári ezdzőközpontjában. (A felek két héttel ezelőtt Franciaországban is megmérkőztek, akkor 80–49-re nyertek a mieink.) Ezúttal válogatottunk legeredményesebbjeként Rakita Lili 13 pontig jutott.

Az U20-as lányok a korábbi edzőmeccseken kétszer legyőzték a szlovénokat, felülmúlták a lengyeleket, kikaptak idegenben a franciáktól, valamint egy-egy győzelmet és vereséget tudtak felmutatni az olaszok vendégeként.

A csapat csütörtökön indul útnak a korosztályos Európa-bajnokság helyszínére, és szombaton a házigazda litvánok ellen mutatkozik be Klaipedában.

U20-AS NŐI VÁLOGATOTT
Nemzetközi felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár (MKOSZ Edzőközpont)
Magyarország–Ausztria 93–30 (25–8, 25–12, 21–5, 22–5)
Magyarország: Sitku 11, Dúl 10/3, Miklós 2, Rakita 13/6, Telegdy 12. Csere: Laczkó 8/3, Milkovics 3, Horváth 7, Oláh 3/3, Katona 6/3, Strausz 6, Holcz 12/3. Szövetségi edző: Tursics Krisztián

Eközben a hét végén a szintén Eb-re hangoló U16-os fiúválogatott is pályára lépett. Faragó Péter tanítványai előbb simán, 40 pontos különbséggel verték a briteket, majd másodjára pedig már szorosabb küzdelemben, négy ponttal diadalmaskodtak a későbbi Eb-csoportellenféllel szemben. Az első meccsen Tallós Levente (18 pont), a másodikon Rosta Péter (17 pont) volt a mieink legponterősebb játékosa.

A csapat a héten a szerbek és a szlovákok ellen lép pályára a felkészülési találkozók zárásaként.

Az U16-os fiúk B-divíziós kontinenstornáját augusztus 4. és 13. között a romániai Pitestiben rendezik.

Kétszer is legyőzte a briteket az U16-os fiúválogatott edzőmeccsen Forrás: Sportopus/Facebook
U16-OS FIÚVÁLOGATOTT
Nemzetközi felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár (MKOSZ Edzőközpont)
Magyarország–Nagy-Britannia 101–61 (24–23, 20–14, 24–15, 33–9)
Magyarország U16: Nyikos 3/3, Lukácsi 12/3, Teszárik 12, Mezőfi 12/3, Flasár 12. Csere: Fekete-Gál 10/6, Hanzély -, Tallós 18/9, Szász-Veres 1, Rosta 7/3, Palotai 12, Zöldi 2. Szövetségi edző: Faragó Péter

Magyarország–Nagy-Britannia 76–72 (23–19, 12–16, 19–16, 22–21)
Magyarország U16: Tallós 13, Nyikos 9, Hanzély 9/9, Fekete-Gál 6, Rosta 17. Csere: Váróczy -, Flasár 2, Teszárik 8, Puskás 2, Szász-Veres 10, Demeter -, Palotai -. Szövetségi edző: Faragó Péter

A Mészárosné Kovács Andrea irányította U16-os lányok ugyancsak megkezdték az edzőmeccsek sorát a közelgő Eb-re készülvén. A válogatottunk először – hosszabbításos mérkőzésen – 82–82-re végzett a németekkel szemben, majd pedig 83–61-re alulmaradt a második alkalommal. Josepovits Kinga (16 pont) és Czirkos Anna Panka (12 pont) jegyezte a legtöbb pontot magyar részről.

A nemzeti együttes szerdán és csütörtökön a horvátokkal mérkőzik meg.

Az U16-os leány Európa-bajnokságot augusztus 11. és 19. között a törökországi Izmirben tartják.

Josepovits Kingával az élen az U16-os leányválogatott elsőre döntetlenre végzett a németekkel Forrás: FIBA.Basketball
U16-OS LEÁNYVÁLOGATOTT
Nemzetközi felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár (MKOSZ Edzőközpont)
Magyarország–Németország 82–82 (23–11, 18–18, 11–21, 23–25, 7–7)
Magyarország: Völgyi 5/3, Sinka-Pálinkás 10/6, Gergő 8,  Halmágyi 6, Janzsó 9. Csere: Szikszai 6/3, Poczkodi 7, Németh 2, Hőgye 1, Gréts 8, Szauter 8/6, Josepovits 16. Szövetségi edző: Mészárosné Kovács Andrea

Németország–Magyarország 83–61 (6–15, 21–10, 22–21, 34–15)
Magyarország: Poczkodi 2, Gréts 6, Czirkos 12, Janzsó 9, Drahos 10/3. Csere: Szikszai 5/3, Völgyi 2, Németh 2, Hőgye, Gergő, Szauter 8, Kendelényi 5. Szövetségi edző: Mészárosné Kovács Andrea

(Kiemelt képen: az U20-as női válogatott Forrás: UBS Foligno Basket/Facebook)