UtánpótlásSport
2024. július 14.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

EYOF Úszás Cselgáncs Atlétika

2023-07-25 21:03

Hét érem, közte két arany a maribori EYOF második napján

Remekül szerepeltek a magyar fiatalok a Mariborban zajló Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál második versenynapján. Az atléták, az úszók és a cselgáncsozók is nyertek érmet – összesen hetet, közte két aranyat. A szlovéniai helyszínen hatalmas esők és szélvihar zavarta meg a keddi programot, amit a magyarok szereplése igyekezett feledtetni.

Kedden szakadó esőre, viharos szélre ébredtek Maribor lakói, majd délután szikrázó napsütés várta az EYOF résztvevőit. Ennek megfelelően a kültéri program is bizonytalanná vált, időről-időre változott – írja második napi összefoglalójában a Magyar Olimpiai Bizottság.

Atlétikában Rózsahegyi Bori megvédte tavalyi EYOF-bajnoki címét,

távolugrónk ezúttal 632 cm-rel végzett az élen. A korosztályból adódóan sporttörténelminek mondható akár a duplázás, hiszen a tavalyi EYOF a koronavírus-járvány miatt lett egy évvel eltolva.

„Kemény ellenfeleim voltak, ugyanakkor a ranglista alapján nem feltétlenül lehetett megjósolni az eredményt. Nem számítottam erre a győzelemre, így most nagyon boldog vagyok. A tegnapi 626 centis eredményemnek is nagyon örültem, fel is dobott, főleg, hogy nem kellett végigugranom a három sorozatot. A mai 632 centi igazából biztonsági ugrás volt, ez az én egyéni rekordom is egyúttal, amit már korábban teljesítettem. A szél is kissé befolyásolta, hogy nem lett nagyobb a mai ugrásom, de a győzelmem megvan, elégedett vagyok.

Jobban örülök az idei győzelmemnek, mint a tavalyinak, ez most nehezebb volt,

amihez hozzájön az is, hogy idén az U18-asoknak nem volt Európa-bajnoksága” – mondta Rózsahegyi a MOB honlapján.

Szentgyörgyi Zita 100 méteres síkfutásban lett bronzérmes, a fiúk közül ezen a távon Deák Zalán húzta be a harmadik helyet.

A fiúk 110 méteres gátfutás döntőjében Auer Péter 13.63-mal ötödikként ért célba.

A cselgáncsozók is megkezdték szereplésüket: az 50 kilogrammos súlycsoportban tatamira lépő

Galó Bence egészen a dobogó harmadik fokáig menetelt és szerzett bronzérmet.

Eközben az uszodában folytatódott a hétfőn megkezdett éremgyűjtés. Az első napon 400 vegyesen győztes

Jackl Vivien 400 gyorson gyűjtött be újabb aranyat, míg 200 háton második lett. Miszlai Mira 200 pillangón nyert ezüstöt.
Jackl Vivien egy-egy arannyal és ezüsttel zárta a második napot Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média

A 4x100-as mix gyorsváltó negyedikként zárt.

A fiú tornacsapat hetedik lett; Zámbori Zala ugrásban és nyújtón finalista.

Az időjárás egyik legnagyobb vesztesei az országúti kerékpárosok voltak, akiknek délelőtt az egyenkénti időfutam teljesítése volt a napi versenyfeladat. A maribori repülőtéren kijelölt pályát kellett egyenkénti indítás után minél hamarabb végigtekerni. A lányok futamát félbeszakították; a magyar lánynak a táv közel háromnegyede után intettek megálljt, és terelték be őt a hangárba. A lányok 79 fős mezőnyében végül Mudra Málna 33., Zilahy Boróka 66. lett. A fiúk 89 fős mezőnyében Soós Olivér 49., Dorogi Alex Martin 63., Erdős Dániel 77. helyen fejezte be a versenyt.

Pályára léptek a fiú kézilabdázók, a leány röplabdázók és a leány 3x3-as kosárlabdázóink is. Kéziseink a montenegróiak legyőzése után 37–31-re verték a portugálokat a csoportkör második fordulójában. A röplabdázóink az olaszok bravúros megverése után 3:1-re kikaptak a hollandoktól. A 3x3-as kosarasok két vereséggel zártak a napot a C-csoportban: Magyarország–Románia: 7–17; Magyarország–Lengyelország 14–16.

A teniszezők között egyesben Beviz Lujza továbbjutott, Mihálka Anna és Tóth Ákos János is kiesett.

második versenynap (kedd) részletes eredményei ide kattintva megtalálhatóak.

(Kiemelt képen: a távolugró Rózsahegyi Bori megvédte EYOF-címét Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média)