UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

A hónap utánpótlásedzője Kézilabda

2023-07-26 15:51

Júniusban Sótonyi László kézilabdatréner A hónap utánpótlásedzője

Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője júniusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Sótonyi László kézilabdaedzőé lett.

A tavaly alapított díj idei hatodik – egyben a szeptemberben kezdődött második évad tizedik – kiírásának három jelöltje Gyurasits Csaba birkózó-, Kovács Róbert vízilabda- és Sótonyi László kézilabdaedző volt. A kuratórium döntése alapján a májusi elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a junior férfi kézilabda-válogatott 53 éves szövetségi edzője, a felnőtt NB I-ben szereplő HSA NEKA vezetőedzője vehette át.

A válogatottban hosszú időn át alapembernek számító, a nemzeti mezt 191-szer magára öltő Sótonyi játékosként 2001-ben sérülés miatt vonult vissza, 2002-ben pedig megkezdte az edzősködést. Először férfi NB I/B-s csapatokat irányított, bajnoki címet is szerezve, 2005 óta pedig élvonalbeli együttesekkel dolgozik. A női szakágban is tevékenykedett egy ideig, 2009-ben pedig visszakanyarodott a férfiakhoz: Balatonfüreden öt éven át volt vezetőedző, ez idő alatt kétszer a bajnokságban, egyszer a kupában lett harmadik a csapatával. Ezt csurgói állomás követte, 2017 óta pedig a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián dolgozik. A NEKA ifjúsági fiúcsapatával bajnoki címet ünnepelhetett, a legutóbbi NB I-es évadban pedig az együttesében javarészt utánpótláskorú játékosokkal szerezte meg a nyolcadik helyet. A felnőtt férfiválogatottnak 2014 és 2016 között volt a másodedzője, 2017-től 2019-ig a B válogatottat irányította. Egy esztendővel később lett a junior férfiválogatott szövetségi edzője. Az első két évében a járványhelyzet miatt nem tudott világversenyen szerepelni a csapat, míg a tavalyi korosztályos Európa-bajnokságon ötödik helyen végeztek a fiatalok.

Ami a díj elnyeréséhez vezető eredményeket illeti:

a nagyrészt júniusban zajló, de július elején véget érő, német-görög közös rendezésű junior-világbajnokságon – már-már történelmi sikert elérve – ezüstérmet szerzett a Sótonyi által vezetett férfiválogatott, amely a torna történetében legutóbb 1977-ben, az első kiírás során tudott döntőbe jutni (akkor is második lett.),

míg a legjobb négy között a mostani vb-t megelőzően 2005-ben szerepelhetett. A fiatalok hét magabiztos győzelemmel jutottak a fináléba, abban a házigazda németektől kaptak ki.

A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Molnár Zoltán elnök és Csabai Edvin, a szervezet sportigazgatója, a Porsche Hungariát Bujáki Zsolt kommunikációs igazgató, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük a sportági szövetség nevében Zsiga Gyula utánpótlás-fejlesztési igazgató méltatta a díjazottat. A ceremóniára eljött Sótonyi tanítványa, a NEKA junior-világbajnoki ezüstérmes játékosa, Krakovszki Zsolt is.

Mindig öröm, ha korábbi élsportolót köszönthetünk a legkiválóbb edzők között.

Ráadásul Sótonyi Lászlót szakmai végzettsége és felkészültsége is a legjobbak közé emeli, amit a junior-vébéezüst és a NEKA-val elért nagyszerű felnőttbajnoki helyezés is igazol” – összegzett Csabai Edvin.

Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Krakovszki Zsolt junior-világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatója, a győztes Sótonyi László, Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke és Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója Fotó: Mura László

Zsiga Gyula elmondta, rendkívül innovatív edzőnek tartja Sótonyit; olyan szakembernek, aki a játékosként megszerzett tapasztalatait messzemenően átülteti a tréneri munkájába. Kiemelte, hogy a balatonboglári akadémistákat sorozatban harmadik éve tartotta benn a NB I-ben, sőt legutóbb már komoly skalpokat is gyűjtöttek a fiatalok. „Azt külön érdemnek tartom, hogy felnőttcsapatok után vállalt utánpótlás-edzői feladatot, a világbajnoki ezüsttel pedig beérett a tevékenységének gyümölcse.”

Krakovszki Zsolt, az U20-as válogatott és a NEKA jobbszélsője szerint

Laci bácsi maximalista edző, és ezt a szemléletet a játékosai is teljes mértékben magukévá teszik.

Úgy gondolom, ez volt a siker egyik legfontosabb összetevője a vébén is. Mindannyian mindig pontosan tudtuk, mi a feladatunk, és taktikailag is tökéletesen fel lettünk készítve. Titkon abban reménykedtünk, hogy a négy közé jutunk, és hatalmas boldogság, hogy a vége ezüst lett.”

A hónap utánpótlásedzője júniusban: Sótonyi László Fotó: Mura László

A díjazott elmondta, meghatódott a díjátadón elhangzott jelzők, szép szavak hallatán.

„Ritka pillanat az ilyen egy utánpótlásban dolgozó tréner életében, és hogy megadatott, azért köszönet jár a kollégáimnak, a csapatnak, a szövetségnek meg a boglári akadémiának egyaránt. A fiúk életében most egy szakasz lezárult, mostantól a felnőttmezőnyben kell bizonyítaniuk. Azt láthattuk, hogy a válogatottak a saját korosztályukban az összes ellenféllel felveszik a versenyt, a NEKA esetében pedig bravúrok sorát éltük át együtt a húsz és féléves átlag életkorú együttessel.

A jövőben azon kell dolgoznunk, hogy ezek a srácok nagyok között is megállják a helyüket, és bekerüljenek a felnőtválogatottba.

(Kiemelt képünkön balról: Krakovszki Zsolt, Sótonyi László és Zsiga Gyula Fotó: Mura László)