UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-08-04 13:57

„Megtisztelő volt, hogy én viselhettem a karszalagot” – a 21 éves Kata Mihály lett az MTK csapatkapitánya

A múlt hét végén megkezdődött a labdarúgó NB I 2023/24-es évada, és az MTK Budapest együttesében, tétmérkőzésen először, a 21 éves, utánpótlás-válogatott középpályás, Kata Mihály viselhette a csapatkapitányi karszalagot.

Az MTK 1–1-es döntetlent játszott a Paksi FC-vel az NB I első fordulójában, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A hazaiak csapatkapitánya a tizennégyszeres U21-es válogatott, Kata Mihály volt, aki 2014-ben csatlakozott a klubhoz. A 21 éves középpályás a kék-fehérek utánpótláscsapataiban lépdelt felfelé, a 2019/20-as évad óta pedig fontos tagja a felnőttegyüttesnek. Az utóbbi három idényben 37, 37, illetve 38 alkalommal lépett pályára, és oroszlánrészt vállalt a 2022/23-as bajnokságban abból, hogy a gárda visszajutott az élvonalba.

Megtisztelő volt, hogy én viselhettem a karszalagot. Inkább önbizalmat adott, nem éreztem felesleges nyomást, szóval pozitívumként éltem meg. A rám hárult felelősség jó hatással van rám, és a teljesítményemre is.

A fiatal középpályás úgy érzi, a karszalag viselése nem kizárólag a pályán nyújtott produkciójára van jó hatással.

„Ez a lehetőség a pályán kívül is segít nekem, és ezáltal a személyiségem is fejlődhet. Határozott döntéseket kell hoznom, a vezetőedző, Horváth Dávid gyakran kikéri a véleményemet a minket érintő hétköznapi dolgokban, még olyan apróságokban is, mint például, hogy mi legyen az ebéd. A futballal kapcsolatos véleményemet pedig mindig muszáj felvállalnom, illetve a pályán is kommunikálnom kell, amennyit csak tudok.”

Ez utóbbit csapatkapitányként kiemelten fontosnak tartja, de úgy érzi, ebben a tekintetben még van lehetőség az előre lépésre.

„Kommunikatív vagyok, a pályán viszont még van mit fejlődnöm ezen a téren. Középpályásként sokat kell futnom, ekkor néha nehezemre esik megszólalni. Amikor kicsit áll a játék, vagy szusszanunk, akkor próbálok beszélni, amennyit csak lehet, de úgy érzem, lehetne még többet is. Az öltözőben viszont nincs gond a kommunikációval, évek óta itt vagyok, már régen beilleszkedtem, megtalálom a számításaimat. Bárkivel, bármikor, bármit meg tudok beszélni.”

Kata június végén az előző csapatkapitány, a 37-szeres magyar válogatott Németh Krisztián, valamint a szintén többszörös válogatott Stieber Zoltán és Futács Márkó javaslatára kapta meg a csapatkapitányi címet.

„Krisztián azt mondta, hogy a személyiségemből adódóan, illetve mert a legutóbbi szezonom jól sikerült, alkalmas lehetek a szerepre. Nemes gesztus volt, hogy felajánlotta. Hozzátette, ez kimondottan segíthet abban, hogy még inkább önmagam legyek a pályán, és hogy meg tudjam mutatni, mi van bennem. Most Zolival ők ketten a csapatkapitány-helyettesek, és mindenben segíteni fognak engem.”

Az új kapitány az elképzeléseit is megosztotta a csapat és saját maga teljesítményére vonatkozóan a következő szezonra.

„Abban reménykedem, hogy csapatszinten ne hátrafelé kelljen nézelődjünk, hanem akár stabilan ott legyünk a felsőházban.

Az én pozíciómat kevéssé határozzák meg a gólok, gólpasszok, így azt szeretném, hogy jó teljesítménnyel végig játsszam a szezont.

Ha ki tudnám hozni magamból egy osztállyal feljebb is azt, amit legutóbb, az NB II-ben, akkor teljesen elégedett lennék. De akár ezt a szintet is szeretném túlugrani.”

(Kiemelt képünkön: Kata Mihály Forrás: MTK Budapest)