UtánpótlásSport
2024. június 25.
  • instagram
JUNIOR NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, ÉSZAK-MACEDÓNIA
Keresés:

Sportágak

Vívás Szakszemmel

2023-08-21 12:32

Koch Máté már tizenévesen is a pást ördöge volt

Folytatódik az UP Sport YouTube-csatornáján a klasszis sportolóink gyerek- és fiatalkorát feldolgozó Így lettünk bajnokok című interjúsorozat, melynek nyolcadik vendége a korábbi Európa-bajnoki csapataranya után nemrégiben egyéniben világbajnoki címet szerző párbajtőrvívó, Koch Máté.

A sorozat ötlete annak nyomán született meg, hogy az Utanpotlassport.hu-t működtető MediaBook Kiadó 2019 őszén nagy sikerrel jelentette meg Így lettünk bajnokok című portréinterjú-kötetét, melyben 30 hazai klasszis sportoló mesél gyerek- és fiatalkoráról. Vagyis kiderül:

hogyan csinálták, milyen gondokkal küzdöttek pályafutásuk elején azok, akiknek „bejött”, vagyis később, felnőttként világraszóló eredményeket értek el?

A Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László által írt olvasmányos történetek tanulságok sorával szolgálnak a fiatalok sportolóknak, az edzőiknek, a szüleiknek egyaránt, ahogyan a mostani széria beszélgetései is – nem mintát, de – példát mutathatnak minden érintettnek.

Szilágyi Áron, Kammerer Zoltán, Lőrincz Tamás, Baji Balázs, Rasovszky Kristóf, Keszthelyi Rita és Berki Krisztián után az UP Sport YouTube-csatornáján a korábbi Európa-bajnoki csapataranya után nemrégiben egyéniben világbajnoki címet szerző párbajtőrözővel, Koch Mátéval, a Vasas vívójával beszélget Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője.

Szó esik például arról, hogy kiskölyökként a futballkapuban is megállta a helyét, és a Barcelona legendája, Victor Valdes volt a példaképe; hogy miért tartják tizenéves kora óta jó értelemben vett őrültnek a páston;

hogy miképpen éli meg: miután a múlt évben elhagyta a nevelőedzőjét, a tréner szóba sem áll vele?

 

A Koch Mátéval készült interjú itt tekinthető meg:

 

 

Nézd meg a sorozat korábbi részeit is!

Szilágyi Áron: https://www.youtube.com/watch?v=rkqDdJ6bw20&ab_channel=UPSport

Kammerer Zoltán: https://www.youtube.com/watch?v=DCZQ-1Exd_k&ab_channel=UPSport

Lőrincz Tamás: https://www.youtube.com/watch?v=n4L7MDZZGQo&ab_channel=UPSport

Baji Balázs: https://www.youtube.com/watch?v=Ir6Bf-V_e3E&ab_channel=UPSport

Rasovszky Kristóf: https://www.youtube.com/watch?v=ypUlFzupMY4&ab_channel=UPSport

Keszthelyi Rita: https://www.youtube.com/watch?v=Uu8NmoYt7dw&ab_channel=UPSport

Berki Krisztián: https://www.youtube.com/watch?v=pqW-Y3Cb2f8&ab_channel=UPSport

 

Iratkozz fel az UP Sport YouTube-csatornájára, hogy ne maradj le egyetlen filmünkről sem:

https://www.youtube.com/channel/UCSGNC33H1aMhtQuMM-71q-g

Az Így lettünk bajnokok című interjúkötet itt rendelhető meg:

https://webshop.mediabook.hu/igy-lettunk-bajnokok

(Kiemelt képünkön: Koch Máté és Bruckner Gábor az UP Sport stúdiójában Fotó: Mura László)