UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás Serdülő ökölvívó Európa-bajnokság

2023-08-26 19:21

A tapasztalat mellé érmek is jártak a serdülő Eb-n

Eredményesen szerepeltek a serdülő ökölvívó-válogatott tagjai a szlovéniai korosztályos Európa-bajnokságon: a fiatalok egy ezüst- és öt bronzéremmel fejezték be a viadalt.

Augusztus második felében rendezték meg a legfiatalabb nemzetközi versenykorosztály ökölvívó Európa-bajnokságát: a kontinens legjobb serdülőkorú (13-14 éves) bokszolói a szlovéniai Mariborban gyűltek össze, hogy megmutassák a ringben a tudásukat.

Dorkó Péter, a korosztály vezetőedzője korábban az Utánpótlássportnak elmondta, már az év elején elkezdődött a munka a fiatalokkal, januárban máris összetartáson ismerkedhettek az ökölvívók a válogatott légkörével; a keret a tavalyi összeállításhoz képest szinte teljesen lecserélődött, a 2022-ben Eb-érmet szerzők közül mindenki fellépett a juniorok közé, mindössze páran maradtak hírmondónak az előző garnitúrából. A javarészt elsőéves serdülőknek sokat segített, hogy a hazai szövetség tavaly bevezette az U12-es versenykategóriát, így már korábban is kipróbálhatták magukat a fiatalok nívós hazai eseményeken.

Ettől függetlenül Dorkó hangsúlyozta, ez az év elsősorban a tapasztalatszerzésről szól, semmilyen nyomás nem kerül a fiatal bokszolókra az idei célversenyen, a maribori serdülő Eb-n.

Bár a szakember utalt rá, hogy ezek a hónapok még „döcögősek” lehetnek, hiszen a fiataloknak fel kell venni a nemzetközi mezőny tempóját, úgy tűnik, ezzel nem volt gondjuk. A kontinensviadalon közel négyszáz induló lépett a ringbe, köztük tizenkilenc magyar bokszoló, aki nem rettent meg a kihívástól: a csapat több mint fele (10) nyert meccset, hatan ráadásul beverekedték magukat az elődöntőbe, így a dobogóra is felállhattak. Ötüket a legjobb négy között végül megállították, de így is értékes medált kaptak a nyakukba; Törő Eszter (54 kg), Tallósi Vanessza (60 kg), Vastag Béla (46 kg), Fazakas István (52 kg) és Domján Alex (80 kg) örülhetett a harmadik helynek. A magyar csapat legjobb eredményét végül Sas Dániel érte el: a 70 kilósok között induló FTC-s fiatal a válogatottból egyedüliként tudott három összecsapást nyerni, a fináléban végül a nála tapasztaltabb ukrán Bondarenkótól kapott ki.

Dorkó Péter az értékelésében elmondta, előzetesen kiegyezett volna a hat éremmel, de a mérkőzéseket látva akár több ökölvívónk is dobogóra állhatott volna. Sas Dánielt „meglepetésemberként” jellemezte, akire nagyon büszke, hiszen minden energiáját mozgósította a fináléban, méltó ellenfele volt a riválisának.
A magyar csapat a szlovéniai serdülő Eb-n:

Lányok:
Szabó Hajnal (40 kg), Bajcsi Flóra (42 kg), Dorkó Laura (51 kg), Törő Eszter (54 kg), Németh Barbara (57 kg), Tallósi Vanessza (60 kg)
Fiúk: Rafael Dávid (40 kg), Asztalos Hunor (44 kg), Vastag Béla (46 kg), Kékesdy Áron (48 kg), Nagy Kornél (50 kg), Fazakas István (52 kg), Czifra István (54 kg), Bogyor Dávid (60 kg), Turós Levente (63 kg), Sas Dániel (70 kg), Farkas Tamás (75 kg), Domján Alex (80 kg), Völgyi György (90 kg)

(Kiemelt képünkön: Sas Dániel az Eb-dobogón Forrás: MÖSZ)