UtánpótlásSport
2024. július 23.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2023-09-03 17:04

A maratoni vb-n is remekeltek a magyar fiatalok

A magyar csapat nyerte meg a dániai maratoni kajak-kenu világbajnokság éremtáblázatát, a sikerből pedig az utánpótláskorú versenyzők is kivették a részüket.

Vasárnap délután véget ért a dániai maratoni kajak-kenu világbajnokság, amelyen számos utánpótláskorú magyar versenyzőnek is szurkolhattunk, hiszen a felnőttek mellett hajóba szálltak az U23-as és az ifjúsági kategória legjobbjai is. A csapatunk a spanyol válogatottal vívott szoros csatát, legalábbis ami az éremtáblázatot illeti; végül a tavalyi kiíráshoz hasonlóan a magyarok ünnepelhettek, az eredményből pedig jócskán kivették a részüket a korosztályos indulók.

Már az esemény első, csütörtöki napján bekezdtek a fiatalok: délelőtt a kajakos Szerafin Zsófia egyesben megnyerte az ifjúságiak 17.7 km-es távját, nem sokkal később pedig a szintén ifi Kis-Batka Imola ért másodikként a célba 11,1 kilométeren a kenu egyesek között. A korosztályban duplázásnak is örülhettünk, a kenus Pluzsik Mihály arany-, Méri Botond bronzérmet szerzett 14,4 km-en.

Pénteken sem lassítottak a versenyzők, akik négy versenyszámban is dobogóra állhattak. Ekkor már az U23-asok között is érmest ünnepelhettünk, ráadásul a legfényesebbet, a kenus Csépe Panna ugyanis megnyerte a 21 km-es távot. Az ifjúságiak között kenu párosban Ludányi Mátyás és Vonga Ádám szintén aranyat nyert 14,4 km-en, emellett két bronz is jutott a napra: előbb Reisz Janka és Kmetyó Klaudia végzett harmadik helyen az ifik kenu páros számában 17,7 km-en, majd az U23-asok között Hegedűs Karolina ért harmadikként a célba C-1 11,1 kilométeren.

A hét végén is volt minek örülni: szombaton az ifjúsági kajakosok 21 kilométeres döntője rendkívül izgalmasan alakult, végül az első három helyezett három (!) másodpercen belül ért célba. A top 3-nak Kékesi Árpád is tagja volt, aki a két argentin induló mögött bronzérmet szerzett. Vasárnap az ifik között K2 21 kilométeren Zemen Dániel és Kékesi Árpád második lett, majd a felnőttek mezőnyében a Kiszli Vandával „párosozó”, 2002-es születésű Kőhalmi Emese arany-, mögöttük Rugási Csilla és Csépe Panna (mindketten 2002-esek) bronzérmet szerzett K2 24,3 km-en. 

A magyar csapat összesen 16 érmet (7 arany, 4 ezüst, 5 bronz) szerzett, amiből 12 az utánpótláskorú indulókhoz köthető (5, 2, 5).

(Kiemelt képünkön: Szerafin Zsófia (középen) Forrás: MKKSZ)