UtánpótlásSport
2024. május 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2023-09-29 20:48

Elindult a fejlődés útján a hazai pályaszakág

Pataki Ibolyával, a Magyar Kerékpáros Szövetség pályaszakágért felelős vezetőjével annak apropóján beszélgettünk a hazai utánpótlás helyzetéről, hogy a tavaly decemberben átadott Kőbányai BringArénában – amely az első itthoni fedett fapálya – nemrég megrendezték az első nemzetközi versenyt is.

Mint arról beszámoltunk, negyven év után rendeztek itthon újra (UCI-besorolású) nemzetközi pályakerékpáros versenyt, miután a tavaly év végén átadott kőbányai fedett fapályán megtartották az első Budapest Grand Prix-t, s a felnőtt, U23-as és juniorkorosztályban végül izgalmas versenyeket is hozott a viadal.

Korábban a Millenáris Velodrom hosszú évtizedeken keresztül szolgált a hazai pályakerékpársport otthonaként, azonban nemzetközi versenyek megrendezésére már régóta nem volt alkalmas. Többek között emiatt és a hazai utánpótlásbázis megteremtése szempontjából is létfontosságúnak bizonyult a Kőbányai BringAréna megépítése.

A konkrét lépéseket tekintve több mint tíz évvel ezelőtt indult el a projekt, azzal a céllal, hogy legyen végre itthon fedett fapályánk, de persze már még régebb óta, húsz-harminc éve reménykedtünk egy hasonló pálya létrejöttében 

– kezdte Pataki Ibolya, a Magyar Kerékpáros Szövetség szakágvezetője az Utánpótlássportnak. – Ezzel most már megvan a szükséges infrastrukturális háttér ahhoz, hogy a külföldiekkel is felvegyük a versenyt, és megfelelő körülmények között készüljünk. Azt szoktam mondani, ne nagyon révedezzünk a múltba, hanem nézzünk előre. Sok idő eltelt, de szerencsére megvalósult ez a projekt. A Millenárison az utolsó pillanatig edzettünk, a rossz körülmények ellenére még tavaly is ott készültünk, és ért el például Drijver Bertold ifjúsági Európa-bajnoki hetedik helyet. Szóval fel tudtunk készülni ott is, viszont megváltást jelentett, hogy végre beköltözhettünk ide. Annak pedig külön örülünk, hogy két héttel ezelőtt egy mindenki által elismert és jó visszhangú UCI CL2-es kategóriájú nemzetközi versenyt tarthattunk meg.

Ez a verseny volt az igazi átadója a pályának, a világ- és Európa-bajnokokkal tarkított mezőnyben.

A hazai pályaszakág jelenlegi legnagyobb reménysége a 20 éves Drijver Bertold, aki idén a felnőtt Eb-n nyolcadik, az U23-as Eb-n negyedik, míg a felnőtt-vb-n az előkelő nyolcadik helyen végzett a pontversenyben.

Fotó: Katzer Dániel/Bringasport

„Szeretném azt állítani, hogy van sok-sok fiatalunk és bő válogatottunk, amelyből tudunk meríteni és építkezni, de jelenleg nem ez a helyzet. Pillanatnyilag a válogatottban egy-két olyan versenyzőnk akad, aki nemzetközi szinten is képes helytállni és jogosan viselheti a címeres mezt.

A meglévő fiatalok közül egyértelműen az U23-as korú Drijver Bertold kívánkozik az élre, és az eredményeivel kimagaslik a hazai mezőnyből.

A juniorkorosztályban Fehérvári Marcell a legnagyobb reménységünk, aki a nyáron a kolumbiai juniorvébén is ott lehetett. Emellett az Eb-ezüstérmes Lovassy Krisztián öccsét, a 21 éves Lovassy Patrik Romeót is említhetném, aki korábban toptízes eredményt ért el korosztályos vb-n és Eb-n is. Szóval akad pár tehetségünk, akivel már évek óta együtt dolgozunk, és már bizonyítottak is. Az új pálya létrejöttével és a szövetség által biztosított edzéslehetőségnek köszönhetően reméljük, az országút és a mountain bike mellett sok fiatalnak megtetszik majd a pályaszakág is, és néhány múlva már komoly utánpótlásbázisról beszélhetünk."

Érdekesség, hogy a rendre rendkívül eredményes hazai rövidpályás gyorskorcsolyázók közül többen is űzik kiegészítő sportágként a pályakerékpározást, így például az olimpiai bronzérmes Jászapáti Petra vagy az EYOF-győztes Szigeti Dóra is gyakran látogatja a Kőbányai BringArénát. Pataki Ibolya elmondta, ez nemzetközi szinten teljesen elfogadott, sőt általános a világ legerősebb short track nemzeteinél, hogy a két sportág szoros összhangban működik.

(Kiemelt képen, balról: Szigeti Dóra, Pataki Ibolya szakágvezető, Lovassy Krisztián szövetségi edző, Drijver Bertold és Fehérvári Marcell Fotó: Hornyák Balázs)