UtánpótlásSport
2024. október 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2023-11-09 18:45

Megkezdte a közös munkát az U20-as női válogatott a jövő évi Eb-re készülve

Ötnapos székesfehérvári összetartáson van túl az U20-as női kosárlabda-válogatott, amely ezzel megkezdte a felkészülést a jövő nyári korosztályos Európa-bajnokságra. Tursics Krisztián szövetségi edzőt kérdeztük az első közös edzőtábor tapasztalatairól.

Szombattól e hét szerdáig megtartotta első közös edzőtáborát az újjáalakuló U20-as női kosárlabda-válogatott. A legjobb hazai 2004-2005-ös születésűekből álló korosztályos nemzeti csapat nyolc edzésen van túl, és ennek keretében lefektette az alapokat a jövő évi Európa-bajnokságra készülve.

Nagyon pozitív benyomást tettek rám a játékosok, mindenki extra motiváltan érkezett, s aztán ennek megfelelően is dolgozott, szóval alapvetően elégedett vagyok a csapat munkájával 

– összegezte a tapasztalatokat az Utánpótlássportnak Tursics Krisztián szövetségi edző, a Csata DSE trénere, aki az U20-as válogatott élén a második évét kezdte meg. – A keret bizonyos részével, a 2004-esekkel már együtt dolgoztunk az elmúlt évben, emellett a lányok közül korábban többen is voltak a játékosaim klubszinten is, így csak pár olyan játékos akadt, akivel ez az első közös munkánk. Szerencsére ők is hamar felvették a ritmust, megszokták a rendszert. Az első összetartás fő feladataként igyekeztük elsajátítani és minél többet gyakorolni a támadási, illetve a védekezési alapelveket. Mivel zajlanak a bajnokságok, mindenki játékban van, ezért jó fizikai állapotban érkeztek a lányok, nem a nulláról kezdtük a munkát, hanem a legfontosabb dolgokkal foglalkozhattunk: három a három, négy a négy vagy éppen öt az öt elleni játékszituációkat vettünk át, szóval a komolyabb taktikai elemekre is jutott idő."

Tursics Krisztián immár a második éve irányítja az U20-as női válogatottat Forrás: FIBA.Basketball
Ami a szerkezetet illeti, hasonló helyzetben vagyunk, mint az előző korosztállyal, vagyis kevés az igazi magasember.

Ráadásul Strausz Edina és Kastl Dóra személyében két centerünk is Amerikában játszik, emiatt rájuk nem számíthatunk a szezon közbeni összetartásokon, majd csak májusban csatlakoznak hozzánk. Jelenleg mindössze három magasemberünk állt rendelkezésre, így nem tudtuk a teljes taktikai repertoárt átvenni. Sokat játszottunk négy kinti, egy benti játékossal. Értelemszerűen, ha a tengerentúlon játszókkal is kiegészülünk, akkor az más játékszisztémát is lehetővé tesz majd számunkra."

A válogatott legközelebb december végén, a két ünnep között vesz részt közös összetartáson.

AZ U20-AS NŐI VÁLOGATOTT KERETE:
Toman Petra, Gyöngyösi Janka, Laczkó Sára, Holcz Rebeka, Papp Lilla, Kádár Orsolya, Milkovics Rebeka, Katona Boglárka, Takács Dorina, Bajzáth Lili, Dobó Lilla, Gelei Karola, Baa Dominika, Oláh Fruzsina, Zsámár Panna, Aho Tyra

(Kiemelt képen: Tursics Krisztián szövetségi edző Forrás: FIBA.Basketball)