UtánpótlásSport
2024. május 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

A hónap utánpótlásedzője Vívás

2023-11-16 16:33

Októberben Peterdi András vívótréner A hónap utánpótlásedzője

Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője októberi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Peterdi András vívóedzőé lett.

A díj harmadik évadának második kiírásában Fest Attila asztalitenisz-, Gellért Gábor úszó- és Peterdi András vívóedző volt a három jelölt. A kuratórium döntése alapján az októberi elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a fiú kadét párbajtőr-válogatott 35 éves keretedzője, a Budapesti Honvéd vívószakosztályának párbajtőredzője vehette át.

Peterdi András versenyzőként válogatott volt, a tokiói olimpiai előtt hagyott fel az aktív sportolással. Jelentősebb sikereit az utánpótlásban érte el, amikor is tizenegy magyar bajnoki aranyat érdemelt ki, valamint két-két ezüst- és bronzérmet szerzett korosztályos világeseményeken. Edzősködni 2013-ban kezdett az MTK-ban, 2017-től pedig a Budapesti Honvédban tevékenykedik. Az edzői mesterséget többek között pécsi nevelőtrénerétől, Danka Sándortól, később Udvarhelyi Gábortól, Gelley Istvántól és Kulcsár Győzőtől tanulhatta. Remek visszajelzés, egyben megtiszteltetés volt a számára, hogy 2019 elején az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese kérte fel edzőjének, és a klasszis párbajtőröző visszavonulásáig együtt dolgoztak. A Budapesti Honvédban László Istvánnal közösen nevel ígéreteket. Egyik kiemelkedő tanítványuk Pelle Domonkos, aki az elmúlt évadban kadét-világbajnoki aranyat és kadét Európa-bajnoki bronzérmet szerzett egyéniben. Peterdi András harmadik éve irányítja keretedzőként a kadét fiú párbajtőrválogatottat. A nemzeti csapat 2022-ben Újvidéken Eb-ezüstöt (Farkas Bulcsú, Horváth Ádám, Kó Ágoston, Pelle Domonkos), 2023-ban Tallinnban Eb-aranyat (Balázs Bence, Pelle Domonkos, Horváth Márk, Király Mátyás) nyert a korosztályban.

Ami az októberi eredményeket illeti: Peterdi András által irányított kadét fiú párbajtőr-válogatott a budapesti európai körversenyen Antal Máté, Kelemen Boldizsár, Kiss Donát, Taivainen Bence összetételben a döntőbe jutott, melyben négy tussal kikapott az amerikaiaktól, így

ezüstérmet szerzett az 51 csapatot felvonultató viadalon. Nem sokkal később az európai körverseny klagenfurti állomásán már nem talált legyőzőre ugyanez a négyes.

A kvartett az ausztriai döntőben a briteket múlta felül magabiztosan, 45:34-re, és lett a 42 válogatott közül a legjobb. Mindezeken kívül Peterdi András és László István honvédos tanítványa, Taivainen Bence a budapesti megméretésen egyéni bronzérmet nyert.

Az októberi győztes: Peterdi András Fotó: Mura László

A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Molnár Zoltán elnök, a Porsche Hungariát Vérten Sándor projektmenedzser, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük az olimpiai bajnok párbajtőrvívó Szász-Kovács Emese méltatta a díjazottat. A ceremóniára eljött Peterdi András tanítványa, Taivainen Bence is.

András nagyszerű példát szolgáltat arra, hogy már ennyire fiatalon is sikeres edzővé válhat egy elhivatott szakember

 – emelte ki Molnár Zoltán. Vérten Sándor arról beszélt, hogy „rendkívül jó a vívók piaci részesedése a díjban, hiszen a sportágból tavaly január óta immár a negyedik győztes került ki”.

 „Amikor mesterem, a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző beteg lett, és megkérdezett, kivel folytatnám a munkát, én azonnal rávágtam: Peterdi Andrással. Győző bácsi kicsit csodálkozott, de kis idő múltán azt mondta, nem is rossz ötlet, és áldását adta rá. Azt hiszem, ez önmagában is kellőképpen minősíti András munkáját” – idézte fel a múltat Szász-Kovács Emese.

A tanítvány, Taivainen Bence a ceremónián is megköszönte azt a segítséget, amit Peterdi nyújt a pályafutásához, és hozzátette:

A versenyeken már a jelenléte is plusz tusokat jelent nekem.
A díjátadó vívó különítménye: Taivainen Bence, Peterdi András és Szász-Kovács Emese Fotó: Mura László

A díjazott az elismerést ahhoz a mérföldkőhöz hasonlította edzői karrierjében, mint amikor Szász-Kovács Emese felkérte mesterének. „Elmondhatatlanul megtisztelve érzem magam, de feltétlenül el kell mondanom: mi László István kollégámmal nap mint nap közösen dolgozunk a Honvédban, a kitüntető cím tehát messzemenően az ő érdeme is. Ami az edzői hitvallásomat illeti,

igyekszem éppen úgy a fiatalok második apjaként viselkedni, ahogyan velem törődtek annak idején a trénereim.

Én szinte mindent a vívásnak köszönhetek, még a feleségemet is, úgyhogy természetes, ha szeretnék valamit visszaadni abból a sok-sok jóból, amit kaptam.”

(Kiemelt képünkön balról: Bruckner Gábor, Vérten Sándor, Szász-Kovács Emese, Peterdi András, Taivainen Bence, Molnár Zoltán Fotó: Mura László)