UtánpótlásSport
2024. február 22.
  • instagram
KADÉT ÉS JUNIOR VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÁPOLY)
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2023-11-28 19:12

Spiller Tiziana önzetlensége fair play díjat ért

A gyalogló Spiller Tiziana versenyen mutatott önzetlen magatartását fair play díjjal ismerte el a Magyar Atlétikai Szövetség.

A Magyar Atlétikai Szövetség hagyományos, évadzáró gáláján a MASZ fair play díját vehette át a Budapesti Honvéd nem egészen 20 éves gyaloglója, Spiller Tiziana.

Szűcs József és Srp Miklós tanítványa a Szuper Liga-döntőn mutatott önzetlen magatartásáért részesült elismerésben. Tiziana a 10 km-es kecskeméti viadalon – amelyen végül a harmadikként ér célba –, miután kiment a vizet kínáló asztalhoz, a palackját továbbadta két közvetlen riválisának is, hogy azoknak már ne kelljen felesleges métereket megtenniük a frissítőért.

Elsőre legyinthetnénk, nem nagy dolog, de ha belegondolunk, a mai eredményorientált sportvilágban, amikor megannyi rosszindulatú cselszövésnek vagyunk tanúi a minimális előny megszerzése érdekében, bizony, érdemes kicsit megállnunk, és méltatnunk ezt a cselekedetet.

A versenytársak ily módon való segítése sokaknak nem magától értetődő,

de a díjazott szemléletéről sokat elárul, hogy amikor tudomást szerzett a kitüntetésről, erősen gondolkodnia kellett, miért is kapja az elismerést. A szóban forgó esetre úgy emlékszik vissza, hogy:

„Ha már kimentem, hogy elvegyek egy palackot, és nem ittam meg, nem öntöttem magamra belőle a vizet, akkor miért ne adnám oda a többieknek? Nem ilyen apróságokon múlik a végeredmény, pláne gyaloglásban, melyben nem tizedmásodpercek döntenek. Általánosságban azt gondolom, a másik kárán előnyhöz jutni nem érdemes, és

miért ne segítsem a többieket, ha tudom, az én eredményemet ez nem befolyásolja negatívan?

Én nem leszek attól jobb sportoló, ha például nem adom oda a vizet valakinek.”

Spiller Tiziana fair play díjat kapott a hazai szövetség gáláján Forrás: MASZ

Ezen a megméretésen egyébként Tiziana 47:54.78 perces egyéni csúccsal szerzett bronzérmet, az év nagy részében pedig a 20 km-es távon versenyzett, mint az U23-as korosztály elsőévese. Idei teljesítményei közül 20 km-en kiemelkedik, hogy a szlovákiai Gyűgyön az általa lélektani határnak vélt 1 óra 40 perc alá vitte az egyéni csúcsát (1:39:28), ezüstérmet érdemelt ki a felnőtt magyar bajnokságon, 15. lett a finnországi Espoóban rendezett U23-as Eb-n, és a Miskolci Egyetem színeiben 13. helyen ért be a kínai Csengtuban tartott Egyetemi Világjátékokon.

“Ez volt az első év, amikor 20 kilométert gyalogoltam, tehát az elmúlt hónapok az ismerkedésről is szóltak – mondja. – A teljesítményemet összességében tekintve, talán nagyon pici maradt bennem, de sok értékes tapasztalatot szereztem. Jövőre szeretnék ott lenni, és jól szerepelni a törökországi gyalogló csapat-világbajnokságon, és talán a felnőtt Eb-re való kijutás is reális cél lehet. Utóbbi miatt nem leszek csalódott, ha nem jön össze. A 2024-es számomra a munka éve lesz, hiszen majd az azt követő évi U23-as Eb-t tekintem a fő versenyemnek. Érdekes lesz a felkészülés, mert 2025-ben a 20 kilométer helyett már 10 kilométer szerepel a korosztályos Eb programjában.”

(Kiemelt képünkön: Spiller Tiziana a csengtui hőségben Forrás: Miskolci Egyetem)