UtánpótlásSport
2024. június 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2023-12-01 20:47

Sokat profitálnak a fiatalok az osztrák-magyar U20-as bajnokság újraindulásából

Három évnyi szünet ebben az évadban újraindult az osztrák-magyar U20-as jégkorongbajnokság, amelyet jelenleg a FEHA19 csapata vezeti. A fehérváriak szakmai igazgatójával, Kovács Csabával beszélgettünk a közös juniorliga helyzetéről, annak pozitív hatásáról a fiatalok fejlődésében.

Három évadot követően az ősztől ismét közös bajnokságban versenyeznek a legjobb osztrák és magyar juniorcsapatok. A hazai U20-as együttesek 2020-ig játszottak osztrák korosztályos ligában, az EBYSL-ben (vagy későbbi nevén ICEYSL-ben), majd a járványhelyzet miatt ez nem folytatódott. Az elmúlt három évben kizárólag az itthoni, U21-es korosztályra kibővített sorozatban fejlődhettek a felnőttjégkorong képzeletbeli ajtaján kopogtató fiatalok. Idén nyáron aztán újból közös bajnoksággal állt elő a két ország szövetsége, és a négy államilag kiemelt állami akadémia (FEHA19, BJA, Újpest és DVTK) mellett a Vasas és a DEAC is szerepel a 15 csapatos, osztrák bázisú bajnokságban.

A legtöbb gárda mostanra már több mint 20 meccset lejátszott az újjáalakult ligában, amelynek felsőházi tabellát a FEHA19 vezeti, majd a fehérváriakat a villachi EC IDM VSV és a Budapest Jégkorong Akadémia alakulata követi a második és a harmadik helyen.

Nálunk, és több más hazai klubnál is a legjobb juniorok közül egyre többen edződnek már az Erste Ligában 

– kezdte Kovács Csaba, a FEHA19 szakmai igazgatója az Utánpótlássportnak. – Örömteli látni ezt a pozitív tendenciát, ugyanis ez szolgálja a fiatalok fejlődését. Ezáltal a legígéretesebb U20-as játékosok viszonylag keveset játszanak az osztrák bajnokságban. Mindettől függetlenül az osztrákokkal való együttműködésből hosszú távon biztosan profitálni fogunk, mert

a még fiatalabbakat magasabb szinten lehet versenyeztetni, több minőségi meccset játszhatnak ebben a ligában, ami nyilván elősegíti a mindenkori utánpótlásunk fejlődését.

Úgy hiszem, a velünk együtt csatlakozó többi magyar klub is ezzel a céllal vágott bele ebbe a sorozatba. Összességében ennek a pozitív hatása nem most, hanem néhány év múlva látható majd igazán."

A fehérváriak U20-as csapata vezeti az oszrák-magyar közös juniorligát Forrás: FEHA19

„Az újjáéledő bajnokság első fázisában a tizenöt csapat együtt szerepelt, egy nagy csoportban, majd miután minden csapat játszott a többiekkel egyszer, tizennégy fordulót követően felső- és alsóházra oszlott a mezőny. Ami azért hasznos, mert a hátralévő szakaszban még több szoros meccset tudunk játszani, minden együttes a saját szintjén szerepelhet, viszonylag kis különbségek vannak a csapatok között, ezáltal pedig nincsenek előre elkönyvelt győzelmek sem.

Jelenleg ugyan mi állunk az élen, de nagyon éles a verseny, egy gyengébben sikerülő hétvége után könnyen lejjebb találhatjuk magunkat a tabellán.

Az U20-as korosztály legjobbjaira a válogatottban nemsokára, december 10. és 16. között hazai rendezésű divízió I/A-s világbajnokság vár.

(Kiemelt kép forrása: FEHA19)